Főoldal Filmek 2015 óta a Disney először csúszott le a box office lista első helyéről
Filmek

2015 óta a Disney először csúszott le a box office lista első helyéről

Nem a Disney termelte a legtöbb pénzt a mozikasszáknál a 2023-as évben.

324
Disney

2015 óta először történt meg, hogy a Disney elvesztette vezető helyét a box office listán, azaz már nem a mikiegeres cég termeli a legnagyobb bevételt az amerikai stúdiók közül. A Variety beszámolója szerint a 2023-as naptári évben a Universal Pictures zsebelte be a legtöbb dollárt világszerte, köszönhetően olyan sikerfilmeknek, mint a Super Mario Bros.: A film, az Oppenheimer vagy a M3GAN.

A Universal megelőzte a Disney-t a box office listán

A Universal 2023-ban 4,907 milliárd dollárnyi jegybevételt hozott világszerte, szemben a Disney 4,827 dollárjával. A jelentés szerint a Disney 2023-ban 17 új filmet jelentetett meg – hét filmmel kevesebbet, mint a Universal, amit egyes elemzők figyelembe vettek. Megjegyezték azt is, hogy még a darabokban mért különbség ellenére is a Disney-nek volt a legtöbb címe az összesített top 10-ben, valamint a három legnagyobb amerikai és négy legnagyobb bevételt hozó globális megjelenés is a Disney nevéhez fűződik. A jelentés ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy 2014 óta (2020 és 2021 kivételével) 2023 volt az első olyan év, amikor a Disney nem lépte át az 1 milliárd dollárt egy filmmel.

A lista harmadik helyén a Warner Bros. végzett 3,84 milliárd dollárral globálisan, köszönhetően olyan filmeknek, mint a Barbie és Az apáca II, míg a Sony és a Paramount a jelentések szerint egyenként 2 milliárd dollár körüli bevételt hozott.

Összességében a 2023-as hazai jegybevétel meghaladta a 9 milliárd dollárt, ami lenyűgöző szám, ha figyelembe vesszük, hogy milyen kihívásokkal kellett szembenéznie az iparágnak a tavalyi évben. Május elején az írók szakszervezete hirdetett sztrájkot, majd júliusban a színészek is csatlakoztak hozzájuk, és Hollywood történelmének leghosszabb kettős sztrájkjára került sor.

The Walt Disney
Forrás: Disney
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

CinemaCon Disney
Filmek

CinemaCon: A Walt Disney Studios bemutatója

Volt minden a Disney bemutatóján: majmok, szuperhősök, rajzfilmek, igaz történetek, borzongás.

CinemaCon Paramount
Filmek

CinemaCon: A Paramount Pictures bemutatója

Igazi blockbusterekkel nyitotta a CinemaCon utolsó napját a Paramount Pictures.

Transformers: A fenevadak kora
BREAKINGFilmek

A régóta várt Transformers és G.I. Joe crossover végre elkészül

A G.I. Joe szuperkatonái és Transformerek összefognak a filmvásznon.