A Doctor Strange 2 és a Loki írója megerősítette: továbbra is a Bosszúállók: Ítéletnap és Titkos háború forgatókönyvén dolgozik

A Bosszúállók eredeti forgatókönyvíróját nem rúgták ki, aktívan részt vesz a folyamatban.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 3 perc
Forrás: Getty Images

Úgy tűnik, a Multiverzum őrülete még nem ért véget – Michael Waldron hivatalosan is megerősítette, hogy továbbra is dolgozik a Bosszúállók: Ítéletnap és Bosszúállók: Titkos háború filmek forgatókönyvén. Az utóbbi hónapokban rengeteg találgatás övezte, hogyan alakul a két közelgő Bosszúállók-film kreatív irányvonala, különösen azután, hogy a Russo testvérek visszatértek a Marvel Moziverzumhoz. Most azonban Waldron eloszlatta a kételyeket: még mindig aktívan részt vesz a szkriptek fejlesztésében – immár a Russoék és Stephen McFeely oldalán.

A kezdetektől a Russo testvérek visszatéréséig

Waldron, aki korábban a Doctor Strange az őrület multiverzumában és a Loki című sorozat első évadának írója volt, már korán bekapcsolódott a következő Bosszúállók-filmek fejlesztésébe.

„Már akkor a következő film történetét írtam, amikor még nem volt hozzá rendező. Részt vettem az összes megbeszélésen” – mondta a The Wrap interjújában. „Amikor az a verzió kikerült a képből, elkezdtem dolgozni azon, amiből végül a Bosszúállók: Ítéletnap és a Titkos háború lett. Aztán behozták a Russo testvéreket és Steve McFeelyt.”

Waldron elárulta, hogy a rendezőpáros és McFeely érkezése után sem engedte el teljesen a projektet: „Ahogy átvették az irányítást és elkezdték felépíteni, mi lesz ezekből a filmekből, lehetőségem volt visszatérni és együtt dolgozni velük. Most az a célom, hogy mindenben támogassam őket.”

Jogilag sem törölhetik a nevét a projektből

A Writers Guild of America szabályai szerint, ha egy író jelentősen hozzájárult a forgatókönyvhöz, a stúdió nem törölheti teljesen a nevét, még akkor sem, ha a szkriptet később újraírták. Emiatt Waldron hivatalosan is kötődik a projekthez, nem lehet csak úgy kitenni a szűrét, függetlenül attól, mennyi változtatást eszközöltek a két filmen a Russo testvérek és McFeely. A szakértők szerint Waldron szerepe különösen fontos volt abban, hogy a Marvel új korszakát – különösen a Disney+ sorozatokat és a multiverzumot – összehangolják a mozifilmek narratívájával.

A Bosszúállók új korszakának alapjai

A Bosszúállók: Ítéletnap (eredetileg Bosszúállók: A Kang-dinasztia) és a Bosszúállók: Titkos háború lesznek a Marvel Moziverzum következő nagy fejezetei, amelyek lezárják a Multiverzum Saga történetét. A két filmet Joe és Anthony Russo rendezik, akik korábban olyan sikerfilmeket készítettek, mint az Amerika kapitány: A tél katonája, a Bosszúállók: Végtelen háború és a Bosszúállók: Végjáték.

A Bosszúállók: Ítéletnap premierjét 2026 decemberére halasztotta a Disney, míg a folytatás egy évvel később, 2027 decemberében érkezik a mozikba.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×