A szikla (2026) – Kritika

A kalózos zsáner kissé süllyedőfélben van, s nem A szikla (The Bluff) fogja megmenteni. Noha az ígért brutalitás nem marad el, Priyanka Chopra és Karl Urban leszámolása inkább csak egy akciófilm, kalózos toposzokkal. A John Wick-féle henteléses műfaj legalább annyira aranykorát éli, mint amennyire a kalózok letűntek, de egyrészt kezd fáradni, másrészt nehéz újat mutatni benne. Noha kétségkívül próbálkozott Frank E. Flowers, A szikla akkor villant karaktereket, mikor nem a bosszú van a középpontban. Persze azt is nehéz eldönteni, hogy egy henteléshez mennyiben és mikor van szükség egyáltalán karakterekre, de a film alapján az biztos, hogy nem árthatnak.

Adott egy kis karibi sziget, maga az élő paradicsom a krokodilokat leszámítva. Azonban nem marad sokáig ilyen békés, ugyanis Connor kapitány ádáz legénységével bosszúszomjának gyökerére vadászik, s a lakók szerencsétlenségére, a nő épp itt él. A kalózok aranykora véget ért, akik maradtak, a világ leggazfickóbb ágyútöltelékei, élükön egy őrült kapitánnyal, Ercell mégis felveszi a harcot. De vajon túléli-e, hogy a paradicsom égő pokollá változik?

A szikla gyorsan leszögezi, hogy kalózfilm akar lenni, de nem a kalandos fajtából. Nem szállunk hajóra, nem tágul ki a horizont, cserébe azért megvannak a kötelező elemek. A cselekmény a szigetre összpontosul, ami egyébként jól áll neki, noha maga a környezet kissé túl tiszta, túl szép, nem tud saját atmoszférát létrehozni. Talán egyedibben sikerült volna, ha Connor hajójára költözik ez a bezárt cselekmény, legalább félidőnél. De persze megvan minden, ami kell: kincskeresés egy darabon, krokodilok, veszélyes csapdák, s a karibi életérzés. Az biztos, hogy jó alappal szolgálnak, de inkább csak kötelező elemként vannak jelen, néha-néha vannak kihasználva, pedig egy igazi dzsungelbéli leszámolásra számítanánk.

A jó alapok után érkezik Karl Urban, aki nem ad többet Karl Urbannál, de azt erősen. Kapitányát őrültnek címkézik, de ebből nem sokat látunk, nagyon is épeszű, ami a célját illeti, egyébként pedig úgy viselkedik, mint bármelyik átlagos nem Disney-féle kalóznak kéne. Rengeteg alakból gyúrták őt össze, de jól áll neki, viszont szintén mintha hiányozna valami belőle, ami egyedivé teszi, ha már olyanokról mintázták mint Feketeszakáll vagy épp Flint. De ezt beáldozták a realitás talaján valószínűleg, pedig ennek a filmnek jól állt volna az igazi őrület. Noha akcióban háttérbe szorul, a nagy kiszámíthatóságban a karakterében azért van valami, ami miatt kiemelkedik az egészből, de ebben segítségére van Temuera Morrison. Boba Fett szállásmesterként szolgálja, s ketten bizonyítják, hogy miért kellenének egy ilyen filmnek is karakterek. Nem kell sokra gondolni, egyszerűen csak dinamikát, motivációkat villantanak, áskálódnak kicsit, az egyirányú cselekmény közben ez üdítő, s így a kalózok sem csak papírformák. Kettejükből többet lehet leszűrni a homályos motivációkat tekintve, mint Priyanka Chopra expozícióiból, mert sajnos vele nem túl kegyes a forgatókönyv.

Ercell aprít, rombol, csapdákat ácsol, egyként lő ötven fele, más szóval a kajmán-szigeteki Balerina, de a film itt sem lép át egy határt az említett realisztikusság talaján, így viszont monotonabb az említett példáknál. Aki ennek a szerelmese, az azért persze bőven kap néznivalót, de ebben a műfajban valahol a kulcs az elengedés. Véreskezű Maryt mondhatni megismerjük, legalábbis Véreskezűt igen, Maryt kevésbé. Karaktere kilétének homályban tartása nem egy jó döntés, az első kalózokkal való találkozás után egyértelmű a helyzet, viszont utána is inkább elmesélik a bosszúhadjárat okát, mint mutatják. A flashbackek amiket kapunk pedig enyhén kirántanak az élményből. Ilyen szempontból nehéz szurkolni neki, pedig Chopra állítólag majdnem az összes mutatványát maga csinálta.

A végső összecsapás újabb kalózgyökerekhez tér vissza, de sajnos a legkevésbé sikerült érdekesre. Így összességében marad a hentelés, de abban tényleg nem hazudtak, bevetik az ismertebb kalóztrükköket és nem finomkodva.

VERDIKT

A szikla egy egyszerű bosszúhadjárat, melynek sokkal-sokkal jobban állna, ha őrültebb lenne. Így a kalózkodás csak egy újabb háttérelem, a kaptafa viszont ugyanaz. A műfaj rajongóinak ajánlott lehet, de abban is akadnak bőven erősebb alkotások.