A második évadban már nem repülő, hanem vonat lesz a túszdráma helyszíne – megérkezett Az eltérített járat 2. évad premierdátuma és előzetese

Idris Elba ismét akcióba lendül, de ezúttal nem a levegőben, hanem a síneken vár rá pokoli utazás.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 2 perc

Az Apple TV+ sikersorozata, Az eltérített járat visszatér egy még feszültebb, még veszélyesebb második évaddal. A folytatás 2026. január 14-én debütál két epizóddal, majd hetente érkeznek az új részek egészen a február 25-i fináléig. Míg az első évad egy repülőgép fedélzetén játszódott, ezúttal Sam Nelson (Idris Elba) egy berlini metróvonaton találja magát, amit ismeretlen fegyveresek térítenek el – és újra rajta múlik több száz ember élete.

A túszdráma a föld alá költözik

A hivatalos leírás szerint a nyolcrészes második évadban „egy berlini metró és annak utasai kerülnek túszejtők kezébe, miközben a hatóságok kétségbeesetten próbálják megmenteni több száz ember életét. Sam Nelson a válság középpontjában találja magát, ahol egyetlen rossz döntés is katasztrófát okozhat.”

Az Apple TV rövid kedvcsinálót is közzétett, amelyben Sam felszáll a végzetes vonatra, miközben német hangosbemondó szól a háttérben – a kamera pedig egy ketyegő bombát mutat a szerelvény alján. Már ebből is érezhető, hogy a tét még nagyobb, a feszültség pedig az első perctől az egekben lesz.

Idris Elba visszatér, új sztárokkal erősítve

Az Emmy-díjra jelölt Idris Elba ismét Sam Nelsont alakítja, a vállalati tárgyalót, akinek éles esze ezúttal is a túlélés kulcsa. Visszatér Christine Adams, Max Beesley és Archie Panjabi, a stábhoz pedig olyan új nevek csatlakoznak, mint Toby Jones (Fémkeresők). A sorozatot továbbra is a 60Forty Films és az Idiotlamp Productions gyártja, Jamie Laurenson, Hakan Kousetta és Tom Nash produceri vezetésével.

A folytatás új szintre emeli a feszültséget

Az eltérített járat első évada 2023 nyarán debütált, és valós időben mutatta be egy repülőgép eltérítését. A sorozat gyorsan az Apple TV egyik legnézettebb thrillere lett, most pedig a második évad a föld alá viszi az adrenalint. A metró szűk, klausztrofób tere új dimenziót ad a túszdráma műfajának, Idris Elba pedig ismét bebizonyíthatja, miért tartják a modern akcióthrillerek egyik legkarizmatikusabb főszereplőjének.

Az eltérített járat 2. évada 2026. január 14-én indul az Apple TV-on, a premier napján két epizóddal.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×