A világ sorsa a tét a brutális horrorfolytatás, az Aki bújt 2. első előzetesében

A mézesheteknek vége, és a menyasszonyi ruha újra vérben ázik egy „mindent vagy semmit” játszmában az Aki bújt folytatásában.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 4 perc
Forrás: Radio Silence

Befutott az első hivatalos kedvcsináló a Radio Silence nagy sikerű horrorjának folytatásához. Ahogy azt sejteni lehetett, a nyugalom nem tartott sokáig a főhős számára, a békés házasélet csak álom maradt. A 2026 tavaszára ígért második felvonásban a tét minden eddiginél magasabb lesz, és a játékszabályok is alaposan megváltoznak. Az Aki bújt 2. bemutatott képsorai alapján nemcsak a feszültség, hanem a kiontott vér mennyisége is a duplájára nő. Ráadásul olyan elképesztő sztárgárda sorakozott fel a kamerák előtt, ami garantáltan nagyot szól majd a mozikban. Nézzük, mi vár ránk a halálos bújócska következő, minden eddiginél véresebb fordulójában!

Világuralom vagy halál: új családok a porondon

Az előző részben Grace, akit ismét Samara Weaving alakít, sikeresen leszámolt újdonsült, vérszomjas rokonaival, de a megpróbáltatásai korántsem értek véget. A történet szerint egy hirtelen halálmérkőzés közepén találja magát, ahol a Főtanács négy rivális családjával kell szembenéznie. Ez egy igazi „mindent vagy semmit” játszma, a győztes ugyanis állítólag az egész világ felett átveheti az irányítást. Bár Grace először hallani sem akar egy újabb szadista rituáléról, nem sok választása marad, mivel a kishúga élete forog kockán. Mivel az első részben Grace kivételével szinte mindenki fűbe harapott, a folytatás egy teljesen új szereplőgárdát vonultat fel a mellékszerepekben. Csatlakozik a stábhoz Kathryn Newton, Sarah Michelle Gellar, Elijah Wood, Shawn Hatosy és Néstor Carbonell is. A legnagyobb meglepetést talán a legendás rendező, David Cronenberg felbukkanása okozza, de az Abigailből ismert Kevin Durand is tiszteletét teszi a vásznon.

Humor, vérfürdő és a műfaj legnagyobb klasszikusai

A rendezői székbe visszatér Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett, akik Nancy Sinatra klasszikus slágerére, a These Boots Are Made for Walkin című számra vágták össze a véres ízelítőt. Az előzetes dupla adag korhatáros mészárlást ígér, ahol az emberek szó szerint festményszerű vérfoltokká robbannak szét, sőt, egy apró, kikacsintós utalást is kapunk Sarah Michelle Gellar ikonikus vámpírvadász múltjára. Guy Busick társíró egy korábbi interjúban a legendás akciófilmekhez, A bolygó neve: Halál és a Terminátor 2 – Az ítélet napja című filmekhez hasonlította a projekt ambícióit:

Hogyan növeled a tétet úgy, hogy közben nem is ugyanaz a műfaj, de minden fontos elemet eltalálsz, és a DNS-e is azonos? A Here I Come egy horrorfilm humorral fűszerezve, pont, mint az első. De mi benne az őrült, nagyobb világ?

Guy Busick

Busick azt is elárulta, hogy eredetileg nem terveztek franchise-t építeni: „Számunkra ez egy kerek egész volt. Egyszeri és megismételhetetlen. Mindannyian nagyon büszkék voltunk a filmre. Imádtuk a végeredményt, és azt is, hogy rezonált a horrorrajongókkal. Ez volt a legkülönlegesebb munka számomra, amit gyerekkori barátommal, Ryannel [Christopher Murphy] írhattam. Amikor a Searchlight jelezte, hogy szeretnének még egyet, mi úgy voltunk vele: »Rendben, de biztosnak kell lennünk abban, hogy van rá okunk. Nem csinálhatjuk meg csak azért, hogy legyen még egy.«”

Az Aki bújt 2. premierdátumát még nem jelentették be, de valamikor 2026 tavaszán láthatjuk a mozikban.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×