Főoldal Filmek 2017 elején kezdik felvenni a Deadpool 2-őt
Filmek

2017 elején kezdik felvenni a Deadpool 2-őt

Simon Kinberg producer erősítette meg, hogy a Deadpool 2 forgatása valamikor 2017 elején indul.

921

Simon Kinberg producer erősítette meg, hogy a Deadpool 2 forgatása valamikor 2017 elején indul.

Pontos dátumot nem mondott, hogy mikor kezdődik a forgatás, de az élet addig sem áll meg. A munkálatok már ősszel elkezdődnek a stúdiónál. A producer azt is elmondta, hogy a film szkriptje már majdnem kész van.

Mindenkit levett a talpáról a Deadpool első felvonása, a Box Offcie felrobbant, mikor a 20th Century Fox bemutatta a világ első R-besorolású képregényfilmjét. Sokan nem hittek benne, épp emiatt csúszott annyit a Deadpool-mozi. A meggyőző nyitás után azonnal a folytatásról kezdtek beszélni, és a stúdió bátran mert igent mondani a második filmre. A bejelentést csak egy másik film bánhatta, mert a Deadpool 2 miatt kukázták A fantasztikus négyes második részét.

Simon Kinberg beszélt arról is, hogy a Deadpool 2 forgatókönyvét ismét a két szaki, Rhett Reese és Paul Wernick körmöli. Ők jegyezték az első részt is, de a történetről semmit nem árult el a film producere.

A srácok jelenleg is dolgoznak a forgatókönyvön, és reméljük, a szkript hamarosan elkészül. Reméljük, hogy valamikor 2017 elején elkezdhetjük a film forgatását.

Tim Miller rendezőtől kezdve a stáb valamennyi tagja visszatér, hogy újfent maradandót alkossanak. Eddig úgy volt, hogy a filmet már ősszel elkezdik felvenni, de a Fox azt soha nem erősítette meg. Egyelőre csak Ryan Reynolds szerepét lehet biztosra tudni, más casting hírt nem olvashattunk a Deadpool 2-vel kapcsolatban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Deadpool & Rozsomák
Filmek

A TheVR csapata bejelentette a Deadpool & Wolverine hivatalos magyar címét

A TheVR-os srácok ma reggel bejelentették, milyen magyar címmel érkezik Deadpool és...

Deadpool & Rozsomák
BREAKINGElőzetesek

Őrületes lett a Deadpool és Rozsomák előzetese, amit úgy vártunk, mint a Messiást

Deadpool kapta a legtöbb szerepet az előzetesben, de a végén Rozsomák is...