Főoldal Előzetesek Nemzetközi előzetest kapott A galaxis őrzői vol. 2.
Előzetesek

Nemzetközi előzetest kapott A galaxis őrzői vol. 2.

Keleten befutott az Őrzők második részének első előzetese, mely az ismert képsorok mellett elvétve tartalmaz újakat is.

839

Keleten befutott az Őrzők második részének első előzetese, mely az ismert képsorok mellett elvétve tartalmaz újakat is.

Lassan már két hónapja, hogy bemutatták a teljes hosszúságú előzetest A galaxis őrzői vol. 2. filmhez, azonban a Marvel még nem árulta el, hogy mikor érkezik újabb kedvcsináló az Őrzőkből. Ez idő alatt, míg vártunk az új előzetesre, szépen csöndben a nemzetközi porondon befutott egy Japánnak szánt trailer, mely főként Kicsi Groot-ra fókuszál, valamint arra, hogy az Őrzők miként veszik fel a harcot az Abilisk szörnnyel. De azért itt-ott láthatunk új képkockákat is. A nemzetközi előzetes a lap tetején megnézhető.

Az előzetes pár napja tűnt fel a YouTube videómegosztó portálon, és mi másról is szólna, mint Kicsi Groot és Mordály félreértéséről, ugyanis hiába bízná rá a detonátort a picike Őrzőre, csak meg szeretné nyomni. Az előzetesből kiderült, hiába a kicsi méret, Groot pont olyan erős, és szórakoztató, ellenben a mérete miatt faágakat fogja használni ellenfelei kigáncsolására.

Kedvenc mondatunk:

Ne nyomd meg a gombot!

Több utalással is találkozhattunk az első részre, például ott van az a vicces rész a trailer végén, vagy azt is mondhatnánk, mikor Mordály vállán harcol Groot (első részben pont fordítva volt látható). A hangulat remek, a karakterek őrültek, de ezért szeretjük annyira A galaxis őrzői csapatát.

A galaxis őrzői vol. 2. bemutatója 2017. május 4-én lesz.

dc-es-marvel-univerzum

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Deadpool & Rozsomák
Filmek

A Deadpool & Rozsomák első vázlatát visszadobta Kevin Feige

Ryan Reynolds először nem győzte meg a Marvel Studios vezetőjét a Deadpool...

Deadpool & Rozsomák
Filmek

Kevin Feige óva intette Hugh Jackman-t, hogy visszatérjen Rozsomák szerepében

A Logan - Farkas bemutatója után Kevin Feige sem gondolta jó ötletnek...

Thor: Szerelem és mennydörgés
Filmek

Chris Hemsworth még mindig rosszul érzi magát a Thor: Szerelem és mennydörgés miatt

Két évvel a Thor: Szerelem és mennydörgés bemutatója után sem tudott megbarátkozni...