Spike Lee olyan rendező, akit szerintem senkinek sem kell bemutatni. Éppen ezért már az első mondatom tulajdonképpen elegendő információnak, amolyan rövid kritikának is tekinthető abból a szempontból, hogy érdemes-e megnéznie az érdeklődőnek a filmet, vagy sem. Azonban ha valaki tovább szeretne menni a számszerűsített pontokon, vagy a zanzásított információn, annak annyi, de annyi mindent tartogat Az öt bajtárs, hogy azt szinte lehetetlenség egy kritikában összefoglalni.
Lee legújabb mozija ugyanis mindent magába foglal, amit a direktortól már megszokhattunk – azonban a közelmúlt eseményei (ahogyan a Queen and Slim esetében is) egy újfajta fontosságot adtak magának a témának és a filmjének. Persze tudjuk a rendezőről, hogy neki nincs szüksége semmiféle zavargásra ahhoz, hogy ilyen kaliberű, végletekig mérges filmeket készítsen – elég csak a szintén zseniális BlacKkKlansman-re gondolni, ha csak a közelmúltba akarunk visszamenni (és helyhiány miatt most maradjunk ennyiben). Mint ott is, úgy most is talán Lee oktat a lehető legszórakoztatóbban, és leghozzáférhetőbben, úgy, ahogyan manapság egyetlen rendező sem képes. Az öt bajtárs egy fontos mozi, azonban annál sokkal több is: izgalmas, látványos, vicces, és zavarba ejtően bátor.
A sztori négy afro-amerikai veteránt követ, akik visszatérnek Vietnamba, hogy felkutassák elesett barátjuk holttestét, és talán egy rég elfeledett, elásott kincset is, mely csak és kizárólag rájuk vár. Mindeközben nem csak a természettel, vagy éppen magával az emberi lélek kiszámíthatatlanságával kell szembenézniük, hanem a saját múltjukat is visszacipelik magukkal. Lee ezen a kapcsolati rendszeren keresztül igyekszik feltérképezni nem csak azt, ahogyan színesbőrű katonákkal bántak a háború idején, hanem a háború személyes árát is. Ebben rejlik az igazi ereje a filmnek: ahogyan Lee a legkisebből kiindulva igyekszik egy átfogó képet festeni nem csak az amerikai történelemről, hanem magáról a háború természetéről (de leginkább az előbbiről). Persze már láthattunk olyan filmet, ami Vietnammal foglalkozik, nem is keveset – élő, vibráló legendákkal is Dunát lehetne rekeszteni ebből a szempontból. Lee azonban képes új energiát, új életet fecskendezni a már elnyűtt témába, és egészen új szempontból bemutatni azt.
Hiszen bár a rendező drámája az egészen kicsitől és személyestől indul, a végleges látásmódja jóval ambiciózusabb. Szándékosan és dühösen igyekszik felrúgni mindazt, amit eddig hittünk, vagy hinni véltünk a háborúból. Ezek a gondolatok pedig kiváltképp fontosak lesznek most, ahogyan a Floyd halála miatti zavargások elérik tetőpontjukat. Lee jogosan adja a főhősök kezébe a stafétát, hogy most itt az ideje annak, hogy ezek az emberek meséljék el a saját történetüket, amit már évtizedek óta elnyomtunk. Ennél a filmnél is tiszta véletlen, hogy pontosan akkor érkezett, amikor, viszont visszatekintve nem is jöhetett volna tökéletesebb pillanatban.
Azt természetesen tudjuk, hogy Spike Lee tehetsége utánozhatatlan – Az öt bajtársban azonban olyan, mintha még nagyobb fokozatra kapcsolt volna. Lee sohasem volt visszafogott, mindig is bátran vállalta a véleményét. Itt azonban a tehetségét és legfőképpen dühét sikeresen vezeti le egy olyan történetben, ahol szinte minden tűzijátékot elpufogtat – de tényleg mindent. A hősök történetét összefűzve az ország történelmével, és az adott problémával, amiről a lehető leghangosabban igyekszik kiabálni, úgy prezentálja, hogy közben szinte minden egyes filmkészítői trükkjét beveti. Ezáltal a mozinak olyan energiát kölcsönöz, mely által hiába nézzük a filmet Netflixen, hogyan érzésünk van, mintha éppen mi is ott lennénk a karakterekkel a dzsungelben, egy stílusos hullámvasút keretei között, átnyargalva történelmen és időn. Ahogy már említettem, Lee sohasem volt visszafogott – itt azonban olyan szépen és megfontoltan “őrjöng”, ahogyan talán még sohasem. Minden egyes rendezői manírja a történet alá van rendelve, amely ha összeáll, akkor briliánsan tud egyszerre szórakoztatni, dühössé tenni és tájékoztatni.
VERDIKT
Persze a film nem fog mindenkinek tetszeni: ha eddig nem bírta bárki is Lee-t, akkor nem ez a film lesz az, ami majd megváltoztatja a véleményét (akkor ajánlanám a BlacKkKlansman-t). De a többiek (és még talán azon is túl páran) kiválóan fognak szórakozni, miközben arra is lesz platformjuk, hogy egy fontos beszélgetésben vegyenek részt. Az öt bajtárs a lehető legjobbkor jött, és ugrott nagyon magasra az év végi toplistákon. Ha mozi nincs is (és mennyire kár, hogy ezt nem moziban láthattuk), a Netflix, és úgy a VOD még így is képes olyan alkotásokat adni számunkra, ami által nem maradunk ki sokból, COVID ide, vagy oda.
Szólj hozzá!