Abszolút érezhető a törődés a felújításon, pompásan sikerült.
Húsz év nagy idő, huszonegy meg még ennél is több. Hihetetlen, de ennyi idő telt el az eredeti és első MediEvil megjelenése óta. 1998-ra a PlayStation már meghódította a videojátékok világát és nyugodtan mondhatjuk, hogy átvette az uralmat a platformok között. A 3D szintén megkezdte térhódítását ezzel párhuzamosan, így nem volt meglepő, hogy a platformjátékok műfaja is stílust váltott. Épp ennek itta meg picit a levét az eredeti fejlesztőcsapat a SCE Cambridge Studio, akik főleg 2D játékokon dolgoztak addig és nagyon kevés tapasztalatuk volt a 3D-vel. A korabeli tesztek az irányítást és a kamerakezelést hozták fel gyenge pontjának.
Ennek ellenére a játék óriási siker lett, mindannyian szívesen emlékszünk vissza Sir Dan kalandjaira. Az eladásokról ugyan nincs adat, de valószínűleg nem lehettek rosszak, hiszen Platinum kiadást is megélt (ami legalább 400.000-es példányszámot feltételez), ami egyenes utat jelentett egy folytatáshoz. A 2000-ben debütáló MediEvil 2 azonban már nem válthatta be az ígéreteket. A kritikák szerint is “jobb, de nem tökéletes”, valamint “semmi különös” vonalon mozgott, vagyis nem fejlődött olyan sokat az előzmény óta. Ennek köszönhetően a sorozat parkolópályára került és csak 2005-ben került elő újra, amikor is a debütáló PSP-re kellett pár nyitócím. A rövid fejlesztési idő (egy évet kaptak a készítők), valamint a kevés tapasztalat (mindössze három fejlesztő dolgozott rajta az eredeti brigádból) megtette hatását és a várt siker elmaradt, a széria még mélyebbre lett temetve.
Egészen 2017-ig, amikor a PlayStation Experience-en (mely eddig az utolsó, hacsak a délkelet-ázsiai, hasonló nevű rendezvényeket nem számoljuk) váratlanul újra előkerült a franchise. A minimalista (értsd: semmit nem mutató) beharangozó trailer után azonban ijesztően kevés információ érkezett az új MediEvilről, úgyhogy sokan már temetni is kezdték a projektet. Majd egy évvel később jött a hír, hogy a korábbiakkal ellentétben nem egy sima ráncfelvarrást kapunk, hanem teljes körű felújítást (tehát remaster helyett remake-et). Az is kiderült, hogy a játék biztos kezekbe került, az Other Ocean Emeryville főleg indie címekről és különféle portokról híresült el, de mindenképpen tapasztalt fejlesztőkről van szó.
S el is érkeztünk a jelenhez, mikor is a játék pár napon belül (október 25-én) megjelenik végre (stílusosan épp Halloween előtt picivel). Páran valószínűleg már türelmetlenül kérdezik: “na de milyen lett?”. A válaszom az, hogy pazar. Azt már az előzetesen mutogatott gameplay anyagokból és a kiadott demóból is le lehetett szűrni, hogy a játék nagyon szép lett. A fejlesztők szerencsére abszolút alázattal álltak a melóhoz és igyekeztek megőrizni az előd hangulatát. Csak ott változtattak bármit is, ahol muszáj volt, nehogy a játszhatóság csorbát szenvedjen.
Ennek megfelelően egy tökéletes felújítást kaptunk, amelyet a sorozat régi rajongói nagy kedvvel fognak előkapni. Sokan mosolyogva bólogatnak, hogy “igen, emlékszem, így nézett ki”. Nos nekik ajánlom, hogy nézzenek meg egy videót a PS1 klasszikusról (vagy ha megoldható, porolják le a régi példányt) – megdöbbentő lesz a különbség. No de mi a helyzet az időközben felnőtt generációval? Húsz év alatt új játékosok érkeztek és teljesen más címeken, környezetben szocializálódtak. Úgy gondolom a végeredmény nekik is szimpatikus lesz majd, viszont érdemes megjegyezni, hogy a MediEvil egy más kor szülötte, annak ellenére is, hogy most modernizálásra került. A level design pár helyen bizony régies és a kamerakezeléssel is akadnak még mindig problémák. Természetesen nem szabad ezek mellett szó nélkül elmenni, de ugyanakkor érdemes az értékelésnél figyelembe venni, hogy mikori az alapanyag.
