Manapság sajnos nem nagyon megy az igazi vérfagyasztó horror. Nem tudom, hogy igény nincs a fogyasztásra vagy egyszerűen a múzsa nem akarja szájon csókolni az illetékeseket. Néhány éve még Dunát tudtunk volna rekeszteni a rengeteg indulóból, mára azonban az egész zsáner kicsit magára maradt, elfeledetté vált. Néha feltűnik egy-egy induló, amire mindenki egyöntetűen kapja fel a fejét, de általában a végén esedékes elismerő bólintás elmarad. Esetleg egy belenyugvó “legalább kaptunk valamit” biccentést érdemeltek meg az elmúlt kb 10 év indulói. Voltak itt azért versenyzők, de azt a hangulatot amit néhány konzolgenerációval ezelőtt a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején kaptunk, sajnos azóta sem nagyon sikerült megugrani, nemhogy felülmúlni. Manapság a “sétaszimulátor” játékok próbálnak általában ebben a kultúrkörben sikereket elérni, többé-kevésbé lefektetve egy új ösvényt a régi romjaira. Legújabb alanyunk az indie szcénából kesztyűt ragadó Those Who Remain is valami hasonlót próbál meg, nézzük is milyen sikerrel.
A játékot a Camel 101 brigádja fejlesztette, akik az elég szerénytelen “Awesome game devs” felirattal fogadnak a honlapjukon. Korábbi említésre méltó nagyobb munkájuk a Syndrome elnevezésű túlélő horror cucc, ami egy sodródó űrhajón játszódik. Hiába gondolták a készítők, hogy az Halálhajón vagy a Dead Space-en szocializálódott játékosoknak elég lesz amit nyújtanak, a cucc hatalmasat zakózott a kritikusok és a vásárlók körében is. A kudarc azonban nem vette a csapat kedvét, így neki álltak és teljesen más alapötletre építettek fel egy új játékot.
Játékmenet terén nem kell túl sok mindenre számítani. Egy igazi csőjátékot kapunk amiben tudunk sétálni és futni, valamint interakcióba lépni a használandó tárgyakkal. Nincs ebben nagy megfejtés, de ez a stílus sajátossága. Az akció helyett inkább a történetet és annak elmesélését helyezik ezek a játékok előtérbe. Azonban néhány helyen próbálnak majd némi akciót is belevinni a történetbe és ezeknél a részeknél a hajamat téptem. Szűk folyosókon kell menekülnünk, ahol még néhány elénk dobott tereptárgyat is odébb kell hajítani. Erősen szkriptelt a haladás iránya, így garantálom, hogy a készítők felmenőit bizony ezen részeknél sokszor fel fogjátok emlegetni különböző, nem éppen dicsérő jelzőkkel egyetemben. A másik ami kegyetlenül idegesítő az az emberünk mozgatása, vagyis inkább a nézelődés és ezáltal a fordulás. A mozgás ezen irányítása annyira lassú, hogy biztos vagyok benne, lesz aki emiatt fogja félre tenni a Those Who Remaint.
Ha már szóba került akkor ejtsünk is néhány szót a történetről. Edward nevű főhősünk éppen egy találkára siet egy Dormont-beli motelbe, hogy végleg kiadja szeretője útját és végre rendbe hozza kapcsolatát a feleségével. Érkezésünkkor azt vesszük észre, hogy mindenki eltűnt majd ellopják az autónkat is, amit gyalog próbálunk követni. Nem messze meg is találjuk az összetört kocsit. Majd bele is csöppenünk a rémálomba, ugyanis körülöttünk a sötétben, világító szemű alakok állnak késsel, baltával a kezükben. Így adott az alapkoncepció a sötétség az ellenségünk, maradjunk a fényben. Ígéretes volt ez a koncepció nagyon, amíg először nem megyünk közel hozzájuk, nem lövöm le a poént, majd meglátjátok. Ez szerintem egy kihagyott ziccer, lehetett volna ezt kicsit intenzívebbre, monumentálisabbra vagy talán ijesztőbbre venni.
A grafika egy erős közepes, nem mondanám rossznak, de nagy konzolokon és PC-n azért ezen nem hasalunk be, de ha Switch-en is így néz ki akkor ott azért nem rossznak mondanám. Néha döcög kicsit és elég sűrűn hajlamos beesni 30 fps alá, de semmi komoly problémám nem volt a képfrissítéssel. Ellenben a textúrák itt-ott hajlamosak bevadulni és hullámoznak a fa törzsek vagy olyan táncba kezd egy-egy lámpaoszlop ami elgondolkoztatott, hogy ez hiba vagy egy rémisztő, túlvilági effekt. A menü brutálisan igénytelen, tényleg egy hitvány Paint-tel összedobott, sablon karakteres valami kell, hogy fogadja a játékost minden egyes indításnál? Hova lettek az igényesen megkoreografált menüképernyők, az igényes apróságok, amik már az első belépésnél egy összeszedett csapat, minőségi munkáját tükrözték?
