20 érdekesség Madonna 20 éves Confessions on a Dance Floor albumáról

20 éves Madonna legsikeresebb albuma a 2000-es évekből.

Faragó Dániel
Olvasási idő: 15 perc
Forrás: Reddit

A 25 éves Music után idén egy másik nagyon népszerű Madonna album 20 éves születésnapját is ünnepelhetjük. Ezen a napon jelent meg 2005. november 9-én a Confessions on a Dance Floor című lemez, mely Madonna 10. stúdióalbuma volt. Egyértelműen a legsikeresebb lemez volt a Popkirálynőtől a 2000-es években. Karrierjének egyik vízválasztó mérföldköve volt az album, ugyanis ő ekkor már fontolgatta a visszavonulását, s többen elkezdték leírni őt kora miatt a popszakmában. Ő pedig válaszul csak még magasabb fokozatra kapcsolta a hangerőt, visszahozta a 70-es évek diszkó hangzását és stílusát, s újfent népszerűvé tette a dance-pop műfajt. Madonna megmutatta, hogy nem járt el felette el az idő, továbbra is az élvonalban tud maradni és képes diktálni a divatot. A 20 éves albumról és a Hung Up dalról 20 érdekességet gyűjtöttünk össze cikkünkben.

1. Producerváltás

Madonna szinte albumról albumra váltogatta zenei producereit új hangzás és műfajok keresése miatt. A korábbi két lemezt (Music, American Life) a francia DJ, Mirwais Ahmadzaï szerezte neki. A Confessions elején ismét vele és Patrick Leonarddal próbált együttműködni, több számot is írtak együtt, azonban ezek nem ütöttek el annyira témában a korábbiaktól és Madonna valami újat szeretett volna. Így esett a választása a brit DJ, Stuart Price-ra, aki már a korábbi koncertjeinek zenéiért és az I’m Going to Tell You a Secret c. dokumentumfilmért is felelt. Madonna és Price együttműködése nagyon jól sikerült és ez eredményezte az album új stílusát is. Mirwais négy száma, köztük a Future Lovers azért felkerültek az albumra.

2. A Confessions album „kevesebb erőfeszítést” igényelt

Hosszú és nehéz folyamat előzte meg a Confessions albumot. Madonnát nagyon nehezen érintette az American Life negatív fogadtatása és anyagi bukása, majdnem a zenéléssel is teljesen felhagyott. Családja végül meggyőzte, hogy ne hagyjon fel a karrierjével és ez eredményezte a Re-Invention-turnét 2004-ben. Madonna közben azért dolgozott új számokon, de egyik sem vezetett sehová, pedig rengeteg producert próbált ki. A turné és az alapján készült dokumentumfilm fáradalmai és nyomás miatt is mellőzte Mirwais-t, akit ugyan nagyra tartott, de a vele való munkát nehéznek írta le a francia lemezlovas túlzott intellektuális, elméleti attitűdje miatt. Így jött kapóra neki Stuart Price, aki sokkal kiegyensúlyozottabb személyiség. Madonna sokkal simább, egyszerűbb és kevesebb erőfeszítést igénylő munkát akart a Confessions albumnál. Elmondása szerint szerette volna kiereszteni a gőzt és egy jót bulizni.

3. „ABBA, drogokkal”

Madonna és Price együtt kifejezetten a 70-es évek diszkó korszakába repítették vissza a hallgatót. Megkérte Price-t, hogy írjon olyan anyagot, ami úgy hangzik, mint az „ABBA drogok hatása alatt”. Olyan klasszikusokat idéztek meg, mint a Bee Gees, Giorgio Moroder, Donna Summer vagy az ABBA. A 70-es évek diszkózenéi mellett megtalálhatók elemek a 80-es évek elektropop és a 2000-es évek club, nu-disco zenéiből is. Így a múlt és a jelen egyszerre jelentek meg és keveredtek az albumon.