Ha ez eddigiekből nem jött volna át: a mostani MediEvil az 1998-as újrája, vagyis ugyanazok a pályák, a főhős, a fegyverek, a sztori (akár használhatjuk a korabeli guide-okat is). Az átvezetőket kompletten újrarajzolták és a hangok, valamint a zene teljesen fel lettek újítva, részben az eredeti szinkron stáb segítségével. A pályák és a játék grafikája úgy készült, hogy az eredeti pályák geometriáját egy az egyben átemelték és úgy javítgatták fel. Például egy leküzdendő feladat volt, hogy háttereket rakjanak be. Ugyanis az eredetinél annyira kicsi volt a megjelenítési távolság, hogy ilyesmire nem volt szükség, vagy sokkal inkább nem volt lehetőség. Manapság viszont elengedhetetlen a 4K-val megbolondított világban.
A sztori dióhéjban (hogy felmelegítsük a régi emlékeket, valamint a már említett fiatalabb generáció is képbe kerüljön): Gallowmere királyságát a gonosz Zarok fenyegeti. Ismét, hiszen korábban is hadban álltak már. Pontosan 100 évvel ezelőtt, amikor is Sir Daniel Fortesque hősi halált halt. Vagyis pontosabban balfék módjára elsőként halt meg a csatamezőn, amint az első nyílvessző halálos sebet ejtett rajta röhejes módon. A sors fintora, hogy Zarok a holtakat élesztgeti fel, hogy sereget toborozzon magának és ennek következtében kel életre Dead Man Dan (ez volt az eredeti fejlesztés kódneve) is. Sikerül kiköszörülni a régi csorbát? Csak rajtad áll!
A játékról ordít, hogy a Tim Burton féle Nightmare Before Christmas ihlette és ezt a készítők nem is tagadták soha, sőt büszkén vállalják. Ha még az egészet nyakon is öntjük egy kis Terry Pratchett féle humorral, nagyjából képbe is kerülhetünk, hogy mire számíthatunk. Ebben a világban nem kell meglepődni azon, hogy egyik első fegyverünk a saját letépett karunk lesz, azzal pofozgathatjuk az ellenfeleket. Persze lesz még ettől hatékonyabb is, alapvetően két fajta közelharci és távolsági darabokat szerezhetünk majd be. Az előbbibe tartoznak a különféle kardok, kalapácsok, fejszék, utóbbiba íj, nyílpuska, vagy lándzsa, de dobálhatunk csirkecombot is ha úgy tartja kedvünk.
Aki azt hiszi, hogy a fegyverek csak a változatosságot szolgálják, az nagyot téved. Nagyon is számít, hogy mit hol használunk, ugyanis egyszerre csak két darab lehet nálunk, s noha ezeket menet közben is csereberélhetjük, az azért kicsit nehézkes. Továbbá a játék ösztönöz arra hogy jól teljesítsünk az egyes pályákon, ugyanis ha elég alaposak vagyunk, minden szinten találhatunk egy arany kelyhet, amit aztán a Hősök csarnokában egy új kiegészítőre (fegyver vagy pajzs) válthatunk. Nagyban függ ettől a játék nehézsége, ugyanis egyes pályák szinte játszhatatlanul nehezek lesznek az újabb “játékszerek” hiányában. Érdemes tehát azzal is logisztikázni, hogy melyik pályát csináljuk meg hamarabb, ugyanis a játék néhol enged több közül is választani.
