Úgy tűnik, Madonna idén több ízben visszanyúl a 90-es évek zenéihez, amíg készül az új stúdióalbuma. A Popkirálynő bejelentette, hogy még idén ősszel egy nyolc számból álló kislemezt ad ki Bedtime Stories – Untold Chapter címen, mely az 1994-es album sosem hallott demóit és egyes számok remixeit, alternatív változatait tartalmazzák majd. Igazi kuriózum ez a rajongóknak és talán újfent a figyelem középpontjába kerül ez a rég elfeledett album.
Bedtime Stories, avagy vissza a 90-es évekbe
Madonna nemrég jelentette be, hogy ismét megállapodott a Warner Recordsszal, így az új, 15. stúdióalbuma, a Confessions Part 2 már ennek az égisze alatt jön ki 2026-ban. Amíg lázasan dolgozik az új lemezen, idén már második alkalommal tesz egy kis kitérőt a 90-es évekbe. Idén nyáron adta ki a Veronica Electronica című kis remixalbumát, mely a Ray of Light slágereinek remixeit és egy sosem látott számot is tartalmazott.
Ezt követően most bejelentette, hogy a hatodik stúdióalbuma, a Bedtime Stories is kap egy hasonló kislemezt. Az EP lemez Bedtime Stories – Untold Chapter címen érkezik idén novemberben, mely nyolc számot tartalmaz majd két lemezre bontva. A kislemez a 30 éves album öt számának alternatív változatait, remixeit, illetve három eddig sosem halott demót tartalmaz, melyből egy Right On Time címen már hallható is.
A Bedtime Stories egy kevésbé ismert lemeze a Popkirálynőnek. Az R&B és Soul stílusú album annak idején mérsékeltebb, visszafogottabb marketinget kapott és turnét sem szentelt neki, főként az Evita film forgatása miatt. Madonna akkor nagyon rosszul vette az azt megelőző Sex című könyve és az Erotica lemeze negatív visszhangját, ezért a Bedtime Stories némileg csöndben jelent meg, kevesebb interjúval. Az album mégis kritikai és anyagi siker volt, de a számai egy-két kivétellel (Human Nature, Secret, Take a Bow) eléggé a feledésbe merültek, Madonna sem nagyon nyúlt vissza hozzájuk.
A Confessions Part 2-ra hatott a Bedtime Stories is?
Az új kislemezt Stuart Price vágta és mixelte, akivel Madonna 20 év után állt össze ismét, hogy elkészítsék a Confessions Part 2-t. Price felelt korábban Madonna számos koncertjeinek hangzásáért, s ő volt a Confessions on a Dance Floor producere is.
Úgy tűnik, valami nagyon készülődik a Popkirálynőnél. Eléggé sejtelmes és titokzatos, ahogy a 15. stúdióalbumát vezeti fel, mely a címe (vagy munkacíme) alapján a 2005-ös diszkólemez folytatása lehet. De ugyancsak pletykálják, hogy erősen spirituális lesz, nagyjából a Ray of Light alapján és erre eléggé ráerősített Madonna legutóbbi interjúja Jay Shetty-vel, melyben 2 órán keresztül beszélgettek spirituális témákról és a kabbaláról is.
Ám a Warner megállapodás bejelentése mellé kiadott fotósorozata nem a Confessions-t, hanem inkább a Bedtime Stories stílusát tükrözte erőteljesen. Így akár ehhez is visszanyúlhatnak majd a 2026-os albumnál, de a ha mégsem, akkor a mostani kislemezzel mindenképp. A Bedtime Stories – Untold Chapter most megrendelhető limitált példányszámú fekete, ezüst vinyl és digitális formában. A lemez mellé egy 20 oldalas könyv is jön a dalszövegekkel és illusztrációkkal. A Bedtime Stories – Untold Chapter november 28-án jelenik meg világszerte.
Az eredeti Bedtime Stories album itt hallgatható meg az alábbi YouTube és Spotify linkeken.
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
