Linda Hamilton majdnem visszavonult, mielőtt csatlakozott a Stranger Things 5. évadához

A Terminátor legendás színésznője egy hajszálra volt attól, hogy végleg búcsút mondjon Hollywoodnak.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 2 perc
Forrás: Netflix

Linda Hamilton, akit a világ leginkább Sarah Connor szerepéből ismer, komolyan fontolóra vette a visszavonulást – egészen addig, amíg meg nem kapta a Stranger Things 5. évadának ajánlatát. A Netflix sikersorozat utolsó felvonásában egy kemény kormánytisztviselőt, Dr. Kayt alakítja, akiről egyelőre keveset tudni, de a színésznő szerint ez a szerep szó szerint új lendületet adott neki.

Egy hajszál választotta el a visszavonulástól

A Varietynek adott interjúban Hamilton elárulta, hogy már ügynökével is beszélgetett a karrierje lezárásáról: „Pár éve súlyos csípőproblémáim voltak, és úgy éreztem, nem tudok már a legjobb formámban kamera elé állni. Ha nem tudom a maximumot nyújtani, akkor inkább nem is akarom csinálni” – mesélte.

Alig két hónappal azután, hogy kijelentette, visszavonul, ügynöke hívást kapott a Stranger Things producereitől. „Megkérdezték, hogy elérhető vagyok-e júniustól júniusig, mire ő gondolkodás nélkül rávágta, hogy igen – anélkül, hogy megkérdezett volna engem!” – nevetett Hamilton. Végül egy Zoom-találkozón ismerkedett meg a Duffer testvérekkel, akik szerinte rendkívül kedvesek és inspirálóak voltak.

A Stranger Things lezárja Hawkins történetét

Az ötödik évad lesz a Stranger Things utolsó fejezete, és a készítők szerint ezzel végleg lezárul Eleven, Mike, Lucas, Dustin, Will és Hawkins története. Ross Duffer korábban kijelentette: „Ez valóban a történet vége – nincs több, amit el lehetne mesélni.” Testvére, Matt Duffer hozzátette, hogy a lezárás erejét csökkentené, ha nyitva hagynák a folytatás lehetőségét.

A Stranger Things 5. évad első része (Volume 1) november 27-én érkezik a Netflixre.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×