A másik “trükk” az életerővel kapcsolatos. Kezdetben csak egy csíkunk van és kész, ha kifogy egyszer után tölthetjük egy extra fiolából. Azonban több pályán lesz lehetőségünk mind az energiát, mind a fiolát visszatölteni. Vagy ami még jobb: extra fiolákat szerezni – a nehezebb pályákon akár több is pillanatok alatt el tud fogyni. Ami viszont bármikor alkalmazható: hogy ha egy pálya nagyon leszívta az energiánkat, akkor bármikor visszamehetünk egy korábbi, könnyebb szintre “töltődni”. Kis plusz játékot igényel a dolog, de meg tudja hálálni amikor maximális energiaszinttel indulunk neki az aktuális mumusnak.
Ellenfeleink a legváltozatosabb fajták. A sima zombiktól kezdve, a támadó kedvű növényekig (virágok, tökök, stb.) vagy éppen repkedő lényekig minden van. Lesz akiket jobb is inkább elkerülni (legalábbis eleinte, míg jobb fegyvereink nem akadnak), mint például a pörgő-forgó madárijesztők. Szerencsére a pályákon elszórt kódexek valamint az ördög fejek rengeteg tanácsot adnak, érdemes ezeket megfogadni. Természetesen bossok nélkül nem lehet teljes egy ilyen játék, nagyjából minden harmadik pálya végén találkozhatunk majd egy nagyobb összeütközéssel.
Az egyes pályák nagyon különböznek egymástól stílusban. Lesz ahol a kaszaboláson van a hangsúly (temetői szintek), van ahol az ügyességé a főszerep (Madárijesztők táblái, A bolondokháza parkja). Máshol egészen kalandjátékos, hozd-vidd jellegű lesz a hangulat (Az álmos falu), vagy a survival jelleg kerül előtérbe (A bolondokháza belseje), esetleg pálya a pályán belül (A bűvös vidék). Ezen változatosság ellenére is néhol érződnek a régi, húsz évvel ezelőtti divatnak megfelelő megoldások, de ami nagyobb baj, hogy a kamerakezelés tud fejfájást okozni – néha nem látjuk a lényeget, mert valami kitakarja, vagy csak egészen fura torz szögben nyerünk betekintést. Ezt orvosolandó hozta be az Other Ocean a váll feletti (Dan kamerának elnevezett) újítást, amire egy pillanatra átválthatunk. De nem mindenhol, van ahol tiltva van a kamera forgatásával egyetemben.
Sajnos akadnak bugok is. Hősünk hajlamos beakadni, elakadni bizonyos tereptárgyakban, vagy ha az engine nem tudja értelmezni, hová érkezünk egy ugrást követően, akkor Sir Dan remegésbe kezd. Szerencsére ezek ritkák, viszont sikerült olyan problémába is belefutnom, ami inkább scriptelési jellegű. Az egyik pálya végén van egy sakk feladvány és úgy jártam, hogy az egyik figurát úgy betoltam valahová, hogy onnan már nem lehetett kihozni. Mivel reset lehetőség nem volt a feladványnál, kezdhettem újra az igen hosszú pályát, aminek a végén volt az ominózus feladvány (nem nagyon örültem). Másik helyen az arany kelyhet nem sikerült felszedni, egyszerűen nem váltott át a játék, pedig mindenkit megöltem az adott szinten.
VÉGSZÓ
Összességében ami elmondható, hogy a hibák ellenére az egész játékon érződik a törődés, látszik hogy nagy szeretettel és odaadással láttak neki a remake fejlesztői a munkának. Még arra is volt érkezésük, hogy azokat meglepjék, akik a régi játék cheatkódjával próbálkoznak: könnyítéssel nem, de egy trófeával gazdagodhatnak. Az egész játék amúgy magyar felirattal van ellátva, ahogy mostanában szinte minden Sony játék és az ára is kedvező, vagyis nem teljes áron kerül forgalomba, ami szintén mindenképp pozitívum. A játékot jó szívvel tudom ajánlani a régi rajongóknak, illetve a stílus azóta felnőtt rajongóinak, ha nem kedvetleníti el őket a régi fajta, kicsit több odafigyelést igénylő nehézség. Megjelenés két nap múlva, szóval ahogy foghíjas barátunk szokta mondani: “Haladjunk már!”
Szólj hozzá!