Valahogy ez az év nem sikerült eddig olyan erősre a videojátékok szempontjából. Persze ez teljesen érthető a pandémia miatt és a vele elterjedő home office sem könnyítette meg a fejlesztők dolgát. Rengeteg projektet csúsztattak el az eredeti megjelenési dátumáról. Nem tudjuk így milyen lesz a megtépázott idei kínálat, az viszont biztos, hogy szerencsére így a tavasz utolsó hónapjában tiszteletét tette egy olyan alkotás a piacon, amire tényleg azt tudjuk mondani, hogy szinte kisgyermeki örömmel vártuk.
Egy új kezdet
A Cacpom a hetedik résszel mondhatni adott egy teljesen új alapot a Resident Evil játékoknak. Szó sem róla, megmaradt 1-2 eredeti szereplő de érezték pontosan azt, hogy itt egy váltás kell ahhoz, hogy ugyanolyan népszerűek maradjanak, vagy esetlegesen egy kicsit még növeljenek is az ázsiójukon. Remekül sikerült ez a mesterterv, ugyanis a Biohazard egészen zseniálisan teljesített. Elismert a metacritic értékelések alapján is és tisztán látszik, hogy az embereknek bizony bejött Ethan Winters sztorija.
A Village közvetlenül a hetedik rész történtei után veszi fel a fonalat, azonban annak cselekményétől földrajzilag nagyon távol. Nem fogunk spoilerezni, a legtöbben már tudhatják mi lett a vége a hetedik felvonásnak, ha mégsem, egy rövid összesítőt láthattok majd a játék elején róla. Ezek után fogták a sátorfát és Chris Redfield kérésére meg sem álltak egészen a hófödte Erdélyig. Itt élhették volna a boldog életet és lehetett volna egy örömteli, nyugodt történetük, de tegyük a szívünkre a kezünket, akkor nem a Resident Evil sorozatról beszélnénk.
Történetesen jó…
A sztori szempontjából annyit jó elmondani az egészről anélkül, hogy bármit is lelőnénk, egészen jól sikerült. Pontosan egy olyan cselekményt kapunk, ami képes minket lekötni hosszú órákra, hiszen szinte mindig történik valami. Azt vettem észre, hogy az alkotás tényleg nagyon kevés üresjáratot enged a játékos számára. Akkor tud úgy igazán kikapcsolódni és pihenni az ember egyedül, amikor Duke mellett kicsit biztonságban érezheti magát. Itt tudunk beszerezni ezt-azt és el is tudjuk adni neki a zsákmányunkat értékes Leiért. Ebből később fegyverfejlesztésektől egészen az ételig szinte mindent magunkhoz tudunk venni.
Szintén nem lelőve a poént még el kell mondani, hogy a végén olyan csavarokat raktak a sztoriba, hogy tényleg figyelni kell a játékot, mert különben elveszünk. Játékidőben nagyjából olyan 10-12 órára kell számítanunk, ami első blikkre nem hangzik olyan rettentően soknak, azonban elmondható, hogy itt ezt eléggé koncentráltan kapjuk, tehát nagyon-nagyon kevés benne a vándorlás és szinte nincs is benne ilyenből céltalan. Gyorsutazás ugyan nem létezik, de nem is igazán hiányzik.
Vérfagyasztó szemkápráztatás
Grafikai szempontból megint egészen magas szintet hozott a RE Engine. A korai beszámolók alapján minden platformon amin kijött, teljesen megfelelően és általában még annál is egy picit jobban fut az alkotás. Hozzá kell tenni, hogy tényleg zseniálisan néz ki. Nekem PlayStation 5-ön volt szerencsém a játékhoz és azt kell hogy mondjam, szemkápráztató látvány tárult elém. A világítástól elkezdve, a vízen át egészen az utolsó kis fáig minden varázslatosan volt megalkotva. Az új generációs gépeken bizony van lehetősége a játékosnak választani a Ray-Tracing 45FPS és a nem RT 60FPS között. Gyorsan tisztázni kell a dolgot, itt nem általános 45FPS-ről beszélünk olyan üzemmód mellett sem.
A megcélzott képkocka sebesség a 60, és az idő legnagyobb részében ilyen tartományban mozog. A Ray-Tracing azonban egy egészen komplex feladat és sok számítási teljesítményt igényel, így többször futhatunk bele abba is, hogy néha a 30-40 FPS tetejét karcolgatjuk ilyen módban. Nem feltétlenül rossz, mert amúgy tényleg szemkápráztatóan néz ki. Itt azonban meg kell jegyezni, ennél a játéknál kidomborodni látszik a DLSS, vagy ezzel egyenértékű technológia hiánya. Az NVidia teljesítményét látva valószínűleg simán el tudták volna egy ilyen megoldással érni a 60FPS-t Ray-Tracing mellett is. Azt is gyorsan hozzá kell tenni, hogy bizony a Microsoft hozzáadta a saját technológiáját ilyen téren az Xbox Series X-hez, így akár bizonyos játékoknál egészen nagy előnye is származhat belőle, ha ki is használják azok azt.