4. Madonna volt a második, akinek engedélyezték, hogy felhasználjon egy ABBA számot

Kétségkívül az album legnagyobb slágere volt a Hung Up, azonban ennek hangzása leginkább az ABBA 1979-es Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight) c. dalán alapult. A svéd együttes viszont nem nagyon ad engedélyt, hogy zenéit felhasználhassák. Madonnának külön kellett kérvényeznie Benny Andersson és Björn Ulvaeus szerzőktől, akik végül jóváhagyták neki, mert nagyra tartották a Popkirálynő munkásságát. Madonna volt a második, akinek engedélyezték, hogy felhasználhasson egy ABBA számot, az első a rapper Fugees volt.

5. Rekordgyorsan megszületett a Hung Up

Price volt az első, akinek az ABBA jutott az eszébe, mikor egy este Liverpoolból Londonba vezetett és a rádióban ment a Gimme! Gimme! Gimme! szám. Rögvest csinált hozzá egy sablon zenét. Pár nappal később Madonna megkérte, hogy az új albumhoz diszkózenéket írjon. Ekkor Price megmutatta neki a sablont, Madonna azonnal felismerte, írt hozzá egy szöveget 10 perc alatt és nagyon gyorsan kész is volt a Hung Up demója.

stuart price confessions 1
Stuart Price és Madonna 2005-ben. Forrás: Today in Madonna History

6. Stúdió helyett Stuart Price házában vették fel a dalokat

Madonna és Price nagyon eltérő személyiség és ez a munkamoráljukban is megmutatkozott. Mivel Price egy lemezlovas, az éjszakai élethez volt szokva és javarészt éjszaka vette fel a dalokat is. Ebből kifolyólag a felvételek leginkább Price londoni házában zajlottak és kevésbé egy stúdióban. Price éjszakai munkája lehetőséget adott Madonna számára, hogy napközben a kompozíció más aspektusaira is koncentrálhasson. Madonna úgy írta le a kapcsolatukat, mint egy nagyon jól működő nővér-öcs viszony.

7. Az album címe szakít Madonna egy régi hagyományával

A Like a Virgintől kezdve az albumok címei mind megegyeztek az adott lemezen található egyik szám címével. A Confessions on a Dance Floor esetében ez nem így történt, vagyis Madonna itt szakított ezzel a hagyományával. A cím sokkal inkább a lemez koncepciójára utal, melyben Madonna szerette volna kifejezni a gondolatait a szerelemről, a hírnévről és a vallásról.

Madonna Confessions
Forrás: Warner Records

8. A Hung Up igazi siker lett, de az Egyesült Államokban nem ez vezette a slágerlistákat (háború ellenes megnyilvánulás miatt visszavették a rádiók?)

A Hung Up hamar a slágerlisták élére került 2005-2006-ban. A világ szinte minden országában első helyen vezette a listát (Magyarországon is), viszont pont az Egyesült Államokban nem. A Billboard Hot 100-as listáján a 7. helyen végezte, viszont a Dance Club Songs kategóriában azért az első helyre került. Maga a szám 20 héten keresztül tartotta magát a slágerlistán. Nem bizonyított, de a pletykák szerint az amerikai csatornák visszavettek a sugárzásából Madonna korábbi iraki háború ellenes és a Bush kormányzatot kritizáló megnyilvánulásai miatt.

9. Egy zenére kifejlesztett Motorola mobil reklámjában játszották először a Hung Upot

Az internet világában ma már nehezen elképzelhető, azonban a 2000-as években még egészen érdekes árukapcsolások voltak a zeneiparban. A Hung Up valójában nem a rádióban, hanem egy TV reklámban szólalt meg először 2005 szeptemberében. Egy kifejezetten zenehallgatásra kifejlesztett Motorola ROKR mobiltelefon ötletes reklámjában jelent meg Madonna több másik előadóval együtt és itt volt hallható a szám.

10. A Sorry című számban kilenc különböző nyelven kér bocsánatot

Az album talán második legnagyobb slágere volt a Sorry. Ahogy a címe is jelzi a megbocsájtásról szól. Viszont nem pusztán angolul kér bocsánatot. Nyolc másik idegen nyelven, mint a francia, spanyol, olasz, holland, héber, hindi, lengyel és a japán mondja el azt, hogy bocsánat vagy sajnálom a dalban.

