Megérkezett az Assassination Nation-t is tető alá hozó Sam Levinson új sorozata, mely tabudöntögető témájával és elképesztő vizualitásával az elmúlt évek egyik legmegosztóbb sorozata is lehet.
Az HBO legújabb sorozata talán az elmúlt idők egyik legmegosztóbbja is lehet. Nem feltétlenül azért, mert éppen hiányt szenvedne valamelyik aspektusában. Az Eufória talán legnagyobb problémája az, hogy nem igazán tudja kinek szól és kitől, kiről beszél és miért, valamint hogy hogyan is tálalja azt a mondandót, amit olyannyira szeretne átadni. Mert az biztos, hogy valamit mondani szeretne, és azt sokszor elképesztően ügyesen teszi.
A sorozat tinédzsereket követ, az úgynevezett Z-generációt, miközben a traumák, drogok és mérhetetlen mennyiségű szex közepette igyekeznek terelgetni az életüket. Első hallásra semmi különleges, vagy felforgató nincs a sorozatban, mondhatnánk, hiszen minden egyes sarkon befordulva szembe jön velünk egy narkós (Breaking Bad), szexuálisan bevállalós (Trónok harca), szenvedő tinik életét bemutató (Skins, 13 Reasons Why) sorozat. Mi teszi majd különlegessé az Eufóriát, mi az, ami képes lesz elválasztani azt a nagy tömegtől?
Manapság már nagyon nehéz beosztani az embernek az idejét. Az úgynevezett Peak TV korszakában, mely alatt minden egyes csatorna, streaming-szolgáltató, weboldal, még a Facebook, és az Apple is ontja ránk a jobbnál jobb tartalmakat, szinte minden percben érkezik húsz kihagyhatatlan és tíz nagyon jó sorozat. Ebben az óriási dömpingben meg kell tanulnia az embernek valamilyen szinten szelektálni, és elengedni olyan sorozatokat, amit korábban esetleg zseniálisnak tartottak, azonban manapság már veszítettek erejükből. Még akkor is, ha kiválóból csak nagyon jóvá váltak, ugyanis már nincs hely számukra – mindig érkezik a legújabb érdekesség, aminek helyet kell találni.
Pontosan ilyen az Eufória is, ami esetében egy picit sem elhanyagolható tény, hogy az HBO sorozatáról van szó. Az a csatorna, mely a nagy sorozatforradalmat elindította anno a Maffiózók, Drót és Sírhant Művek mesterhármassal. Nagyon sokat köszönhetünk a csatornának, és óriási hiba lenne azt hinni, hogy a Home Box Office előtt nem áll fényes jövő a Trónok harca után (elég csak a szintén lélegzetelállító Csernobilra vetni egy pillantást).
Természetesen az Eufória egyelőre nem érte el azt a szintet, mint a korábban említett nagyok. Sőt, még eléggé távol áll tőle. Az ok, amiért érdemes egy pillantást vetni rá, az az eszeveszett potenciál, amit a sorozat tartogat. Ha a későbbiekben is olyan magával ragadó és szociális szempontból is fontos képes maradni, mint a kezdetekben, akkor egy igazán rendkívüli sorozattal lesz dolgunk. A széria ugyanis sikeresen tapint rá annak a generációnak az életére és mindennapjaira, lelki világára, amit a tőlük idősebbek olyannyira nehezen képesek megérteni. A készítők ezüsttálcán hozzák számunkra a jövő örököseinek életét, egy olyan sorozat keretei között, mely sötétebb és őrültebb mint amit eddig valaha is láttunk.
Ez természetesen következményekkel jár, ugyanis a széria ugyanazt a tempót veszi fel, mint amit a szereplők élete diktál: sokszor szürreális, gyors, már-már kapkodó, és minden esetben túltolt. Az interneten, az okostelefonok képernyőin létező fiatalok, akik kis túlzással öt percenként több információt kapnak, mint egy átlagos tini a nyolcvanas években egy teljes nap alatt esztétikai megtestesülése a sorozat dramaturgiai és stilisztikai hozzáállása. A történet magával ragadó, ám néha túlzottan sötét – talán annyira, mint amennyire esetenként túl tudják a tinédzserek értékelni saját drámájukat.
Kivéve amikor nem értékelik túl, és a dráma, valamint a traumák, amivel szembenéznek, és végigkíséri mindennapjaikat, az igenis valóságos. A sorozat készítése körül rengeteg dráma volt – két színész forgatás közben hagyta ott a projektet, mivel ez túl sok volt számukra; egyesek pedig arról cikkeztek, hogy a szexualitás kicsit túl lett tolva helyenként, példának felhozva az epizódot, melyben 30 péniszt számlálhatunk. Az alkotók nem fogták vissza magukat, és annyira voltak őszinték, amennyire azt az HBO megengedte számukra. Azt pedig tudjuk, hogy őket sohasem kellett félteni.
Persze a pozitívumokkal együtt jönnek a problémák is. Amennyire összeszedett tud lenni célkitűzésében, annyira szétszórttá is válik sokszor az Eufória a kivitelézésében. A forgatókönyvek nem mindig működnek, sokszor a szálak a semmibe haladnak, vagy éppen nem érik el a kellő hatást. Amit már az elején is említettem: nehéz megmondani, kinek is szól a sorozat. Az idősebb generáció egy része ugyanis elutasítóan állhat majd hozzá, nem véletlenül, hiszen nem az ő nyelvükön beszél a széria. Azonban mégis hozzájuk szeretne szólni, hiszen sokszor prédikáló jellege valamilyen szinten elidegenítő a fiatalok számára.
VÉGSZÓ
Én mégis azt mondom, érdemes odafigyelni rá, és adni neki egy esélyt, ugyanis amellett, hogy egy nem tökéletes szériáról van szó, rengeteg olyan gondolatot és megoldást tartalmaz, ami miatt megéri eltölteni vele azt a nyolcszor ötven percet. Még ha nem is lehet minden egyes pillanatát élvezni kemény őszintesége miatt, a bátorság, az érdekes és fontos témaválasztás, valamint Zendaya elképesztően megigéző játéka kötelezővé és kiemelkedővé teszik ezt az alkotást is.
Szólj hozzá!