Az Entertainment Weekly borítóján láthatjuk először a Thor: Ragnarök szereplőit, köztük Thor-t, Valkűr-t és Hela-t.
Nem sokkal azután, hogy bemutatták az Entertainment Weekly címlapját újabb képeket tettek közzé a filmből. A most bemutatott képeken továbbra is Valkűr-t, Hela-t, Thor-, Loki-t és magát a rendezőt, Taika Waititi-t láthatjuk, de Jeff Goldblum Grandmaster karakterét is láthatjuk meglehetősen különös, de egyedi jelmezben. Vicces, szó se róla.
Eredeti cikk
Chris Hemsworth karaktere, Thor teljesen új külsőt kap a harmadik filmre, sőt ezúttal a legendás pöröjétől is megválni kényszerűlt, helyette nagyszerű kardokkal apríthatja majd az ellenfeleket. Thor mellett jobbra Valkűr-t (Tessa Thompson), míg baloldalon Hela-t (Cate Blanchett) láthatjuk.
Ezúttal sem kellett csalódnunk, hiszen korábban többen is megerősítették, hogy Thor a harmadik részre új külsőt kap majd. Nos, emberek, így fest hát az Isten, aki Mjölnir helyett kardokkal kezében fog hadonászni a harmadik részben. Nem csak frizurája és fegyvere fog drasztikusan eltérni a korábbi filmekben látottaktól, hanem testpáncélja is. Logikus is a megújulás annak tudtában, hogy gladiátor arénában fog harcolni.
Jó volt, hogy nem kellett reggelente órákat ülnöm a sminkszéken. Olyan volt ez számomra, mint egy újjászületés, de nem mint színészként, hanem karakterként.
– mondta Chris Hemsworth az Entertainment Weekly-nek, miután megszabadult a hosszú hajtól. Kevin Feige a Marvel Studios elnöke hozzáfűzte még, hogy…
Meggyőződésem, hogyha elég szerencsés vagy, hogy egy franchise-ból elkészíts három részt, akkor ez kötelezettséged, hogy ne ess bele a trilógiákra jellemző hibákba.
A Thor: Ragnarök hazai bemutatója 2017. november 2-án lesz.
Kövesd a Wide Screen hivatalos Facebook oldalát
![[FRISSÍTVE] Az első hivatalos kép a Thor: Ragnarök szereplőiről 13 dc-es-marvel-univerzum](http://widescreen.hu/wp-content/uploads/2016/09/dc-es-marvel-univerzum.jpg)



Drakula / > Bemutató ideje: február
5.




![[FRISSÍTVE] Az első hivatalos kép a Thor: Ragnarök szereplőiről 11 thor ragnarok mini](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2025/05/thor-ragnarok_mini-860x511.jpg)
![[FRISSÍTVE] Az első hivatalos kép a Thor: Ragnarök szereplőiről 12 C6Z Mm1WAAI2Qee mini](http://widescreen.hu/wp-content/uploads/2017/03/C6Z_Mm1WAAI2Qee_mini-768x1024.jpg)


