Mia Farrow és Woody Allen kapcsolata sokáig mintaként élhetett az emberek fejében. A ’80-as és ’90-es években több mint tíz filmet forgattak együtt, egymás alkotótársai, múzsái voltak, családjuk egyre csak növekedett. A valódi hollywoodi álompár, gondolhatták sokan. Később azonban minden megváltozott, Farrow ugyanis megvádolta korábbi párját azzal, hogy szexuálisan zaklatta Dylan nevű lányukat. Az ügyben több nyomozás és indult, konkrét vádemelés azonban egyik esetben sem történt, hiszen nem lehetett bizonyítani egyértelműen egyik oldal igazát sem. Az ügy nagyjából két évtizedig a feledés homályába merült, majd 2014-ben, Woody Allen Golden Globe-életműdíja kapcsán, majd 2017-ben a Harvey Weinstein körül kirobbant botrány következtében a lángok ismét erőre kaptak. Az HBO pedig gyakorlatilag teljes titokban forgatott négyrészes dokumentumsorozatot az esetről, a produkció mögött készítőként Amy Zering, Amy Herdy és Kirby Dick áll, akik korábban már az amerikai hadseregen belül (The Invisible War) és az egyetemeken (The Hounting Ground) folyó szexuális visszaélésekről is forgattak.
És talán innen is érdemes elindulni, mármint magától a jelenségtől. Persze egy olyan szerteágazó témáról van szó, melynek minden aspektusát nem tudja egy sorozatkritika megvilágítani, sőt talán nem is feladata. De azért is lehet itt megragadni a kiindulópontot, mert maguk a sorozat készítői is adnak nekünk ebbéli fogódzkodókat. Merthogy él bennünk, mindannyiunkban jó néhány olyan sztereotípia, mely közvetve ágyazhat meg annak, hogy ilyen estek előfordulhatnak. Itt van például rögtön a zsenikép, ami Woody Allen kapcsán nagyon hamar jön velünk szembe. A nagy művész, aki még a környezetét is jobbá teszi. Lehet, hogy nehéz ember, de ez együtt jár azzal, hogy micsoda géniusz. Vagy itt van a művészvilág sztereotípiája. Hogy ez valami egészen más, egy szabatosabb, egy kötetlenebb univerzum, amiben több minden megengedett. Sokan beszélnek arról, hogy kívülről bizonyos körökbe kerülve egyszerűen azt érzik, bizonyos határátlépések egész biztos beleférnek, csak ők még nem értik a szabályokat.
Az Allen v. Farrow egészét tekintve is a felvetett dilemmákban erős. Az előbb taglaltak mellett szóba kerül például pszichológus-szakértők nyilatkozataival kísérve az a kérdés, hogy nekünk nézőknek milyen nehézségekkel kell szembenéznünk. Merthogy nem könnyű, mikor az ember gyermekkori idoljáról, művészi példaképéről derül ki, hogy szexuális ragadozó. Hiszen az emberi psziché alapvetően szeret egyszerű skatulyákban gondolkodni. Ő rossz, ő jó, őt szeretjük, őt nem szeretjük. De mi van akkor, ha valakit nem tudunk ennyire egyszerűen elhelyezni? Kimondhatjuk-e, ki tudjuk-e mondani valakiről, hogy ő minden idők egyik legnagyobb filmese/zenésze/sportolója (a konkrét példától elszakadva), és eközben pedofil? Hogy megoldás vagy túlkapás a cancel culture? Hogy mit kell kezdenünk egy olyan művészi életművel, amit beszennyez egy erkölcsi határátlépés? Nehéz kérdések, és főleg olyanok, amire nincs, és nem is lehet kész válaszunk, mert egyszerűen most tanuljuk mindezt, most vagyunk ennek a kellős közepén, még nem tudunk minderre egy külső nézőpontból tekinteni.
Emellett szóba kerül az ilyen ügyek kapcsán, hogy nem derült ezekre a dolgokra fény évtizedekig (itt azért ki kell jelentenünk, már csak azért is, mert a sorozat is megteszi, hogy bírósági ítélet egyik fél igazát sem támasztja alá, még akkor sem, ha a filmeseknek érezhetően, a nézőknek pedig megbocsájthatóan lehet véleménye azzal kapcsolatban, hogy mi történt). Félreértés ne essék, itt közel sem az áldozathibáztató csodafegyverről van szó, miszerint miért csak évek múltán álltak elő a történettől, hanem arról, hogy az ilyen esetek felszín alatt maradásához sosem elég egy ember. Ehhez mindig egy közeg kell, ez jól rímel egyébként a sztereotípiák témájára is, illetve behozza azt, hogy ilyen esetekben van egyfajta összezárás egy közösségen belül.
Amennyire azonban a tematikák sokszínűsége miatt dicsérhető az Allen v. Farrow, a filmes megvalósítás már annyira problémás. És megint csak egy fontos lábjegyzet: Ilyen esetekben mindentől függetlenül a művészi produktum esetleges hibáiról van szó, amelyek nyilván magának az ügynek a megítélését sem pro, sem kontra irányban nem befolyásolják. Hibák pedig itt vannak szép számmal, még ha nem is azok a legnagyobbak, amelyeket előzetesen vártunk volna. Biztosan sokan fogják támadni a sorozatot az objektivitás kérdésével kapcsolatban, pedig ez közel sem olyan bajos, mint amennyire ettől talán lehetett tartani. Ahogy az előbb említettem, a sorozat többször közli felirat formájában, hogy bírósági ítélet nincs, emellett pedig folyamatosan idéznek Woody Allen nemrégiben megjelent, Apropó nélkül című önéletrajzából. Sőt, az alkotók fel is ajánlották Allennek a szereplést, ő azonban ezzel nem kívánt élni – ahogy felesége, Soon-Yi, vagy a korábban Dylan ellen valló Moses Farrow sem. Egyébként a könyvet mindenképp érdemes elolvasni a sorozat mellett, mert abban megismerhetjük Allen interpretációját a történtekről. És ha már itt tartunk, a szemszög, a nézőpont kérdésénél, azt is fontos még megjegyeznünk, hogy a dokumentumfilm műnemét nem szabad az oknyomozó újságírással azonosítani. A dokumentumfilm ugyanis szintén történetet mesél el, és teheti ezt egyik, vagy másik szereplő szemszögéből. Talán az lehet jogos kritika, hogy ebben az esetben viszont a klasszikus jogi terminust idéző cím némileg félrevezető.
Jóval nagyobb gond ennél, hogy az Allen v. Farrow valami egészen elképesztően didaktikus, és sajnos sokak szemében emiatt fog veszíteni a hitelességéből. Szépen filmezett hinta, a tó, az idill, a játszó gyerekek, az angyalian tökéletesre rajzolt Mia Farrow. Nagyon nehéz egyébként egy ilyen témáról úgy beszélni, hogy egyértelműen átjöjjön az alkotó véleménye, de ez ne váljon túlmagyarázottá, ennek a kudarca pedig még akkor is zavaró, ha a néző álláspontja egyezik a filmesekével. Épp akkor nincs szükség hatásvadászatra, mikor a néző magától is a mű hatása alá tudna kerülni.
VERDIKT
Az Allen v. Farrow témájában fontos, megvalósításában azonban nem kiemelkedő dokumentumsorozat, mely kicsit több visszafogottsággal, akár mérföldkő is lehetett volna az ehhez hasonló ügyek filmes feldolgozásait tekintve.
Szólj hozzá!