x
Kritikák

The Book of Boba Fett 1. évad kritika

Vajon Boba Fett története felér a nagy The Mandalorian cselekményéhez?

The Book of Boba Fett 1. évad kritika
  • Publishedfebruár 17, 2022

Az elmúlt 40 évben a Csillagok Háborúja galaxisában kevés karakter volt közkedveltebb, közismertebb és körülrajongottabb, mint a hallgatag fejvadász Boba Fett. Így azt gondolná az ember, hogy ez az a szituáció, amikor szinte lehetetlen hibázni. De csak szinte.

Talán a rajongók bőrén tetoválásként csak Darth Vader és az Ezeréves Sólyom található meg többször, mint Boba Fett. A karakter a limitált szerepével, csak már a külsőjével és a kisugárzásával is milliók kedvencévé vált (még azt megelőzően, hogy bemutatták volna A Birodalom visszavágot az USA-ban, már az ő játékfiguráját vették a legtöbbet), először a mozivásznakon, majd az Expanded Universe regényeiben, képregényeiben és videójátékaiban növelte tovább a legendáját. Különböző egyéb kánon felbukkanásai után, végül eljött a The Mandalorian második évada (cameo szinten már az elsőben is), és visszatért az élők közé Boba. Innen egyenes út vezetett a saját sorozatáig, aminél kevés dolgot vártak jobban a Star Wars fanatikusai. Sajnos azonban korai volt az öröm, mert a The Book of Boba Fett, nem az, amit vártunk.

Szukits

És ez nem feltétlen lenne baj, sőt ennek a sorozatnak a legjobb részei azok, amire, igazán nem számítottunk. Mert az elvárásokkal szemben a lehető legkevesebb gengszterkedés és alvilági játékok van, ellenben minden más. Ott veszük fel a fonalat, ahol a Mandalorian második évada elejtette: Boba Fett átvette Bib Fortuna helyét Jabba trónján és átveszi az irányítást a Tatooine felett, miközben flashbackek során megismerjük, miképp élte túl a sarlacc vermet.

Itt elérkeztünk a sorozat leglátványosabb problémájához: a flashbackek megtörik az egész évad ritmusát, egy kronológialiag felépített történet ezerszer jobban működött volna. Így azonban amikor a jelenben vagyunk azon gondolkozunk Boba Fett miért akar maffiafőnök lenni, és miért pont így akar? Miért erőszak és félelemkeltés mentesen? Amikor a múltban vagyunk, azon gondolkozunk, hogy kapcsolódik ez a jelen cselekményéhez? Mire összeérnek a szálak, már a sorozat fele lement. Na és ezek után, hogy végre egyenesbe jön az egész, kapunk két szinte Boba Fett nélküli epizódot.

Ráadásul az a két epizód hiába nagyon jó önmagában, csak arra elég, hogy emlékeztessen minket, hogy lehet, hogy egy másik mandalóri fejvadász kalandjait néznénk szívesebben. Din Djarin és Grogu ilyen mértékű szerepeltetése egy új tünete egy régi Star Wars betegségnek: régebben mindent a Skywalker vérvonalhoz kellett kötni, most mindenbe kell Djarin és Grogu. Nem hiszem, hogy ne lehetne egy olyan sorozatot készíteni, ahol se a Tatooine, se ez a két közönségkedvenc nem szerepel. Vagy az egyik, vagy a másik legyen. Amíg a Mandalorian második évadában a cameok érdemben hozzátettek a cselekményhez, itt belefulladunk a sok jóba. Din Djarin, Ahsoka Tano, R2D2, Luke Skywalker, Cobb Vanth és Cad Bane egy epizódban? A kevesebb néha több, még akkor is, ha a felsoroltak közül többnek is rendes és értelmes szerepe van, de a történet érdemi részét tekintve elég lett volna csak a Free Town-ban történt eseményeket mutatni abból az epizódból.

Egyszerűen túl sok a kapcsolódás, túl sok a fanservice, nincs semmi igazán nagy meglepetés, csavar ez a sorozat megbukik sorozatként. Egyszerűen nem áll meg a saját lábán, a rég ismert arcokat használja mankóként, az újonnan bemutatott karakterek semmilyenek, érdektelenek (azokra gondolok, akik nem korábbi sorozatból vagy képregényből érkeztek). Kontent ez a pár óra, nem egy sorozat. Tele van jó jelenetekkel, jó szekvenciákkal, a buckalakóknál töltött idő a Star Wars legszebb pillanatait idézi és plusz mélységet ad nemcsak Boba Fettnek, de a Tuszkeneknek és még Anakinnak és Padménak is. Ahogy a Din Djarin saját epizódja is a legjobb és legszebben megrendezett rész. Luke Grogu képzése pedig jól előre vetíti az ő Jedi rendjének kudarcát. Cad Bane minden másodperce arany, ahogy az utolsó rész is önmagában egy nagyon jó finálé, remek akciójelenetekkel.

Sokan vádolták a rajongók közül azzal az alkotókat, hogy kiherélték a karaktert, de nem magával a megkomolyodással/elpuhulással (tessék választani) hanem a kivitelezéssel van baj. Mert végig rosszul van vágva, azok az epizódok (az utolsó kivételével), amit Robert Rodriguez rendezett különösen gyengén vannak rendezve és nagyon olcsónak hatnak. A színészi alakítások leginkább a jelenlétben merül ki, mindenki a kötelezőt hozza, erről többet nem is érdemes írni.

Egy dolog az, amit egyértelműen lehet dicsérni: a filmzene csodálatos, fantasztikus, Ludwig Göransson munkája rengeteg ad hozzá ehhez a világhoz, ehhez a sorozathoz is. Érdekes, mennyire más eszközökkel dolgozik, mint a nagy előd John Williams, mégis mennyire autentikusan illeszkedik a zenéje a messzi-messzi galaxishoz.

VERDIKT

És amíg bizonyos részeire nagyon jó szívvel lehet emlékezni, önmagában a sorozat egy csalódás. Egy óriási kihagyott ziccer. Nem is két szék közé, de minimum három közé esett a sorozat, egyszerre akart az a rég várt alvilági sorozat lenni, amit mindig is vártunk Boba Fettnek, egyszerre akarta bemutatni Boba Fettet, mint egy megújult karakter, aki sokat nőtt a régi énjéhez képest, már másokkal is törődik, nemcsak önmagával, valamint akarta tovább vinni a The Mandalorian történetfolyamát. Hullámzó színvonal, amit leginkább a régi arcok húznak fel. Talán Boba Fett csak kis adagokban működik, de az is lehet, hogy megvan a Favreau-Filloni tandem első fiaskója.

Written By
Kurdics Zoltán Gábor

Mióta az eszemet tudom mozgóképpel kelek és fekszem. Közösségi média felületünket kezelem és kritikákat írok általában filmekről.