Lucky 1. évad – Kritika

Itt állíthatod be, hogy a Google keresőben elsők között szerepeljen a Wide Screen

Soha ne fogadj el italit az alkalmi partneredtől, miután megléptél egy zsák pénzzel, s még mielőtt megléphetnél az országból. Még akkor sem, ha történetesen Anya Taylor-Joy vagy. Az Apple TV nyári nagy dobása javában pörög hétről hétre az almás gigavállalat streaming platformján, így ideje szemügyre vennünk, hogy mit tartogat ez az új akciósorozat a nagy finálé előtt. A nyitójelenetben a Ceasar’s casino dzsekijét viselő Anya Taylor-Joyt (akit a sorozat későbbi részében egyszerűen csak Luckynak hívnak) látjuk, amint épp az FBI elől menekül. A következő pillanatban visszatekerjük az időt, és megismerjük azt a Las Vegas-i éjszakát, amit Lucky a szerelmével töltött. A terv egyszerű volt: reggel felülnek a gépre, elhagyják az országot, magukkal víve egy óriási, kötegnyi készpénztől feszülő bőröndöt, mielőtt bárkinek is feltűnne a dolog. A pilot epizód után csak kérdések maradtak bennünk, lényegében a készítők elérték céljukat vele, mert rögtön kapcsoltunk is a második epizódra, hogy megtudjuk: mégis mi a fene történt ezzel az aranyos arcú lánnyal.

Másnap Lucky későn ébred, és azzal szembesül, hogy a pénznek és a pasinak is nyoma veszett. Közben a kaszinót fegyveres erők árasztják el az FBI vezetésével, így a főszereplőnek nem maradt más választása, minthogy menekülőre fogja. Innen indul el a Jonathan Tropper által teremtett – és Marissa Stapley regényén alapuló – széria, az első két epizód pedig gyorsan tisztázza a helyzetet. Nem szimplán lelépett barátja: hanem imádott férje, Cary (Drew Starkey) átverte. És nem egyszerűen nyomában liholnak a központi nyomozóiroda ügynökei, hanem az akciót vezető Rand ügynök (Aunjanue Ellis-Taylor), akit kifejezetten személyes bosszú hajt – amire csak későbbi epizódokban kapunk majd választ. Hasonlóan könyörtelenül liheg a nyakában Priscilla, a maffiafőnök (Annette Bening) és hűséges hadnagya, Dutch (Clifton Collins Jr.), akik mindenáron vissza akarják kapni a pénzüket. És hogy mi köze mindehhez Lucky börtönben ülő apjának, John Armstrongnak (Timothy Olyphant), aki láthatóan mindenkit ismer a környéken? Nos, ez az igazi rejtély.

Kövess minket Facebookon is!

Jonathan Tropper régivágású profi, ha bűnözéssel fűszerezett drámasorozatokról van szó – gondoljunk csak a modern külvárosi környezetben játszódó Your Friends & Neighbors című sorozatra, a 19. századi San Francisco-i Chinatownban játszódó Harcosra, vagy az amishok szomszédságában pörgő Bansheera. Ezúttal arra épít, hogy a főhőst egymásba ágyazott, kiúttalannak tűnő csapdákba helyezi, amikből valahogy ki kell vágia magát – ez a koncepció pedig hihetetlenül jól működik egy epizodikus sorozatban. Minden rész tempósan halad előre, és óhatatlanul egy-egy kemény cliffhangerrel zárul. Néhány csavar ugyan kiszámítható, de jópár meglepetés teljesen váratlanul ért, és végig azért szorítottam, a főhős hogyan tudna kimászni az adott helyzetből anélkül, hogy elkapnák.

A széria igazi adrenalin bomba. Egymást érik az akciók, üldözések, lövöldözések és autós zúzások közepette a sorozat hagy időt a katarzisra, a karakterek közötti drámai pillanatokra is. Lucky folyamatosan emlékszik vissza múltjára, ezek a felvillanások pedig mindig árnyalják a jelenlegi akcióit. Anya Taylor-Joy visszafogott, ugyanakkor játszi könnyedséggel és lazasággal lehozza ezt a szerepet. Vérprofi. A karaktere jóval ravaszabb, mint amilyennek elsőre tűnik. A fizikai adottságain túl még szellemes is: mesterien oldja meg a szorult helyzeteket, és mindig egy lépéssel követői előtt jár. Az érzelmi intelligenciája is kemény próbatétel elé kerül. Ugyanúgy át kell gondolnia kapcsolatát a férjével és az apjával, mint ahogy fel kell vennie a kesztyűt az FBI-jal és a gátlástalan alvilági alakokkal szemben.

Annette Bening újabb zseniális alakítást nyújt a hideg és számító maffiafőnök szerepében. Karaktere, Priscilla, sokkal könyörtelenebb, mint a Paramount+ készítésű Dutton Birtok című sorozatban játszott tanyatulajdonos nője, és nyoma sincs benne annak a könnyed bájnak, amit ott felvonultatott. Olyan fagyos a jelenléte, hogy megfagy körülötte a levegő, mégsem teljesen érzéketlen azokkal szemben, akik igazán számítanak neki. Jobbkezeként Clifton Collins Jr. ugyanilyen veszélyes és erőszakos aura-különlegességet hoz, ha valaki szembe mer szállni vele vagy a főnökével. Később William Fichtner karaktere újabb fenyegető réteget ad a veszélyfaktornak. A mindig sármos Timothy Olyphant imádnivaló gézengúzként tündököl Lucky apjaként, ami persze csak álcája az acélkemény idegeinek. Aunjanue Ellis-Taylor pedig egy igazi felajzott energiabomba, aki alig várja, hogy elkapja a bűnözőket – különösen azokat, akik korábban már kisiklottak a kezei közül.

A legjobb az egész sorozatban, hogy folyamatosan fenntartja a feszültséget és 110% pörög, hogy azonnal indítsuk a következő részt. Ez a lendület, kiegészülve Anya Taylor-Joy vezette csúcsformában lévő szereplőgárdával, egy kifejezetten szórakoztató és abbahagyhatatlan élményt eredményez a tévé képernyőjén.

VERDIKT

A Lucky távolról sem a legjobb krimi-thriller, ami valaha elhagyta Hollywood gyárát, de a sok limonádé között üdítő volt fogyasztani a forróságban. A színészi játék érzelmes és a karakterek szakmájukhoz mérten hitelesen lehozzák. A forgatókönyv néha kiszámítható, de a macska-egér játék lezárása miatt abszolút megéri végignézni. A maga hét epizódjával és a dupla részes premierrel egy könnyen fogyasztható sorozatról van szó. Mivel több rész is komoly cliffhangerrel zárul, a heti megjelenésű formátum jó taktikának bizonyult, hogy mindig képernyőn legyen.