Netflix mindent egy lapra tesz – még a mozis szabályait is felrúgná, hogy megszerezze a Warner Bros. stúdiót

A háttérben zajló tárgyalások szerint a Netflix olyan ígéretet tett, amire eddig sosem volt példa.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 3 perc

A streamingóriás állítólag komolyan fontolgatja a Warner Bros. felvásárlását, és hogy meggyőzze a stúdió vezetőit, olyan ígéretet tett, hogy továbbra is moziban mutatná be a Warner filmjeit, ha létrejön az üzlet. Ez óriási váltást jelentene a Netflix működésében, hiszen a platform eddig ritkán adott széles körű mozis premiert saját gyártású alkotásainak. Bár néha kivételt tett, alapvetően a streaming volt az elsődleges cél. Most viszont egy egész iparág figyeli aggódva, hogy valóban betartanák-e hosszú távon ezt az ígéretet.

A Netflix váratlan ígérete: maradnának a mozis premierek

A Warner Bros. jelenleg több mozikra vonatkozó szerződéssel rendelkezik, és a hírek szerint a Netflix azt mondta a stúdiónak: mindet teljesíteni fogja, ha sikerül nyélbe ütni a felvásárlást. Bár a Netflix nem tiltja saját magának a mozis forgalmazást, eddig következetesen kerülte a széles körű bemutatókat, inkább azonnal a felületére tette a filmeket. Voltak kivételek, mint Guillermo del Toro Frankensteinjének limitált vetítése, vagy a Tőrbe ejtve: Ébredj fel, halott ember, amely két hétre kerül majd a mozikba 2025 novemberében, mielőtt decemberben felkerülne a Netflixre. Ezek azonban elszigetelt példák voltak – most először merül fel az, hogy a Netflix tartósan is ragaszkodna a mozis jelenléthez egy stúdió kedvéért.

Növekvő aggodalom Hollywoodban

A filmes szakemberek mégis aggódnak. Sokan attól tartanak, hogy a Netflix csak a jelenlegi Warner-szerződéseket teljesítené, hosszú távon viszont megszüntetné a stúdió mozis jelenlétét. A tárgyalások során ugyanis a Netflix csak annyit ígért, hogy a meglévő kötelezettségeket tiszteletben tartja – arról viszont nincs információ, mi történne a szerződések lejárta után. A félelmeket csak növeli, hogy Ted Sarandos, a Netflix egyik vezérigazgatója korábban haldokló üzletágként jellemezte a mozikat. Ha ez a szemlélet megmarad, könnyen elképzelhető, hogy idővel háttérbe szorulna a Warner filmes bemutatóinak mozikhoz kötött része.

A Netflix régóta próbálja megtalálni az egyensúlyt a filmipar elvárásai és saját streamingközpontú stratégiája között. A Warner Bros. esetleges felvásárlása azonban teljesen új szintre emelné ezt a kérdést. A stúdió az elmúlt évtizedekben következetesen védte a mozis premierjeit, és a filmes szakma egyik utolsó nagy bástyájának számít. Éppen ezért Hollywoodban sokan úgy érzik, hogy a Netflix ígérete könnyen csak ideiglenes békekötés lehet, számukra a streaming a fontos, s hogy növelni tudják hatalmukat a piacon.

Jó kérdés tehát, hogy mi történik azután, hogy megkötik az üzletet és lejár a szerződés a terjesztésre vonatkozólag. Nagy rejtély, és amíg nincs garancia a jövőre, addig marad a félelem, hogy a Warner Bors. filmcímei idővel teljesen eltűnnek majd a filmszínházakból, és marad az otthoni kanapé. Egyesek nem ellenzik, főleg olyan nehéz időben, amikor a jegyárak tetemesen megugrottak az elmúlt években, és egy négyfős család esetében már vaskos összeget hagyunk a kasszáknál. A helyzet egyre feszültebb, és könnyen lehet, hogy a mozik jövője is múlhat azon, merre tart ez az üzlet.

Netflix

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×