Kedves kis francia vígjáték, Omar Sy már jól megszokott karakterével.
A 113 perces, Lorraine Levy által rendezett romantikus vígjátékot szeretném most, spoiler mentesen értékelni. A film a II. világháború után pár évvel, az ötvenes évek elején játszódik, amikor is egy csendes kis francia hegyi faluba megérkezik az új orvos, Dr. Knock. A doktornak izgalmas múltja van, ebbe egy nagyon rövid betekintést kapunk is a film elején és érkezése után természetesen azonnal fel is kavarja az álmos kis falu életét. Megnyerő stílusú, karizmatikus férfi, aki gyorsan az ujjai köré csavarja Saint-Maurice lakosságának szinte egészét. Az orvos teljes erőbedobással veti bele magát a munkába és meggyógyít mindenkit, még azt is aki nem is beteg. Sőt, leginkább azokat.
A falu lelkipásztora azonban átlát a szitán (vagy csak veszélyeztetve érzi saját kiemelt pozícióját, ezt majd mindenki döntse el maga) és megpróbálja leleplezni a szélhámost. A film alapja nagy vonalakban tehát ez, ebből kiindulva történnek a különböző vicces, néhol groteszk és esetenként szomorú események. A történet egyébiránt nem új, hiszen Jules Romains színdarabjából 1933-ban és 1951-ben is készítettek már mozifilmet, na de nem Omar Sy-jal. Sy jelenleg a francia filmgyártás egyértelműen legeladhatóbb és egyik legtehetségesebb arca, aki az Életrevalók sikere után számos jó filmben játszott (Samba, Csokoládé, Derült égből apu) és néhány hollywoodi blockbusterben (X-Men, Jurassic World, Inferno) is tiszteletét tette. Egy tavalyi (2016-os) felmérés szerint ő Franciaország legkedveltebb embere, ráadásul a fent említett filmeknek köszönhetően világszerte is ismert és elismert, így a klasszikus történet mellett minden adott a sikerhez. Lássuk hát a megvalósítást.
A történet nem bonyolult, mint ahogy a fent leírt alaphelyzet sem az. A film elején nagy rövid betekintést kapunk a főszereplő múltjába, de az volt az érzésem, hogy ez a rész pár percet még bőven kaphatott volna az egyébként majdnem két órás játékidőből, már csak azért is, hogy jobban érthessük a későbbi események okait és jobban tudjunk szimpatizálni az “orvossal”. Rövid de kalandos menekülése után megtudhatjuk, hogy hogyan választja Knock az orvosi pályát és hogyan jön rá az ebben rejlő lehetőségekre, majd szinte egy szempillantás alatt máris 5 évvel később járunk. Rögtön a film elején kapjuk (véleményem szerint) a legviccesebb jeleneteket, ezekből lehetne bőven több néhány későbbi felesleges snitt helyett. Ettől eltekintve nagy gond nincs a történetvezetéssel, végig egy szálat követve haladunk a teljesen kiszámítható végkifejlet felé. A kiszámíthatóság nem feltétlen válik a film gyengeségévé, hiszen ebben a műfajban nem is kell hatalmas csavarokra számítanunk, a történet sokszor csak egy keretként szolgál a különböző helyzetek létrejöttéhez, és ez itt sincsen máshogy.
Ahogy a doktor fokozatosan építi fel saját kis világát, egyre jobban megismerjük a mellékszereplőket, akik egyszerű karakterek ugyan, zömében csak egy-egy hangsúlyosabb tulajdonsággal, de szerethetőek és szórakoztatóak. Közülük nálam kiemelkedik a prédikátor, aki szakmája ellenére a falu legrosszindulatúbb embere. Az ő gyarlósága és motivációja egyfajta görbetükörként funkcionál a szenteskedéssel szemben, a viselkedése ugyan sokszor eltúlzott, mégis számos érdekes ellentétet tartalmaz és számomra a film egyik legjobban megírt karaktere. Több vicces jelenet is van a filmben, amiken jókat lehet derülni, de azért azt nem mondanám, hogy végig a hasamat fogtam volna a nevetéstől. Többször az volt az érzésem, mintha egy kedves, jópofa, de már egy ideje a tv-ben futó orvosos sorozat egyik epizódját nézném, ami szórakoztat ugyan, de nem szegez a képernyő elé. A film le se tagadhatná, hogy francia, olyannyira hogy néha már azt vártam, mikor fog a szerpentinen Louis de Funes elhajtani mellettünk a a Citroen kacsájával, látványos gesztusok kíséretében. Ez természetesen nem történt, nem történhetett meg, de a táj és a fotózás ezért mindenképpen kárpótol, hiszen a film végig gyönyörű képekkel operál. A szerelmi szál eléggé felületesen van kidolgozva, néhány céltalan jelenet kárára ennek is szánhattak volna több időt a készítők.
VÉGSZÓ
Összességében egy ízig-vérig francia vígjátékról van szó, ahol Omar Sy a már megszokott szerepét hozza, most is kellemesen, de semmi újat nem nyújtva. A történet csendes mederben folyik végig, néhány jól sikerült poén kíséretében, nem tolakodó, mégis könnyedén szórakoztató módon. Most sincs igazán új a nap alatt, de ettől függetlenül a film kedvesen szórakoztat és azok számára, akik szeretik a romantikus vígjátékokat és/vagy a francia filmeket kellemes kikapcsolódás tud lenni, a pörgős ünnepi hetek után ajánlott lehet a megtekintése.
Szólj hozzá!