11. Kabbala utalások és jemeni héber nyelv az Isaac című számban

Az Isaac című szám inkább egy lassabb ballada, s egyúttal a leginkább spirituális is az albumon. A dal egy koprodukció, melyben Madonna angolul, míg Yitzhak Sinwani pedig jemeni héberül énekel. A cím alapján a zsidó közösségek istenkáromlással vádolták Madonnát, mondván nem jól használta fel a 16. századi kabbalista író, Isaac Luria nevét. A dal valójában egy Im Nin’alu nevű héber verset dolgoz fel, a címadás pedig egyszerre utal az azt éneklő Sinwani és a bibliai Izsák nevére is.

12. A Forbidden Love már egy korábbi lemezen is szerepelt, de az egy másik szám volt

Érdekesség, de Madonnának már volt korábban egy másik Forbidden Love című száma. Az 1994-es Bedtime Stories albumon volt egy ugyanilyen című szám, de a címen kívül nincs semmi egyezés köztük, a dalszövegek és a zene élesen eltérnek. Madonna ezt annyiban kommentálta, hogy szándékosan tette és ha valakit egyszer is plagizálna, az csak önmaga lehet.

Madonna Confessions Tour
A Forbidden Love előadása a Confessions-trunén. Forrás: Facebook

13. Eleinte musical is készült Luc Bessonnal?

Igen, a Taxi és a Leon, a profi filmek rendezőjének is készültek filmzenék a Confessions album készültének korai fázisában. Madonna már ismerte a francia rendezőt, hiszen Besson rendezte a 2003-as Love Profusion számának videóklipjét. Madonna több irányzattal kísérletezett az American Life után, melyből az egyik egy musical volt, Scott Elliott rendezésében, illetve Martin Scorsese is ott volt producerként. A másik szintén egy musical volt Bessonnal. Ennek a művészeti kompozíciónak a lényege az volt, hogy őt már a halálos ágyán fekvő nőként ábrázolják, aki visszatekint az egész életére a 20. század főbb eseményeinél. Végül ezt a filmtervet teljesen elvetették és nem alkalmazta Bessont producerként sem.

14. Mindegyik szám egyfajta kisebb gyónás volt az albumon

Az album fő koncepciója a gyónás volt és az abból eredő megbánás, önmagunkba nézés. Az egyes dalszövegek mind egy kicsit utalnak Madonna zenei karrierjének egyes állomásaira vagy fordulópontjaira. A Hung Up tartalmaz szöveget az 1989-es Love Songból a Like a Prayer albumról, a How High szám pedig több témát is hozott a Music albumból. Az I Love New Yorkot még az American Life albumnál írta, de abba nem került bele. A Let It Will Be általánosságban szól a sikerről és a hírnévről, melyet Madonna egész életében hajkurászott, a Like It Or Not pedig a múltról, jelenről, jövőről beszél, egyúttal több ízben vissza is szól az őt kritizálóknak.

15. Az I Love New York utalás Madonna karrierjének kezdetére

Az I Love New York több szempontból is egy személyes szám. Madonna karrierjének kezdetéről szól. Ahogy a 70-es évek végén teljesen egyedül és anyagi támogatás nélkül, a főiskolát hátrahagyva felköltözött New Yorkba, hogy a táncos, majd zenei karrierjét elindítsa. Madonna kezdeti évei New Yorkban elutasításban, nélkülözésben és megpróbáltatások közepette teltek, mígnem kiadta első lemezét 1983-ban. A dal ezekről a korai évekről és arról a „leszarom” attitűdről szól, amit elmondása szerint New York városa adott neki.