A hangokkal már kevésbé vagyok elégedett. Jó lenne, de nem az, egészen jók a hangeffektek, jól is szólnak, csak egyszerűen nem a megfelelő időben. Gyakran késnek és sűrűn előfordult, hogy el sem indultak a kellő helyen. A rádiókból szóló zene pedig igen furán próbál térhangzást kelteni. Ugye ahogy közeledünk, távolodunk hangosabb vagy halkabb lesz, de belefutottam néhányszor, hogy egy gyorsabb fordulásnál egyből elhallgat a zene, pedig ugyanott állok, csak éppen háttal. Megint nem egy nagy hiba, reméljük mihamarabb orvosolják
Hangulat talán a legerősebb eleme a játéknak, a sötétben álló világítószemű lények maximálisan hozzák a horrorfaktort. Egyszerű megoldás, hogy végig minket fürkésznek ám mégsem tesznek semmit. Az egekbe szökik az adrenalinszintünk, ahogy járunk, kelünk a közelükben fel-alá, attól rettegve mikor rontanak ránk. A sztorit övező misztikum is elég jól fel van építve, bár azért elég kiszámítható az a két fajta befejezés, amit sikerült produkálni a végigjátszások során meghozott döntéseimmel. Azt mondjuk nem értem, hogy az autók miért nem voltak változatosabbak kicsit a városban. Szinte csak Ford Mustangokkal és promó képen is látható Dodge Challengerekkel találkozhatunk. Félre ne értsetek én is bírom az izomautókat, de főhősünk sem azzal jár, Dormontban viszont szinte mindenki más igen? Egy kis változatosság igazán gyönyörködtett volna és a hétköznapi városka képét is jobban átadta volna. Szintén apróság, de ha több ilyen dologra figyeltek volna oda, talán a játék ázsiója is magasabb lenne.
A töltőképernyők kegyetlenül hosszúak és a végig ülésükön sajnos nem segítenek a neves írok, mint például Neil Gaiman és egyéb írok nagyszerű idézeteinek olvasgatása. Egyszerűen nem értem mi indokol ilyen mennyiségű adattöltést, mert az adott terület sem hatalmas, a grafika sem fotórealisztikus, de még a hangok sem a legjobbak. Nem érzem indokoltnak és talán egy kicsit jobban optimalizálhatóbb lehetett volna, mentségükre szóljon az egyes szekciók előtt csak egyszer kell ezeket végigülni, a betöltést követően szinte megszakítás mentesen tudjuk végigjárni az adott szakaszt.
A teljes végigjátszás alatt egy csomószor omlott össze a program olyan szinten, hogy azonnal vissza is dobott az Xbox menüjébe. Egyszer töltés közben, többször pedig játék közben is. A második alkalommal elég messzire is kerültem a visszatöltés után a már elért pozíciómtól. Egy kicsit talán szűkmarkúan bánik a játék a checkpointokkal, így egy balga lépésünk után lesz bőven amit újra össze kell szednünk vagy fel kell fedeznünk. De volt példa arra is, hogy miután fűbe haraptam nem töltött automatikusan vissza a játék. A gombnyomásra sem reagált, csak feküdtem ott leszúrva és csak az újraindítás segített. Ezek nem olyan eget rengető problémák a mai világban, egy ilyen kis stúdió játékánál, főleg, hogy ugye a megjelenés előtti verziót játszottam. De azért tegyük hozzá, hogy az ember elvárna egy alap minőséget attól a terméktől amiért nem kevés pénzt szurkolt le vételár formájában. Bízom benne, hogy ezeket gyorsan orvosolni fogják egy kellemes patch formájában.
VERDIKT
Összességében nem mondanám, hogy kerüljétek el a Those Who Remaint. Aki a néhány technikai bakiján túl tudja tenni magát és szemet tud hunyni a gyengécske irányítás felett még jól is szórakozhat vele. Nem ez a cím fogja megreformálni a horror játékokat, de nem is hiszem, hogy a készítőknek ez lett volna a célja. A kb. 7.000 forintos vételárat még talán meg is éri új játékként. Bár egy jövőbeni akció során fele ennyiért, már sokkal jobb szívvel ajánlanám. 5-6 óra könnyed szórakozást mindenképpen nyújtani fog.
Szólj hozzá!