Elvileg jövőre érkezik a Trónok harca következő spin-offja, A hét királyság lovagja. Az Entertainment Weekly-nek Ira Parker, a sorozat showrunnere arról beszélt, hogy a Targaryenek eddigi legnagyobb kihívásukkal néznek majd szembe a közelgő sorozatban. A család neve már elvesztette egykori fényét, és az utolsó sárkány is ötven évvel korábban elpusztult – ezzel pedig elveszett az a fő fegyver is, amelynek köszönhetően hatalomra tudtak kerülni.
Hatalom nélkül hatalmon
A hét királyság lovagja jóval a Sárkányok háza eseményei után játszódik – utóbbi jelenleg harmadik évadának forgatásánál tart. Nem számít spoilernek, hogy a sorozatban látott Targaryen-háború az egész birodalom pusztulásához, valamint a sárkányok végső kihalásához vezet. A főszereplő, Dunk felemelkedésének idején körülbelül ötven év telt el az utolsó sárkány halála óta – de „az már nem is igazán volt sárkány” – jegyezte meg Parker. „Afféle torzszülött volt, repülni sem tudott. Ha nem tudsz repülni, akkor mi vagy valójában? Csak egy díszes gyík.”
„Ebben az időszakban senki sem gondol a mágiára. Ez lényegében lehetne a 14. századi Britannia is. Kemény, küzdelmes, nyers középkori lovagok világa, hideg és zord, mégis van benne egy könnyed, reményteli dolog. Csodálatos ebben a világban lenni. Ebben a sorozatban alulról indulunk, teljesen az alapoktól kezdve. Nem az urakkal és hölgyekkel, királyokkal és királynőkkel tartunk.”
„Végre azon kapják magukat, hogy már nincs meg az a dolog, ami hatalomra juttatta őket – és ez rendkívül ingatag helyzet. Ötven évvel a sárkányok kihalása után az emberek elkezdik feltenni a kérdést, hogy miért is hagyjuk még mindig, hogy ők legyenek hatalmon?”
Egy mezőn játszódó történet
Bár a Trónok harca nyomán több szériát is bejelentettek George R. R. Martin univerzumáról, egyelőre csupán a Sárkányok háza jutott el ténylegesen a képernyőkig, sőt annak már a második évada is lement. Elvileg készül egy sorozat I. Aegon Targaryen hódításairól, melyet legutóbb az HBO Mattson Tomlinra bízott, aki nemrég a Tengeri fenevadon, s a Project Power: A por erején munkálkodott. Az egyetlen másik projekt, ami zöld jelzésig jutott az a Hét királyság lovagja (A Knight of the Seven Kingdoms: The Hedge Knight) névre keresztelt széria. Ez a fő sorozat eseményeihez képest szintén a múltban, valamikor száz évvel korábban játszódik, s George R. R. Martin egyik kedvenc karakterét, Ser Duncant kísérhetjük figyelemmel benne. A szériának egyelőre nincs hivatalos dátuma, ám Casey Bloys vezérigazgató (HBO) a 2025-ös Emmy-díjátadó után több sorozat kapcsán is adott frissítést az újságíróknak.
„Ha azt mondom, január, mit szóltok hozzá?” Jelenleg az utómunkálatok zajlanak, elsőre hat részt számlál majd a széria, ebből hármat Owen Harris rendez. Peter Claffey nyerte meg Dunk szerepét, míg Dexter Sol Ansell játssza majd Egget a történetben. Ser Duncan egyébként, eredetileg Dunk, a könyvek lapjain egy árva, aki Királyvár szegénynegyedéből származik, s végül egy Ser Arlan nevű lovag veszi szárnyai alá. Azonban egy tornára tartva pártfogója később meghal, így Dunk átveszi a helyét, ráadásul mellészegődik egy Egg nevű fiú, aki arra kéri, hadd lehessen a fegyverhordozója. Ő titokban Aegon Targaryen (az ötödik), s kettejük párosáról megannyi történet kel majd szárnyra Westerosban.
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