16. A Jump, valójában egy teljes homoszexuális generáció életéről szólt

A lemezen hallható és szintén igen népszerű Jump című szám eredetileg Madonna sógora, Joe Henry ötlete volt. Egy 2005-ös Attitude interjúban elhangzik, hogy az egész ötlet abból jött, hogy homoszexuálisok egész generáció fogta magát, hátra hagyta a szüleit, környezetét és felköltöztek New Yorkba, hogy maguk életét éljék. Madonna is valahogy így kezdte karrierjét és mindig is közeli kapcsolatban volt az LMBTQ közösséggel, így Henry ötletét azonnal megértette és átalakította, így született meg a Jump. A dal később felbukkant Az ördög Pradát visel c. filmben is.

17. Madonna balesetet szenvedett lovaglás közben, nem sokkal a lemez hangfelvételei után

Épphogy végeztek az album felvételeivel, Madonna családja körében ünnepelte 47. születésnapját birtokán az Egyesült Királyságban, amikor lovaglás közben balesetet szenvedett. Madonna ekkoriban kezdett lovagló leckéket venni, saját lovakat is tartott, de a baleset egy bérelt állattal történt. A ló ledobta őt, eltörött a kulcscsontja és három bordája is. A The Guardian akkor megjegyezte, hogy szerencséjére a sérülés nem volt olyan végzetes és súlyos, mint Superman, vagyis Christopher Reeve esetében. A Hung Up klipjét még komoly fájdalmak közepette vették fel. Madonna a törésekről készült röntgenfelvételeket később dekorációnak felhasználta a Confessions-turné lovaglós felvonásában.

18. Botrányos vallási jelképek a Confessions-turnén

A Confessions-turné második Bedouin témájú felvonását Madonna a Live to Tell számmal nyitotta meg. A dalt úgy adta elő, hogy egy hatalmas keresztre feszítve állt, fejét töviskoszorúval díszítve, mint a megfeszített Krisztus. Az előadás hatalmas botrányt és nemtetszést váltott ki keresztény és zsidó felekezetek között is. A Düsseldorfi koncert előtt protestáns közösségek tüntettek, a közvéleményben pedig istenkáromlással vádolták az énekesnőt, hasonlóan az 1990-es Blond Ambition-turnéhoz. Madonna viszont elmondta, hogy a célja elsősorban nem az volt, kigúnyoljon bármilyen egyházat, hanem ezzel a látványos performansszal szerette volna felhívni a figyelmet arra a 12 millió afrikai gyermekre, akik az AIDS miatt lettek árvák. A dal végén pedig kiírta azoknak a jótékony szervezeteknek a weboldalát, akik segítségével adományokat gyűjtött a rászorulóknak Afrikában.

Madonna Confessions turné
Live to Tell előadása a Confessions-turnén. Forrás: Gaga Daily

19. Sofia Boutella Madonnának köszönheti ismertségét?

Akárcsak Madonna, úgy Sofia Boutella is professzionális táncosként kezdte karrierjét. A fiatal algír-francia színésznő viszont kezdetben sokkal tovább táncolt, mint Madonna. Jamie King, aki Madonna koncertjeinek fő koreográfusa volt figyelt fel Boutellára és válogatta be a Hung Up és Sorry klipekbe, majd a Confessions-turné táncosai közé is. Boutella nagyon hamar kitűnt a többiek közül, az Isaac számnál külön, saját koreográfiát is előadott Madonnával, majd az ezt követő turnén is visszatért, mielőtt színésznőnek állt volna Hollywoodban.

20. Kisebb klubokban tesztelték a zenéket még az album megjelenése előtt

Amíg készült az album Stuart Price DJ-ként is dolgozott a világ számos pontján Ibizától Ausztráliáig írja a Billboard cikkében. Ezeken az estéken titokban tesztelték a készülő dalok demóit. A közönség reakcióit Price később filmre vette és levetítette Madonnának, majd később ketten ezeket kielemezték. A kész számokat Madonna hasonló kisebb londoni klubokban adta elő szűkebb közönségnek, mely karrierjének kezdeti éveit idézte.

A 20 éves évfordulóra kiadott teljes album meghallgatható a Spotify és a YouTube alábbi linkjein.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×