Christopher Nolan legújabb akció-eposza, az Odüsszeia már most nagy szenzációt kelt a filmvilágban, pedig még be sem mutatták! Az év egyik legjobban várt filmje 2026. július 17-én kerül a mozikba, de már most elindult a jegyelővétel, így a rendezőnek tényleg minden a menetrend szerint kell haladjon. A legfrissebb hírek szerint a forgatás sikeresen lezárult, így minden adott ahhoz, hogy a grandiózus film időben eljusson a nézőkhöz.
Február végén kapcsolták be a kamerákat, és már a korai forgatási képek is azt mutatták, hogy Nolan most minden eddiginél nagyobb fába vágta a fejszéjét. Az Odüsszeia – a hírek szerint – a rendező legdrágább filmje eddig, és most, hat hónappal később már csomagolhat a stáb. Az egyik résztvevő a World of Reelnek erősítette meg, hogy ma fejezték be a felvételeket, miután kis túlzással beutazták a fél világot: Marokkóban, Görögországban, Olaszországban, Máltán, Skóciában, Izlandon és más helyszíneken is dolgoztak. Samantha Englender, a film művészeti vezetője Instagramon is posztolt: „Ennyi volt” – írta, utalva a forgatás végére.
Nolan újra történelmet ír az Odüsszeiával
A film már a bemutató előtt rekordot döntött, ugyanis ez az első kereskedelmi nagyjátékfilm, amelyet teljes egészében IMAX-kamerákkal forgattak le. Az IMAX vezérigazgatója, Rich Gelfond szerint Nolan egy évvel a forgatás előtt jelentkezett az ötlettel, hogy szeretné, ha a teljes film IMAX-on készülne, ami a technikai nehézségek miatt addig lehetetlennek tűnt. De a rendező és az IMAX csapat közösen megtalálták a megoldást, így sikerült megvalósítani az álmot.
A görög mitológia legendás hőse a vásznon
Az Odüsszeia az ókori görög költő, Homérosz művét dolgozza fel, és Nolan maga írja a forgatókönyvet is. A klasszikus történet Odüsszeusz hazatérését követi, aki tíz éven át küzd, hogy visszatérjen Ithakába a trójai háború után, miközben számos isteni és emberi próbát kell kiállnia. Az egyik legnagyobb ellensége Poszeidón, a tengerek istene, aki fia, a küklopsz Polüphémosz megvakítása miatt bosszút forral a hős ellen.
Sztárparádé várható a vásznon
Nolan nagy költségvetésű adaptációjában igazi sztárgárda kapott helyet. Odüsszeuszt Matt Damon alakítja, de feltűnik mellette Tom Holland, Anne Hathaway, Zendaya, Robert Pattinson, Lupita Nyong’o, Elliot Page, Mia Goth, Corey Hawkins, Benny Safdie, Himesh Patel, Samantha Morton, Bill Irwin, Charlize Theron, Jon Bernthal, Jesse Garcia, Will Yun Lee, Cosmo Jarvis, Ryan Hurst és még sokan mások. A legendás eposz tehát minden téren méltó feldolgozást kap, és már most borítékolható, hogy az év egyik legnagyobb filmsikere lesz.
Örökké veled? / Eternity > Bemutató ideje: december 4.
