Amióta létezik az emberi civilizáció, azóta vannak farkasemberekről szóló történetek is. A mítosz bizonyos elemei természeten változtak az idők során, ám ami érdekessé tette az ókortól kezdve az ugyanaz volt: az ember belső démonaival, állati ösztöneivel való küzdelem. The Wolf of Snow Hollow pedig nagyon okosan nem egy klasszikus szörny film, hanem az emberben lakó szörnyekkel foglalkozik.
A film főszerepét az író-rendező Jim Cummings játssza, ő John Marshall, a Utah állambeli kis síparadicsom rendőre, akinek már a megjelenésében is van valami állati, a két szemfoga kiáll és emellett finoman szólva se egy egyszerű eset. Gyógyulófélben lévő alkoholista, fortyog benne a düh az exfelesége ellen, a lánya utálja, az apja pedig betegeskedik, nem csoda, hogy a sok stressztől inszomniás. Minden feszültségét másokon vezeti le, főleg a munkatársain. Az élete folyamatosan esik darabokra, amivel ő is tisztában van. Ehhez az alaphelyzethez jön az egész kisvárost megrázó, brutális, bestiális haláleset sorozat, ahol minden jel arra utal, hogy egy vérfarkas az elkövető…
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy kitérjek a film horror elemeire; ez abszolút nem klasszikusan véve egy horror, bár vannak benne extrém durva és félelmetes részek, valamint a témája is az, de a hangsúly nem a vásári ijesztgetésen van szerencsére, inkább a drámán meg a karaktereken és véleményem szerint, ezért kitűnő egy horrorfilm. Ennek ellenére a feszültség, a hangulat nagyon a helyén van. A havas hegyi tájak, a nagyszerű, letisztult fényképezés és a kiváló egyben nyomasztó zene beránt a történetbe. Remek vágás, nagyon jól sűríti az eseményeket, ezzel mi is kicsit kiesünk az időből pont mint a főhősünk. A szálakat szépen váltogatja, szövi egymásba a film, egy percig nem ül le a cselekmény. A szörnyből pedig éppen csak annyit mutat, amennyit kell, végig hihető, s félelmetes a kosztüm. Tényleg van benne valami nem evilági.
Egy horrorfilmnél különösen fontos, hogy hogyan indul, s ez a film különösen erősen kezd. Eleve az egész filmre nagyon jellemző, hogy a toposzokat, mint egy pakli kártyát keveri és a játszma legjobb pillanatában játssza be. Sok a gyanúsított, de mindenki mellett van bizonyíték és ellenbizonyíték. Azonban a nyomozás nem központi elem, mert az nem más, mint John harca önmagával és a démonjaival. Nagyon próbálkozik, de talán túlságosan is sokat, túlságosan is sok helyre koncentrál és mintha sohasem hozna helyes döntéseket. A karakter zsenialitása pedig abban rejlik, hogy ennek az agresszív, utálatos, ritka nehéz embernek is tudunk szurkolni és meg tudjuk kedvelni, mert érezni rajta, hogy van benne jó, még ha nagyon is rossz abban, hogy felszínre hozza és megmutassa. Nagyon összetett szerep ez, nem véletlen, hogy Cummings mikor megírta, úgy gondolta, hogy csak ő tudja eljátszani, ahogy elképzelte. De még milyen jól játssza! Zseniális alakítást nyújt a főszerepben, ahogy remek az egyik utolsó szerepében Hollywood kis-nagy óriása, Robert Forster (Jackie Brown, Breaking Bad, Mulholland Drive) valamint Riki Lindhome (Tőrbe ejtve, Az utolsó ház balra) is, a végtelenül profi, de egyben együtt érző nyomozónőként. Itt jön be az, hogy ez a film nem is igazán horror: ez egy nehéz ember portréja. A farkasember mítosz csak egy kivetítése az ő saját belső harcainak és a film itt mutat többet, nagyon sok társánál. A műfaj zsigeribe hatol, tudja és érti a mítoszt amit feldolgoz, nem ragad meg a külsőségeknél. A nagy, csúnya farkas, nem a fényen van, hanem ő az árnyék.
Az alkoholizmus, a düh és az agresszió megtestesülése, és a főhősünk több fronton is küzd ezek ellen. Azt is nagyon jól mutatja be a film, mi történik, ha másokon vezetjük le a feszültséget, hogyan okozunk a környezetünknek, a velünk törődőknek fájdalmat ezzel. Minden ember dolgozott már együtt, vagy maga is egy hasonló ember, mint John Marshall. Ám ha ez az öntörvényű, forrófejű, szétesőben lévő ember is tud változni, akkor talán mindannyiunknak van remény.
VERDIKT
The Wolf of Snow Hollow egy kiváló horror, mert amellett, hogy feszült és izgalmas, nem a szörnyre, hanem az emberre fókuszál. Remek a film tempója, a hangulata, a zenéje és a cselekmény végig fordulatos, a film végi csavar pedig üt. Magas minőségű színészi alakítások és igazi emberi drámák. Nem reformálja meg a műfajt, mégis nagyon jól érti és használja a toposzokat a film. Szörny küzd szörny ellen, de mégis az nyer, aki az emberi énjét választja a bestia helyett.
Szólj hozzá!