A Warner Bros. a hobbitok napjának alkalmából közzétett néhány forgatási fotót egyenesen a Megyéből. Nagy a mozgolódás Középföldén, hiszen jön A Hatalom Gyűrűi harmadik felvonása, s Gollam önálló kalandja, a The Hunt for Gollum is formálódik, megannyi viszontagság után. Az eredetileg két részesre tervezett történet elvileg egyben kerül vászonra, Andy Serkis nem csupán újra megformálhatja Gollamot, de rendezői székbe is került, Peter Jackson és régi írótársai, Fran Walsh és Philippa Boyens szintén visszatérnek.
Két trilógia találkozása?
A The Hunt for Gollumról egyelőre ugyan semmit nem tudhatunk biztosra, de a címe elég árulkodó. A könyvek lapjain miután Bilbó meglovasította tőle gyűrűjét, annak keresésére indult, járt a Bakacsinerdőben és eljutott Mordorhoz, ahol aztán elfogták és kínozták ugyebár. Gandalf Aragornt küldte utána, aki hosszú évek után a Holt Lápnál ejtette foglyul, és elvitte Thranduilhoz, aki pedig bebörtönözte. Gandalf itt faggatta ki, majd az erdőtündékre bízta, ám Gollam hamarosan innen is megszökött (ezért megy például Legolas is Völgyzugolyba, sőt miután kivallatták Gollamot, Szauron erői a törpöket is megkörnyékezik egyébként, aminek hatására küldi Dain Gimlit szintén a tündékhez). A történet tényleges vadászat része is éveket ölel fel, így igazán nagy léptékű és kalandos mozit is kerekíthetnek belőle, s A hobbit-filmekhez hasonlóan valószínűleg meg is teszik majd. Külön kapóra jön, hogy egyesíthetik mindkét trilógia legkedveltebb szereplőit is, amit úgy tűnik, nem mulasztanak el.
Lee Pace mellett csatlakozott Jamie Dornan (a Vándor), Kate Winslet (Marigol), Leo Woodall (Halvard), Ian McKellen mint Gandalf, és persze Elijah Wood mint Frodó.
A nosztalgikus vadászat sajnos azonban még odébb van, a The Hunt for Gollum 2027. december 17-re van kitűzve.


A vadon szíve (2026) • (16) • amerikai kaland-thriller, 101 perc – Bemutató ideje: szeptember 24.








