Túlzás lenne azt állítani, hogy az év eddig dúskált a jobbnál-jobb játékokban. A január folyamán tiszteletét tette a 47-es ügynök egyelőre utolsó kalandja, majd egy kicsit később bemutatkozott az Series X/S és PC exkluzív The Medium is. Ez a kettő ugyan egészen minőségi és jó alkotás volt, azonban ha mondhatjuk azt, a február gyengébb lesz ennél a hónapnál is. Járt már nálunk a Werewolf: The Apocalypse – Earthblood, azonban sajnos nem voltunk tőle elragadtatva. Félreértés ne essék, nem lenne annyira rossz alkotás, viszont nagyon sok minden hiányzik belőle, hogy egy Hitman 3-mal lehessen egy szinten emlegetni.
Sikerült felérni az előd nagyságához?
A februárt gyakorlatilag megmentve érkezett a Little Nightmares 2, amelynek már az első része is szinte mindenki kedvence lett és ha szabad ennyi spoilert elsütni így az elején, a második rész sem sikerült egy fokkal sem rosszabbul. Minden kategóriában rá tudtak pakolni az előző műre, így egy igazán zseniális alkotást tudtunk a kezünkbe fogni. Egészen káprázatos, hogy a csapat mennyire át tudja adni gyermekkorunk félelmeit és mennyire bele tudjuk magunkat élni a szerepbe. Régen játszottunk már olyan játékkal, ami egyszerre tudott közel kerülni a szívünkhöz és bizonyos keretek között meg is tudott minket rettenteni.
Kezdjük is az egészet azzal az elemmel, ami talán legjobban sikerült az egész alkotásban. A hangulat az valami parádés. Egészen egyszerűen régen találkoztunk ilyen játékkal, ami ennyire be tudott volna minket szippantani. Az ember csak azon kapja magát, hogy az elején viszolyog az egésztől. Nem is érti, pontosan minek is kéne ebben félelmetesnek lennie. Ez az érzés nem fog kitartani sokáig, hiszen már egészen hamar rohanhatunk az életünkért. A fő ellenségek elleni fegyvertelenség meg egy olyan érzetet ad, amire már több horrorjáték készítő rákapott. Ezen recept alapján lett sikeres az Outlast is és itt sem fogja el az embert egyfajta Doom-os érzés és nem közvetíti felé a halhatatlanság mámorát.
Csak ott javítottak, ahol szükséges volt…
Nem szükséges ugyan az első rész ismerete, aki nem játszott vele az is élvezni tudja ezt az alkotást. Fontos azonban megjegyezni, hogy nagyon oda kell figyelni a végigjátszás során, ha meg szeretnénk érteni mi is történik. Fogalmazhatunk úgy is, a svédek nagyon fukarul bántak a történetelmeséléssel. A párbeszédek teljes hiánya miatt ezekre nem hagyatkozhatunk és még a világban sem tudunk találni itt-ott felolvasható iratokat. Csak a cselekmények kibontakozásából és a környezetből tudhatjuk meg esetlegesen, mi is történik velünk. Már az elején a mély vízbe dob és nem is emel fel utána sem minket onnan a játék. Az első végigjátszásra szinte biztosan nem fog sikerülni minden részletet kibogozni a kalandból. Itt gyorsan hozzá kell tenni, hogy ugyan sikerült a fejlesztőknek növelni a játékhosszon, azonban az így sem sikerült olyan igazán combosra.
Pontosan tudjuk mennyire rettentően félelmetes is tud lenni az, amikor az ellenséggel szemben az egyetlen dolog, amit tudunk csinálni az a futás. Nem száz százalékban igaz ez, hiszen a sorozat történetében először bevezetésre került egyfajta harcrendszer is. Nem kell azonban ezt túlgondolni, itt-ott néha találunk Mono-val fegyvernek látszó tárgyakat, amivel pár kisebb ellenségnek el tudjuk látni a baját. Itt sajnos azonban meg kell említenünk egy kisebb hibát is. A karakterünk vezetése és a harc során nem mindig a legpontosabb az irányítás. Többször vesszük észre magunkat azon, hogy a kalapáccsal ugyan szerintünk jó irányba csaptunk, azonban a játék ezt egy kicsit félreértelmezi és máris egy halállal jutalmazza azt. Néha megfigyelhető ez a mozgás során is, előfordul hogy egy addig tökéletesen kivitelezett ugrás a következő pillanatban már nem lesz elég. A tér szűkebb behatároltsága és a kameranézet miatt néha sikeresen megszívat és simán mellé tudunk szökkenni a legnagyobb magasságokban is a célnak.
Ha elveszel, úgy is maradsz…
Fontos még megemlíteni, hogy a történethez hasonlóan a játék szinte semmit nem magyaráz el a játékmenetből sem. Sokszor az ellenfeleinket csak úgy tudjuk legyőzni, hogy egy bizonyos számú próbálkozás során már meghaltunk és kitapasztaljuk a módszert, amivel teljesíteni lehet azt. Ez egy picit Dark Souls érzést kölcsönöz ennek a kalandnak. Nem érheti azonban panasz a ház elejét, az automatikus mentések viszonylag sokszor történnek és így egy esetleges rossz próbálkozás után sem kell annyira messziről kezdenünk utána. Továbbá, itt is kiemelnénk a töltési idő hosszát (vagyis annak hiányát), ugyanis az SSD által erre sem lehet igazán panasz. Szinte azonnal folyathatjuk tovább a legutóbbi mentési pontunktól.
