A Mortal Kombat II még meg sem jelent, de már készül a következő fejezet: a film forgatókönyvírója, Jeremy Slater (Holdlovag) a New York-i Comic Conon bejelentette, hogy már írja a Mortal Kombat III szkriptjét. A stúdió annyira elégedett a készülő második résszel és a rajongói lelkesedéssel, hogy nem is vártak a folytatás hivatalos sikerére.
„A stúdió hisz benne, hogy ez a franchise még csak most indul be”
Slater így fogalmazott a panelbeszélgetésen: „A New Line és a Warner Bros. annyira elégedettek ezzel a filmmel, és annyira biztosak abban, hogy hatalmas rajongótábor várja, hogy már most felkértek, írjam meg a következő részt.”
A rendező, Simon McQuoid hozzátette, hogy a Mortal Kombat II megjelenését azért tolták 2025 őszéről 2026. május 16-ra, mert a film „a saját sikerének áldozata lett” – a tesztvetítések után ugyanis újrahangolták a premiert, hogy nyári szuperprodukcióként robbanjon be. „Ez egy igazi nyári blockbuster lesz. Büszkék lehetünk arra, amit létrehoztunk – a Mortal Kombat mostantól a nyár egyik legnagyobb filmje lesz.”
Johnny Cage akcióban – és mindenki visszatér
A panelen a közönség egy exkluzív werkfilmet és egy rövid harcjelenetet is láthatott, amelyben Baraka és Johnny Cage (akit Karl Urban alakít) csapnak össze – majd Liu Kang, Sonya Blade és Jax is felbukkan, hogy meggyőzzék Barakát: álljanak össze Shao Kahn ellen. A jelenetet a rajongók „Johnny Cage Batman-pillanataként” emlegették – napszemüvegestül, nagyképűen, ahogy kell.
A folytatásban szinte az összes ismerős arc visszatér az első filmből: Lewis Tan (Cole Young), Hiroyuki Sanada (Scorpion), Jessica McNamee (Sonya Blade), Joe Taslim (Sub-Zero) és még sokan mások. Új szereplőként pedig Adeline Rudolph (Kitana), Tati Gabrielle (Jade) és Martyn Ford (Shao Kahn) csatlakoznak a csapathoz.
A folytatás új korszakot ígér
A 2021-es reboot nagy sikerének köszönhetően a folytatás most minden fronton nagyobbat ígér – látványban, akcióban és brutalitásban is. A Mortal Kombat II a franchise új alapköve lehet, a stúdió pedig bízik benne, hogy hosszú évekig velünk maradnak a torna hősei.
Ha minden jól megy, a Mortal Kombat III forgatása 2026-ban kezdődhet el, közvetlenül a második rész bemutatója után. A harc tehát folytatódik – és ezúttal tényleg végső lesz a győzelemért vívott küzdelem.
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