A technológiai előny itt
Ha már itt tartunk, elképesztően jól lettek megtervezve a helyszínek. Nagyon változatosak és könnyen le tudják kötni az embert. Kicsit sem fog el az az érzés, hogy már repetitívvé fajul a látvány és sokszor visszatérnek bizonyos elemek. Meg kell dicsérni a fejlesztőket azért is, mert sikerült zseniálisan hozniuk Erdély látványát. Bizony a legtöbb ház és vele együtt a berendezések is teljesen úgy néznek ki, mint ami még manapság is megtalálhatóak abban térségben.
Meg kell említeni még a töltést is (illetve annak a hiányát). Szintén egészen jól sikerült az optimalizálása és PS5-ön játszva az ember azt érzi, tényleg egy új generációs masinát nyomkod éppen. Többször volt olyan, hogy abba kellett hagynom a játékot majd később visszaültem hozzá és be szerettem volna tölteni az előző mentésemet. Ekkor a megszokás miatt sokszor vettem elő a telefonomat megnézni az üzeneteket (Z generáció, na…) és a legnagyobb megdöbbenésemre már akkor elindult az alkotás, mikor ezt a készüléket én a kezembe fogtam. Tényleg nem látunk igazából töltőképernyőt a játék alakulása során.
Hangzatos hangok
A hangokra és a zenés megvalósításra szintén csak azt lehet mondani röviden, hogy nagyon a helyén vannak. Olyan zenék és dallamok kapták el néha a fülemet, amelyek egészen nyugtalanítók és képesek voltak arra, hogy aggódjak az életemért. Sokat dob az egészen a Sony Tempest 3D audio technológiája (illetve az egyenértékű Windows Sonic Surround), amely kinyitja egy picit az ember előtt a teret és olyan érzettel tölti el, mintha ő is ott lenne a faluban, esetlegesen Lady Dimitrescu kastélyában. Ahogy a legtöbb hasonló alkotásnál, itt is ajánlott a fejhallgató használata, ugyanis a tervezése miatt jelenleg a legjobb élményt bizony úgy tudjuk megkapni, ha felcsapunk a fejünkre egy ilyet.
Játékmenet szempontjából annyit mindenképpen el kell mondani, hogy itt kevéssé kell horrorra számítani, mint az előző részeknél. Kicsit inkább sikeredett ez egy akciójátékra, amelynek vannak ugyan félelmetes részei, de azok nem domborodnak annyira ki. Természetesen kevéssé kapjuk meg az elesett és védtelen érzetet azért, mert van fegyverünk és így nem vagyunk teljesen kiszolgáltatva. Igen, vannak olyan szereplők akikre esetlegesen csak bizonyos körülmények között hat a fegyverünk és csak egy bizonyos pont után tudjuk megölni, de ez ritka és a megfelelő kivilágítás miatt nem is olyan vészes.
Inkább akció, mint horror
Az embert ha megnézi ezeket a dolgokat az az érzés fogja el, hogy a fejlesztők nem is szerették volna a frászt hozni rá és ez teljesen rendben van így. Annyira kidolgozott és tartalommal bíró a Village története, hogy itt bizony egy kicsit kalandozni kell ahhoz, hogy felfedezzük az egészét. Sokkal kevéssé tudták volna ezt nekünk elmesélni, ha elmennek abba az irányba, mint tette az Outlast vagy esetlegesen az Amnesia. Nem kell számítanunk céltalan ijesztgetésekre sem és az is nagyon ritka, hogy olyan helyszínen kalandozzunk, ahol nincsen semmi fény és csak a lámpánkban bízhatunk. Előfordul, de ritka.
Az már viszont sokkal gyakoribb, hogy a fegyvereinkkel kell bizonyos ellenfeleket kinyírnunk. Nagyon sok van néhol belőlük és elképesztően ellenállók tudnak lenni. Csak a példa kedvéért megemlíteném, hogy a pisztolyunk (ahol szintén megfigyelhető az adaptív ravaszok használata PS5-nél) például teljesen erőtlennek érződik. Előfordul, hogyha belelövünk egy ellenfélbe, akkor az meg sem rezdül és ugyanúgy jön tovább felénk a célja elérésre érdekében. Természetesen itt is megmaradt a kratfotlás lehetősége, tehát különböző „alkatrészekből” tudunk összerakni számunkra hasznos tárgyakat. A legtöbbet használt ilyen a medkit és a pisztoly lőszer lesz valószínűleg. A standard nehézségi fokon van elég lőszerünk, azonban sokszor az is előfordul, hogy nem találunk valahol és a csatába bizony üres fegyverekkel kell megérkeznünk.
Végszó
Milyen is akkor a Resident Evil Village összegezve? Elképesztően jó. Ritkán írunk ilyet, de sok dolognak kéne még történnie ahhoz, hogy ne kapja meg az év játéka címet. Valószínűleg nagyon erős őszünk lesz, hiszen a legutolsó pletykák szerint mégis érkezik idén a Starfield, ahogyan a Horizon Forbidden West és a Halo Infinite is. Csak remélni tudjuk, hogy olyan szintű alkotások lesznek, amelyek megszorongatják ezt (igen, ilyen jó lett). A Capcom nagyon kitett magáért és függetlenül az előbb felsorolt játékok minőségétől, ez bizony ott lesz a végelszámolásnál. Remek grafika, nagyszerű optimalizálással. Igazán kiváló sztori sok csavarral. Elképesztő helyszínek, amelyeken bizony sokszor lettünk volna legalább még egy kis időt. Próbáljátok ki bármilyen platformon is játszotok, mindenképpen megéri.
Szólj hozzá!