Ebben a felvonásban ugyan nem játszhatunk Six-szel, de társunk lesz az utazásunk során és nagyon sokszor fontos információkkal fog minket ellátni. Figyelni kell mindig a viselkedését, illetve a tárgyakkal való interakciót is. Sokszor fogja megmutatni, pontosan merre is van a tovább. Rengeteg csapda fogja az utunkat nehezíteni, amelyeket akár ügyesen fel is lehet használni az ellenség elpusztítására. Sokkal hatékonyabban tudja nyírni őket, mint mi bármikor is. A világban a csapdák mellett elszórva találhatunk fejfedőket is, amelyeket Mono tud viselni és természetesen ezek más-más kinézetet biztosítanak a kis karakterünknek. A hosszát tekintve sokkalta terjedelmesebb mint az előző játék volt, a fejlesztők körülbelül kétszeres többletet ígértek és a tapasztalataink szerint nagyjából tartani is tudták ezt. Az első részhez képest változatos helyszíneket is kapunk, öt fejezetre lett felosztva a móka és mind különböző megvalósítást kapott más-más főgonosszal.
Orgia az érzékszerveknek
Külön dicséretet érdemel a hang és a kép megvalósítása. Annyira nagyon jól sikerültek a hangok, hogy az egyszerűen egy másik világba repít el. Ahogy a fejlesztők, úgy mi is azt ajánljuk, lehetőség szerint mindenképpen fejhallgatóban játsszuk ezt a játékot. Hatalmas pluszt ad a történésekhez és létezik olyan puzzle, amit nélküle igazán nehéz megoldani. Nem arról van szó, hogy túlságosan könnyűek lennének ezek, ugyanis néha el kell gondolkozunk, hogyan is tudunk egyik pontról eljutni a másikra. Nagyon ötletesen vannak megoldva a fejtörők, ráadásul ritkán lehet ilyet mondani, de egészen változatosak is. Nem igazán fordul elő, hogy kétszer ugyan olyan nehézségbe fussunk bele.
Vizuális szempontból is magasra rakták a srácok azt a bizonyos lécet. Már az alap megvalósítás is szép, de egyes helyeken egészen szemkápráztatóan tud kinézni. Itt érdemes megjegyezni, hogy ez valószínűleg csak javulni fog. Mi Xbox Series X-en próbáltuk ki ezt az alkotást és ezen jelenleg még az Xbox One-ra készült verzió futott visszafelé kompatibilitással. Szó se róla, már ez a változat is kihasználta bizonyos mértékben az új és erős hardver adta lehetőségeket. A töltési idő legtöbbször közelített a nullához, egy-egy halál, vagy újrakezdés után tényleg nagyon minimális időt kellett várni a következő lehetőségig. Felbontásbeli előnyökkel is kecsegtetett, ugyanis natív 4K-ban élvezhettük a kalandot. A fejlesztők ígérete alapján azonban ez az új generációs géppel rendelkező felhasználók számára csak jobb lesz az idővel, ugyanis az év folyamán érkezik majd egy Xbox Series S/X-et és PS5-öt támogató frissítés is.
VÉGSZÓ
A Little Nightmares 2 szinte minden tekintetben jobb tudott lenni elődjénél. Nehéz feladat volt ez, hiszen az első részt mind a szakma, mind a játékosok nagyra értékelték. Gyakorlatilag mondhatjuk azt, hogy ott tudtak javítani a dolgokon, ahol legjobban kellett. Leginkább az irányításba lehet csak belekötni, hiszen a 2.5 D-s játéktér és a kamerakezelés néha hagy kivetnivalót maga után. Ezek miatt néha el tudjuk téveszteni az ugrásokat, és az azonnali halállal jár. Nem mehetünk azonban szó nélkül el a kép és a hang megvalósítása mellett sem, ezek miatt egy hatalmas piros pont illeti a csapatot. Szinte elmondhatatlanul nagyot fejlődött a játék ebből a szempontból az előző részhez képest. A kaland hosszát is sikerült kitolni, majdnem kétszer annyi időt tölthetünk el ebben a félelmetes világban, azonban még így sem lehet felesleges időhúzással vádolni. Valószínűleg érkezni fog ehhez is egy-két DLC, így még több móka vár majd ránk a jövőben. Összegezve, egy olyan alkotás lett, amit mindenkinek nyugodt szívvel ajánlanánk. Lényegtelen, hogy forgattad-e az előző részt, magába fog szippantani a játék és a stáblista végéig el sem ereszt majd. A mű ma jelenik meg Xbox One-ra, PS4-re, PC-re, Switch-re és Stadia-ra. A PS5-ös és az Xbox Series S/X-es változat később jön majd az év folyamán, de a visszafele kompatibilitás miatt természetesen játszható már most is.
Szólj hozzá!