Az eredeti Harry Potter rendezője nem térne vissza a sorozathoz, s nem ért egyet Rowlinggal

Chris Columbus azonban támogatja az új adaptációt, mely végre elhozhatja a teljes élményt a képernyőkre.

Kajtár Virág
Olvasási idő: 3 perc
Forrás: HBO

Chris Columbus páratlan meseszerűséggel keltette életre a roxforti kalandokat két évfolyamon keresztül, ám több mint 20 éve nem járt a boszorkány-és varázslóképző falai között. Természetesen az HBO készülő adaptációja kapcsán felmerült, hogy nem csupán a régi gyerekszínészeket látnák viszont, hanem őt is a rajongók. Columbus azonban egyértelműen végzett az univerzummal, s kifejezetten örül neki, hogy ezúttal egy bővebb kiadást láthatnak majd a nézők – a Rowling körüli botrányoknak már kevésbé.

Végre hű adaptáció?

„Nem, az én verziómat már láttátok, én már megrendeztem” – mondta a Varietynek Londonban. „Nincs már igazán semmi, amit tehetnék még a varázsvilágban.” De ez nem jelenti azt, hogy ellenezné a tévés rebootot. Nemrégiben ugyan nemtetszését fejezte ki 1990-es klasszikus filmje, a Reszkessetek, betörők! remake-jének ötletét hallva, de a varázslóvilágba való visszatérést mindenképpen támogatja. Sőt.

„A legjobb az egészben, hogy az első, a második és a harmadik könyvből mindent meg akartunk valósítani. Mindent a képernyőre akartunk vinni, de nem volt rá lehetőségünk” – magyarázta.

Ott van például Hóborc, aki „soha nem került be a filmbe – egyszerűen nem volt időnk kidolgozni a karaktert”, valamint arra, amikor Harrynek és Hermionénak bájitalt kell inniuk a tanárok által állított akadályok során. „Soha nem tudtuk azt a hihetetlen jelenetet beépíteni a filmbe, de biztos vagyok benne, hogy a sorozatban benne lesz. Számomra ez egy lehetőség, hogy mindezeket a jeleneteket láthassam” – mondja.

Sokan megkérdőjelezték vagy épp elhatárolódtak előre az adaptációtól, mikor megtudták, hogy Rowling ezúttal is részt vesz a munkálatokban. Colombus sem támogatja a kijelentéseit, melyek kérdéses, valóban ronthatják-e a sorozat megítélését. „Néha szeretem elkülöníteni a művészt a művészetétől, szerintem ez fontos. Sajnálatos, ami történt. Természetesen nem értek egyet azzal, amit mond. De az egész egyszerűen szomorú, nagyon szomorú.”

A következő tíz évben Roxfortban tanulhatunk

Úgy tűnik, a Warner Bros. Discovery vezetője, David Zaslav nem engedi ki a varázspálcát a kezéből. A legutóbbi pénzügyi beszámoló során megerősítette: az új Harry Potter-sorozat tíz éven át fog futni az HBO Maxon – vagyis jócskán túlnyúlik az eredetileg várt, hét évados terven. Az első évad forgatása már javában zajlik Londonban és környékén, a premier pedig 2027-re van kitűzve.

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×