Sok egyéb mellett jövőre a tervek szerint visszatér a Toy Story-franchise is a mozikba, immár ötödjére, hogy a játékok ezúttal egy teljesen új fenyegetéssel, a technológiával nézzenek szembe. Tim Allen (Buzz hangja) elárulta, hogy ki lesz a közelgő rész központi szereplője. A folytatást először 2023-ban hozták nyilvánosságra, majd egy rövid előzetest és egyéb részletet láthattunk az idei Annecy Animációs Fesztiválon.
Jimmy Kimmel műsorában elárulta, hogy a Toy Story 5 középpontjában Jessie áll majd, akit Joan Cusack szólaltat meg. A Toy Story 4 végén Woody (Tom Hanks) átadta jelvényét Jessie-nek, mielőtt elbúcsúzott barátaitól, hogy Bóval tartson – ezzel pedig Jessie vált a csapat új vezetőjévé.
„Újraindítják az egészet. Ezúttal minden Jessie-ről szól, ami szerintem nagyon menő. Bajba kerül, és segítségre van szüksége. Mindannyian szétszóródtunk, így neki kell összegyűjtenie mindenkit.”
Ideje játszani
Természetesen visszatér Tom Hanks (Woody), Tim Allen (Buzz), s Joan Cusack (Jessie) is, illetve az újak közül Conan O’Brien egy Smart Pants nevű karaktert alakít majd. Mint említettük, a technológia lesz Woodyék fő ellenfele, az ő vezetőjük pedig LilyPad egy tablet képében. A történetben szerepet kap még egy rakás Buzz-klón is, pontosabban olyan kiadásai, akik barátok híján ellenségesen léphetnek fel.
Összecsap két világ
„A játékok visszatérnek a Disney és a Pixar jóvoltából a Toy Story 5. részében, és ezúttal találkoznak a technikával. Buzz, Woody, Jessie és a banda többi tagjának dolga megnehezedik, amikor szembe kell nézniük a játékidőt romboló új fenyegetésekkel„ – írta még a film első hivatalos szinopszisa.
A Toy Story-sorozat minden része nagy elismerésnek örvendett eddig. Az eredeti Toy Story (1995) magasra tette a lécet úttörő animációval és megható történetmeséléssel, majd a Toy Story 2 (1999) folytatta ezt a trendet, és gyakran az egyik legjobb folytatásként tekintenek rá. A Toy Story 3 (2010) érzelmes lezárást hozott a trilógiának, érett témáiért dicsérték és elnyerte a legjobb animációs film Oscar-díját. Végül, a Toy Story 4 (2019) hozta a franchise magas színvonalát, s gyönyörű animációjával a filmsorozat méltó epilógusa lett. Várjátok az 5. részt?
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
