Wide Screen
Image default
BRÉKING Kritikák

KRITIKA: Aladdin

Itt a legújabb Disney-feldolgozás. Hogy örülünk, vagy sírunk, azt mindenki döntse el magának. Mi azonban szomorúak vagyunk.

Guy Ritchie számomra mindig is egy teljesen értelmezhetetlen talentum volt. Jó, azt el kell ismerni, hogy a debütje, A Ravasz, az Agy és Két Füstölgő Puskacső még ha nagy jóindulattal is, de jó filmnek nevezhető. Most tegyük félre azt, hogy a film tulajdonképpen egy brit Tarantino feldolgozás, valamint azt a tényt, hogy korai kultfilm jellege ellenére manapság már egyre kevesebben emlékeznek rá. Fogadjuk el, hogy a brit filmtörténelem egy fontos pontján érkezett, és nagyon jól összefoglalt egy korhangulatot, életérzést. Azonban ha továbbhaladunk életművében, csak elvétve lehet pozitívumra bukkanni. Egy elfogadható Blöff, egy erőltetett Spíler, egy kifejezetten élvezhető Sherlock Holmes-páros és egy kémfilmes sorozatfeldolgozás mellett ott sorakoznak a totális katasztrófák, mint a Hullámhegy, vagy a legutóbbi Artúr király feldolgozás. Egyszóval még ha a legjobb pillanatait is figyelembe vesszük, Guy Ritchie már régóta nem, vagy soha nem is volt az, akinek korábban kikiáltottuk. 

Aladdin

Ritchie tehetségének és hozzáértésének hiánya a legújabb Disney-feldolgozásban, az Aladdin-ban érhető tetten leginkább. Az egeres stúdió élőszereplős feldolgozás-mániája is egy olyan jelenség, mely könnyedén párhuzamba hozható a brit rendező karrierjével. A próbálkozás egészen jól indult, és sikerült kitermelni egy-két kifejezetten élvezhető alkotást: az Angelina Jolie nevével fémjelzett Maleficent egészen érdekes megközelítés volt, a Jon Favreau-féle Dzsungel Könyve pedig sikeresen épített fel egy jó filmet az animációs mozi gyengécske alapjaira. Azóta azonban sorra jönnek az unalmas, ötlet-, és lélektelen újrázások, mint A Szépség és a Szörnyeteg, a Dumbó, vagy legutóbb az Aladdin. 

Nem túlzok ugyanis, ha kijelentem, hogy Ritchie filmje nem képes semmi újat sem mutatni, melyet a kilencvenes évekbeli klasszikus alapmű ne mutatott volna volna már meg. A film szolgamódon ismétli az animációs film összes rezdülését: új élmény, Abu, Dzsinn, minden és mindenki előjön, csak éppen a varázslat hiányzik. Az unott, álmos hangulatot újonnan írt zenei számokkal igyekeznek feldobni, azonban ezek közel sem elegek ahhoz, hogy a film bebizonyítsa saját létjogosultságát. Igen, az igaz, hogy a látvány lélegzetelállítóan gyönyörű, és minden a helyén van – elvégre Disney-filmről beszélünk, a stúdió egyszerűen nem engedheti meg magának a tökéletestől rosszabb produkciós értékeket. Azonban mindennek semmi értelme nincs, hiszen maga a film nem több egy pofátlan, végtelenül lusta újrázástól.

A szituáción nem segít a casting sem. Will Smith mindent megtesz annak érdekében, hogy elfelejtsük Robin Williams alakítását, és természetesen kudarcot vall. A színészóriás anno felejthetetlen alakítást nyújtott a kék dzsinn szerepében: anakronisztikus figurája tornádóként futott végig a mozin, belopva magát minden korosztály szívébe. Ehhez képest Will Smith pusztán “csak” jó. Azt meg kell hagyni neki, hogy ő legalább igyekezett, és adott a Dzsinn-nek egy kifejezetten élvezetes, saját elmondása szerint “hip-hop dimenziót”, azonban még így is túlzottan kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megmentse a filmet. Mindezek ellenére talán kijelenthetjük, hogy ő a mozi legértékelhetőbb pontja.

Aladdin
Aladdin

Smith mellett a casting-direktornak jár a pacsi diverzitás szempontjából, hiszen sikerült összeállítania egy rendkívül multikulturális szereplőgárdát, mely hű marad a történet alapjaihoz. A probléma pusztán abban rejlik, hogy a fiatal színészek, bár szépek, szinte semmi karizmájuk nincs, és éppen csak elnézzük őket a vásznon, minden érzelem nélkül. Smith ellenpontja a Jafar-t alakító Marwan Kenzari, akinek játékával semmi probléma nincs, az azonban az első pillanatoktól nyilvánvaló, hogy ez a szerep egyszerűen nem neki való. Jafar szerepében egy idősebb, karizmatikusabb színészt képzel el az ember, nem pedig egy fiatal, jóképű szívtiprót. 

Pedig ha belegondolunk, akkor hamar rájövünk, hogy tulajdonképpen nincs túlzottan nagy baj a filmmel. Elvégre látványos, élvezetes, és ha nem láttuk az eredeti verziót, akkor akár még jól is érezhetjük magunkat a filmen. A probléma annyi, hogy már láttuk, és ezen semmi sem változtathat. És itt domborodik ki a Ritchie-probléma. Egy erőteljes stílussal rendelkező, keménykezű direktor a stúdió nyomásának ellenére is képes lett volna saját stílusát befecskendezni a moziba, vagy legalább szórakoztatóvá és frissé tenni azt. Elég csak a márciusi Dumbó-ra tekinteni, hisz bár a mozi önmagában nem sikerült túl jól, Tim Burton rendező kézjegye teljes mértékben érezhető volt a végeredményen. Az Aladdin azonban bemutatja, hogy Ritchie sem tehetséggel, sem pedig a szakmához szükséges tudással nem rendelkezik ahhoz, hogy valamilyen szinten felemelje ezt a rendkívül érdektelen mozit. 

Aladdin

VÉGSZÓ

Ennél sokkal többre van szükség. Ha már nem járnak túlzottan sokan moziba, arra nem az a válasz, hogy csak a legkönnyebb megoldást elővéve biztonsági játékot kezdünk játszani. Éppen ellenkezőleg: most van szükség a bátor, szórakoztató, leleményes mozikra, hogy újra fellendítsék az ipart. Így azonban a helyzet egyre szomorúbb lesz. Néző az mindig lesz, csak egyre kevesebb.

0.00
6.4

Történet

5.0/10

Színészek

6.0/10

RENDEZÉS

4.0/10

Hangulat

7.0/10

Látvány

10.0/10

PRO

  • Legalább látványos
  • Will Smith

KONTRA

  • Totálisan érdektelen
  • Unalmas

Még több a témában...

Már magyar szinkronnal is megnézhető a Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk első előzetese

Kévés Bence Mihály

Lázadós TV Spotot kapott a Zsivány Egyes

Kévés Bence Mihály

A legfrissebb képek a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet filmről

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább