Hihetetlen, de immár húsz esztendeje életünk részét képezi a Devil May Cry sorozat. Eleinte csak PlayStation platformon találkozhattak vele a hack and slash rajongók, már azonban igazi multiplatform címmé nőtte ki magát. A 2008-as negyedik rész után egy kicsit lepihent a széria, 2013-ban pedig nem várt fordulattal egy sorszám nélküli új rész jelent meg. Azért is volt különleges ez az epizód, mert a játékot nem a jól bevált japán Capcom belsős fejlesztő brigád készítette, hanem a nagyon is európai Ninja Theory (Heavenly Sword, Enslaved: Odyssey to the West). A DmC: Devil May Cry nagyon más felfogásban folytatta a sorozatot (kezdve azzal, hogy a főhős Dante fizimiskáját is erősen átalakították), de végül a kezdeti tiltakozások ellenére is sikeres lett a játék. Azt mondjuk a mai napig sokan megkérdőjelezik, hogy mennyire valódi Devil May Cry és mennyire inkább egy más játék.
Mindenesetre a tavaly év elején megjelent Devil May Cry 5 visszatért a fő csapásra (ahogy a sorszám is mutatja) és a fejlesztés visszakerült Japánba, egyenesen Hideaki Itsuno kezébe, aki már a második rész óta bábáskodik a sorozat felett (a Ninja Theory meg időközben szállított nekünk egy Hellblade-et, erre mondják, hogy win-win). A japán szakember szívügyének tekintette az új részt és élete főművét szerette volna letenni az asztalra. Ami valljuk be össze is jött, hiszen mind a játékosok, mind a kritikusok hangos tapssal fogadták a visszatérést.
Nem is csoda, hogy mostanára körvonalazódott egy Special Edition a játékból, amely nem idegen sem a szériától, sem a Capcomtól. A helyzet különlegessége, hogy ezúttal közben generációváltás is történt (pontosabban most zajlik), így ennek jegyében a különleges kiadás már csak az új konzolokra látogat el. Mivel a PlayStation 5-re és Xbox Series konzolokra megjelenő Devil May Cry 5 Special Edition javarészt ugyanaz a játék, mint ami 2019 márciusában megjelent, továbbá rengetegen végig is játszhatták (köszönhetően annak, hogy sokáig az Xbox Game Pass rendszerének is része volt), így mi most inkább az új kiadás különlegességeire fókuszálunk, megpróbáljuk megmutatni mivel több, miben jobb.
Kezdjük rendhagyó módon a grafikával, hiszen az újgenerációs konzolok egyik fő éltető eleme pont a felturbózott látvány. Háromféle módon tudjuk az új változatot játszani. Az első lehetőség a képminőségre fókuszál, és natív 4K felbontást hoz, de mindezt nem stabil FPS mellett (40-ig is képes leesni a becélzott 60-ról). Fontos, hogy az új konzolok egyik fontos újítása, a ray tracing effektek is be vannak kapcsolva ebben módban, kivételt csak a Legendary Dark Knight és a Turbo fokozatok jelentenek (amelyekről picit később szólunk majd). Van lehetőségünk azonban performance módra, ahol a képfrissítés felkúszik stabil 60 FPS-re, de cserébe a felbontásnál 1080P-vel kell beérnünk. Ray tracing ezzel a megoldással is van, nem úgy a harmadik megoldásnál, ahol nélkülöznünk kell. A High Framerate Mode ugyanis a nevéhez hűen magas képfrissítést nyújt, ami 120 FPS-t jelent, igaz ehhez rendelkeznünk kell olyan megjelenítővel, amely ezt ki is tudja rakni a képernyőre. Van lehetőség még csak simán kikapcsolni a ray tracinget és így is megmarad a 60 FPS 4K mellett.
Akármelyiket is választjuk, mindenképp nyerünk az eredeti felálláshoz képest. Mindenkinek egyéni preferenciájához mérten érdemes döntenie, de talán a Performance Mode lehet egy jó kompromisszum, ahol megkapjuk az új generációs plusz effekteket, de a Devil May Cry élvezetéhez szükséges magasabb képfrissítés is megmarad. A Capcom azonban kitett magáért, és nem állt meg a grafikai újításoknál. Mivel PS5-ön teszteltük a játékot, további előnyeit is élvezhettük az új verziónak. Ezek pedig a Dual Sense és a 3D Audio támogatása. Lehet hogy nem használja ki a játék egyiket sem a végletekig (ahogy az Astro’s Playroom teszi a kontrollerrel), de mindenképpen hozzáad az élményhez.
A játék története öt esztendővel játszódik a negyedik rész után és Dante, Nero, valamint egy új hős, V kalandjait meséli el nekünk Red Grave City-ben. Mindhárman játszhatóak és meglehetősen eltérő harcmodorral rendelkeznek. A Special Edition ezen csavar még egyet, ugyanis megjelent Vergil is a színen, őt is választhatjuk immár. Az ő története a fő sztoriszállal párhuzamosan zajlik, így aki már esetleg végigvitte a kalandot korábban, az sem fog unatkozni. Talán nem is baj, ha nem vele kezdünk, ugyanis az irányítása több gyakorlatot igényel, nincs például duplaugrása és talán egy kicsit könnyebben is tud sérülni, cserébe brutálisabb támadásokra képes.
Ha valaki pedig már tényleg keresztbe-kasul kijátszotta az elődöt, akkor előhúzhatja a kalapból a korábban már említett új játékmódokat. A Legendary Dark Knight mode az ellenfelek számát növeli meg jelentősen a Turbo mode pedig a játék sebességét gyorsítja meg 20%-kal. Mindkettő tehát az ínyenceknek jelent úri szórakozást, nekik viszont lehetőséget nyújt arra, hogy kiélvezzék a látvánnyal járó extrákat és közben ne kelljen esetleg unatkozniuk egy sokadik nekifutás során.
VERDIKT
A Devil May Cry 5 Special Edition igazán korrekt csomag lett. Az alapanyag eleve több mint remek, de a Capcom minden téren hozzá tudott tenni az élményhez. A játék több fronton is kiaknázza az új generációs konzolok grafikai teljesítményét (akár látványról, akár teljesítményről beszélünk), támogatja az új perifériákat, feature-öket (Dual Sense és 3D Audio), nem utolsósorban pedig új tartalmat is villant Vergil és a két új túlélő játékmód képében. Mindezek mellé még az ára is kedvező (nem kérik el egy új megjelenés értékét, pláne nem az új generációs áron), szóval mi mást lehetne még kérni? Harcra fel!
Szólj hozzá!