Ó azok a kilencvenes évek…. A haverokkal minden héten a moziban lógtunk, minden egyes premiert megnéztünk szinte válogatás nélkül. Még akkor is ott kezdtünk csütörtökön, ha nem tudtuk hogy mit fognak adni – akkoriban sokszor nem voltak a helyzet magaslatán programfüzetek sem. Sosem felejtem el, hogy egyik alkalommal egy idegen cím fogadott minket a jegypénztárnál, meg hogy premier előtti vetítés. Semmi információnk nem volt róla, pedig 2-3 mozimagazint is rendszeresen olvastam (internet akkoriban még nem volt). Jobb híján a pénztárost kérdeztük meg milyen film is ez. “Hát, olyan szép családi” – jött a válasz. Jobb dolgunk nem lévén beültünk rá és megnéztük A kéz, amely a bölcsőt ringatja című mozit.
Nos ha most én hasonlóképp állnék az Observer: System Redux tesztjéhez, ahogy anno a jegyárus néni és nagyjából egy óra után értékelném, teljesen más cikk születne, mint így a stáblista legördülése után. A játék maga nem új, 2017 nyarán jelent meg és nekem is volt hozzá szerencsém valamikor a Game Pass keretein belül. Valamiért azonban csak belekóstolni tudtam, de már nem emlékszem, hogy akkor szedték ki, vagy csak lejárt az előfizetésem, mindenesetre nagyjából fél-egy órám lehetett benne. A bakancslistára mindenesetre felkerült.
A pótlásra megfelelő alkalom most érkezett el, ugyanis az új generációs konzolok startjára egy felújított verziót kanyarított a Bloober Team. Rutger Hauer, nyomozgatós kalandjáték, PS5-re felújított látvány, sikeres kritikák – mi gond lehet? Hát például az, hogy a játék valóban így indít, de egészen máshová fut ki. Utólag egyáltalán nem gondolnám kalandjátéknak, sokkal inkább egy horror séta szimulátor ez, ahol azért akad pár egyszerűbb logikai feladvány is menet közben.
A történet 2084-ben, Krakkóban játszódik (a fejlesztőcsapat ugye lengyel), egy nem túl szép jövőben, ahol a háború és a betegségek sok ezer ember életét vették már el. Sokan a masszív droghasználatba és a virtuális valóságba menekülnek a mindennapok gondjai elől és bezárkózva élik életüket. Miután a Chiron nevű mega vállalat átvette a hatalmat Lengyelország felett, megalapítják a rendőrségnek egy speciális osztagát, az observereket, akiknek az a feladata, hogy a deviánsabb egyedeket kiszűrjék és ehhez joguk van az agyukba való behatolásra is.
Daniel Lazarski is observer tag, aki egy esős, nyomasztó napon váratlanul hívást kap rég nem látott fiától. Kiderül, hogy a gyermek bajban van, de a hívás megszakad. Így hát a “jó apa“ lelkiismeret-furdalástól sem mentesen lenyomozza a vonalat és ellátogat a helyszínre. Egy lepattant lakóközösségbe érkezik, ahol csupa fent említett kategóriába sorolható drog és/vagy hologram függő ember lakik. A fiú, vagyis Adam lakása tárva-nyitva áll és csak egy lefejezett holttest, valamint jó nagy rumli fogadja a nyomozót. A feladat többrétű, de összefügg: ki áll a gyilkosság mögött, egyáltalán kié a test és hol van rég nem látott gyermekünk?
A cselekmény nagy része eme dohos, sötét, ámde mégis neonfényekkel felpimpelt ódon falak között játszódik majd, szinte tapintható a Szárnyas fejvadász hangulati hatása (kapunk is egy szép tiszteletadást Rutger Hauer, egyik legismertebb szerepe felé – még trófea is jár érte). A feladatunk az lesz, hogy lakásról-lakásra járjunk és kérdezősködjünk. Persze csak szigorúan bezárt ajtók mögül, hisz annyi bizodalma senkinek nincs, hogy ajtót nyisson, annyira nem jó környék ez. Pár helyre azért bejutunk, de rendszerint csak azért, hogy újabb bűntényekbe (és esetleg holttestekbe) botoljunk. Spéci felszerelésünkkel scannelni tudjuk a nyomokat és az ezek alapján levont következtetések alapján tudunk továbblépni.
Van azonban egy másik lehetőségünk is, mégpedig amit fentebb már említettem, hogy valakinek az agyára rácsatlakozzunk. A játék másik fele ebből áll, hogy különféle idegen elmékben szaladgálunk életre kelt rémálmok közt. Nincs ellenemre az elvont stílus, David Lynch filmjein nőttem fel, de ez a szegmens nekem egyértelműen sok volt. Nem a horror hatás miatt – nem ijesztőek, hanem sokkal inkább idegesítőek voltak ezek a részek. Ráadásul sokkal kevesebb interakcióval is találkozunk ilyenkor, sokszor csak menekülnünk kell, így valóban egy sétaszimulátor szintjére egyszerűsödik az élmény. Arról nem is beszélve, hogy többször is inkább csak időhúzásnak éreztem.
A játék nemcsak látványban változott a három évvel ezelőtti változathoz képest, három új küldetést is kaphat, aki újra nekiáll a végigjátszásnak, valamint egyes részek egyszerűsödtek, rövidültek (pont az általam kritizált álom szegmensek – nekem így is sok volt). Ezen felül persze elsősorban a grafika fejlődött. A PS5 erejének hála 4K-ban fut a játék és a ray tracinget is bekapcsolhatjuk (alapból nem aktív). A Dual Sense irányítót használták is, meg nem is a készítők. Az adaptív ravaszok gyakran működésbe lépnek (például ajtónyitáskor), de a haptic feedback nem annyira, vagyis inkább szeretik ijesztgetésként maximális erővel rezegtetni, de ezt én nem gondolnám kifinomult használatnak.
VERDIKT
Az Observer: System Redux elsősorban azoknak szól, akik valamiért kimaradtak első körben a kalandból és mindenképpen szeretnék pótolni. Szerencsére ehhez minden adott, kedvező áron jelent meg, a felújítás valóban szépen sikerült, de tartalmilag nem mindenki fogja tudni befogadni. Nagyon sokan fognak úgy felállni a kanapéról, hogy ez mi volt. Aki azonban rá van kattanva a cyberpunk témára, szereti a horrort és nem zavarja, hogy nincs minden feltétlenül megmagyarázva, esetleg hogy túlságosan is elvont álmok közepébe csöppen, az bátran tehet egy próbát. Mellélőni semmiképp nem fog.
Szólj hozzá!