Az Alien: Föld készítője, Noah Hawley végre magyarázatot adott arra, miért képes Wendy (Sydney Chandler) kapcsolatba lépni a xenomorfokkal a sorozat negyedik epizódjában – és hogy ez mit jelenthet a történet szempontjából.
Az Alien-univerzum első élőszereplős sorozata két évvel az 1979-es klasszikus eseményei előtt játszódik, és augusztus 12-én debütált az FX csatornán és a Hulu Disney+ felületén. Már az első részekben is láthattuk, hogy Wendy – akinek emberi tudatát egy szintetikus testbe ültették – különleges kapcsolatban áll a lényekkel, de a negyedik epizód tovább mélyítette ezt a szálat, amikor Wendy képes volt „kommunikálni” az egyik xenomorffal.
A gyökerek az Aliens filmhez nyúlnak vissza
Hawley a Decider internetes portálnak elmondta, hogy az ötlet gyökere egészen James Cameron 1986-os klasszikusáig, A bolygó neve: Halál (Aliens) című filmig nyúlik vissza. „Emlékezzünk arra a jelenetre, amikor Ripley és a többiek szembetalálkoznak a királynővel” – idézte fel. – „A királynő valahogy utasítja a xenomorfokat, hogy hátráljanak, és azok engedelmeskednek. Abban a pillanatban rengeteget megtudunk ezekről a lényekről.”
Ez a jelenet szerinte egyértelműen megmutatta, hogy a xenomorfok egyfajta anyakirálynő által irányított kaptárszerkezetben élnek, és képesek kommunikálni egymással. Wendy pedig azért tudja érzékelni ezt a „hálózatot”, mert hibrid testének technológiája lehetővé teszi számára, hogy rácsatlakozzon erre a láthatatlan kommunikációs csatornára.
Nem a xenomorfok választották őt
„A gyerekek mindenben jelentést keresnek” – magyarázta Hawley. – „Van egy jelenet, ahol Wendy azt mondja: »Engem választottak.« De ez nem igaz. Nem választották őt. Egyszerűen csak hallja őket, mert a teste valamilyen hardver- vagy szoftverhibával rendelkezik.”
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kapcsolat ne lenne erős. Hawley szerint Wendy empátiája a kulcs, mivel lélekben még mindig gyerek. „Az én lányom például kilencévesen lett vegetáriánus, mert annyira együttérző volt az állatokkal. Wendy is így reagál a xenomorfokra: nem ellenségként tekint rájuk, hanem valami érthetetlen, de mély kapcsolatot érez.”
A történet mélyebb rétegei
Hawley szavai alapján Wendy kapcsolata a lényekkel nem a véletlen műve, de nem is egy sorsszerű kiválasztottság. Sokkal inkább egy váratlan következménye annak, hogy a Prodigy Corporation tudatátültetési kísérletei során valami új és előre nem látható született – egy olyan kapcsolat, amely akár alapjaiban változtathatja meg a xenomorfok és az emberek közötti dinamikát a sorozat hátralévő epizódjaiban.

Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
