Nemsokára teljessé lesz a Tron-trilógia, a héten megérkezik a Tron: Ares a mozikba, ennek apropóján pedig elevenítsük fel a színkódokat. A Rács mindig is kivételes volt vizuális tekintetben is, világában pedig mindennek jelentése van. Egy program áramköreinek színei képződhetnek a hite, funkciója vagy érzelmei alapján, ebben a sorrendben. Színük egyben meghatározhatja az általuk vezetett jármű kinézetét is. A kifejezetten vizuális alapú, színekkel és formákkal teli mesélés kifejező formája egy idős Hollywooddal, de mit is jelentenek pontosan az árnyalatok amiket láthatunk?
A színekkel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az eredeti ENCOM-rendszer és a Rács más, de mégis hasonló felosztással bír, utóbbi egy elágazóbb és fejlettebb változat. Ahogy haladunk a történetben előre, annál inkább láthatjuk, hogy egy programnak lehet egy fő színe, illetve kiegészítő színei is, a nagyobb színcsoportok pedig tovább bontódnak. Általánosságban elmondható, hogy a hideg színek a jófiúkat, a meleg színek pedig a rosszfiúkat képviselik, a fényük erőssége pedig a rangjukra világít rá.
Tron-éra:
Kék és árnyalatai: A szabadság jelképe. Felhasználók, mint Flynn, illetve semleges és olyan programok, akik a felhasználókért harcolnak.

Piros és árnyalatai: A Vezérlőprogram és legfőbb csatlósai, például Sark (ők a tűzfal), renegátok, illetve olyanok, akik ellenségesek a felhasználókkal. Mindig az épp irányító hatalmat szolgálják ki (ami egyébként lehet egy felhasználó is).

Sárga: Hackerprogramok, mint például Clu. Céljuk a rendszer megkerülése, átírása saját céljaikra. A kívülállóságot szimbolizálja, lehetnek még vírusok is, mint Abraxas.

Zöld: A rendszert kiszolgáló, biztonsági, parancskövető programok (katonák).

Lila és egyéb színek: Segédprogramok, mint például az adatátvivők, akik nem igazán vesznek tudomást a körülöttük zajló eseményekről. Felhasználók és programok esetében is tükrözhet érzelmeket. A Tron egyik törölt jelenetében, mikor Flynnel csókolózik, Yori színei is lilára váltanak.

Fekete: Céltalan program.
Clu-éra:
Ebben az időszakban az alapszín határozza meg a programot/felhasználót, de esetlegesen alszíneket fedezhetünk fel rajtuk, amik szintén hovatartozásukra, modifikációikra vagy személyiségükre utalnak.

Kék vagy fehér: A szabadságot szimbolizálják. Célzott feladatú alapprogramok, sokszor hasonlítanak alkotójukra. Általában semlegesek, de saját akaratuk van. Öltözetük tükrözheti érdeklődésüket/céljukat. Alapvetően a felhasználók fehérben cikáznak, az ISO-k, vagyis az izomorfikus algoritmusok viszont mindkét színben előfordulnak. A felhasználókat az élesebb szegélyekről lehet megismerni. A fényesség a magasabb rangra utal, ez Kevin és Tron esetében elég szembetűnő.

Borostyán/citromsárga: A függetlenség jele, előbbi Clu, pontosabban Clu 2 azonosítója. Mivel az eredeti Clu megsemmisült a Vezérlőprogram által, Flynn a semmiből írta újra. Lázadása után vette fel a narancsos, köztes színt, tehát ez egy erősebb formája az eredeti színének, akárcsak Flynnél a vakító fehér.

Piros és árnyalatai: A rendszer tűzfalai, például Jarvis, illetve a teljes Fekete őrség. Clu 2 hatalomátvétele után őt szolgálják.

Narancssárga: Clu 2 által (általában) korruptált programok, mint Tron is Rinzlerként. Paige és Tesler tábornok is közéjük tartozik. Mindkettejüknél megfigyelhető, hogy a narancs az elsődleges színkódjuk, míg a piros másodlagos. Sőt, Tesler esetében kék és zöld is látható.


Zöld és zöldeskék: Közszolgálati programok, ebben az időszakban inkább ápolók (patchelők), nem katonák. Általánosságban elmondható, hogy hisznek egy nagyobb dologban, ami a két oldal felett áll.

Zöld/kék és sárga: Fertőzött programok.
Egyéb színek: A Rács polgárai vagy érzelmi állapotok tükröződései.

Fekete: Továbbra is a céltalan programok.
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
