TESZT: Marvel’s Avengers

A Marvel’s Avengers igazán kalandos utat járt be a bejelentése óta. Először hatalmas botrány kerekedett a karakterek kinézetéből, aztán elszenvedett egy halasztást is a megjelenés. Mire kicsit lecsillapodott a helyzet, a PlayStation-exkluzív Pókember miatt gerjedt haragra a rajongótábor. A Square Enix tehát nem unatkozott a marketingidőszak alatt, de ahogy szokás mondani, a negatív reklám is reklám, a játék ugyanis eszméletlen népszerűségnek örvendett az első perctől kezdve. Folyamatosan adagolták az információkat a történet, az elérhető karakterek és a gameplay részleteiről, végül kaptunk egy igen tartalmas bétát, most pedig itt vagyunk. Lehet, hogy nem volt zökkenőmentes a folyamat, de a Marvel’s Avengers képében megérkezett az év egyik legjobban várt címe, mi pedig megnéztük, érdemes volt-e ennyit várnunk rá.

A játék története az úgynevezett Avengers Day idején veszi kezdetét, amely egy, a Bosszúállók tiszteletére rendezett rajongói rendezvény. A játék világán belül a Bosszúállók csapata már rendkívüli népszerűségnek örvend, országszerte dicsőíti nevüket az amerikai nép. Nincs ezzel másképp főhősünk, Kamala Khan sem, aki egy fan-fiction verseny döntőseként utazik a neves alkalomra, hogy személyesen is találkozhasson példaképeivel. Az idilli jelenetsort azonban megszakítja egy robbanás, amit egy könyörtelen terrortámadás követ. A legendás csapat azonnal a helyszínre siet, hogy megmentsék a város lakosságát, de a veszély még az ő erejükön is túlmutat. Figyelmüket elterelik, miközben a valódi támadás egy reaktor felrobbantását célozza meg, és sikerrel is jár, óriási pusztítást okozva ezzel. A Bosszúállók csúfosan elbuknak, New York romokban hever, a kiábrándult lakosság pedig feloszlatja az egykor dicső alakulatot, akik szégyenkezve, éveken át tartó bujdosásra kényszerülnek.

A robbanás egy nem várt következménnyel is járt. A reaktor közelében tartózkodó civileket különböző, ismeretlen eredetű szupererővel ruházta fel, létrehozva ezzel az Inhumans néven emlegetett emberek csoportját. Kamala is áldozatul esik a robbanásnak, így születik meg Ms. Marvel nevű alteregója, ami egyfajta tisztelgés szuperhősök közti példaképe, Marvel Kapitány előtt. Kamala a hosszú évek ellenére sem tudta elengedni a történteket, és még mindig arra gyanakszik, hogy nem a Bosszúállók hibáztak az A-day néven emlegetett tragédia idején. Öt esztendővel a történtek után egy rendkívül komoly bizonyítékot talál, ami elég nyomós indok lehet arra, hogy leleplezze a terrortámadás mögött állókat, és felmentse kedvenc hőseit. Ehhez azonban meg kell találnia a szétszóródott tagokat, meggyőzni őket arról, hogy van még remény, és egyesíteni erejüket.

Kamala a játék egyik legnagyobb erőssége. Szerethető személyisége, önkritikus és egyben vicces megszólalásai, játékos stílusa és rendkívüli ereje egy olyan szuperhőssé teszik, akit csak imádni lehet. Emellett ő testesíti meg a bennünk lakozó képregényrajongót is. Kívülről tudja az összes hős eredettörténetét, minden kiadott füzet sztoriját, és a történet egésze alatt nehezére esik elhinni, hogy ő maga is belecsöppent ebbe a világba. Mivel könnyű azonosulni, ha nem ezzel a helyzettel? A fejlesztők is érezték, hogy telitalálat lett a főhősük, ugyanis Ms. Marvel jóval szignifikánsabb szerepet kap a történetben, mint bárki gondolta volna a bejelentéskor. Lényegében minden esemény körülötte forog, ő az összekötő kapocs az összes fontos szereplő között. Gyakran azon kaptam magam, hogy csalódott sóhajokat ejtek el, amikor egy ismertebb hős irányítását kellett átvennem, és ez mindent elmond arról, mennyire a szívemhez nőtt a karakter.

Sajnos a többi hős esetében már nehéz ilyen egyértelmű szimpátiáról beszélni. Nem sikerült belőni az egészséges egyensúlyt a karakterek szerepeltetése és élvezeti faktora tekintetében sem, és ez sajnos a cím egyik legnagyobb negatívuma. Néhány hős, mint Hulk vagy Vasember kiemelt szerephez jut, míg Thor és Amerika Kapitány rajongói be kell, hogy érjék néhány látványos, de bántóan rövid szakasszal. Furcsa módon a csapat legkevésbé népszerű tagját a legnagyobb élvezet irányítani. Fekete Özvegy a legarányosabban megalkotott hős, ugyanis egyszerre erős és elegáns, miközben távolsági és közelharci repertoárja is számtalan lehetőséget rejt magában. A többiek esetén vagy az egyik, vagy a másik háttérbe szorul, és a játék úgy kényszerít bele minket az adott harcstílusba, hogy a másik lehetőségnek csak a látszata marad meg. Sajnos már a megjelenés előtt érezni lehetett, hogy a hősök közti egyensúlyon áll vagy bukik a siker, és a fejlesztők talán túlvállalták magukat ezen a téren. Öt népszerű karakter és egy kevésbé ismert főhős között balanszolni rendkívül nehéz feladat, és sajnos bele is tört a csapat bicskája. A képernyőidő és az irányítás élvezhetősége is erősen ingadozik, így a rajongótábor egy része mindenképp keserű szájízzel fogja kivenni a lemezt a stáblistát követően.

A fejlesztők ígérete szerint a játék folyamatos bővítések sorozatát fogja megkapni az elkövetkező hónapokban, amik javarészt új karakterek képében érkeznek. Ezek sorát Sólyomszem nyitja majd, őt pedig a már említett, PlayStation-exkluzív karakter, Pókember követi. A későbbi, ingyenes kiegészítő formájában érkező szereplők mindannyian saját történetszálakat fognak kapni, de játszhatóak lesznek a közös, online küldetések alkalmával is. Így azoknak is érdemes türelmesnek lenniük, akiknek a kedvencei nem kaptak szerepet a megjelenéskor, ugyanis a hősök listája számos favorittal fog bővülni rövid időn belül.

A történet indításakor négy nehézség közül választhatunk. Az örökzöld easy-normal-hard trión kívül egy Brutal nehézség is helyet kapott a korongon, ami igazán izzasztó tud lenni, különösen, ha egyedül esünk neki az egész kalandnak. A végigjátszást az ajánlott Normal módon bonyolítottam le, így kifejezetten kellemes élményt kaptam, amibe korrekt mértékű kihívás szorult. A kampány kényelmes tempóban, a fő vonalra koncentrálva nagyjából 11-12 óra alatt játszható végig, azonban ez csak akkor igaz, ha semmi másra nem figyelünk. A játékidő lazán megduplázható, ha a kötelező küldetések mellett az ajánlott missziókra is rászánjuk magunkat. Ezek ritka felszerelésekhez, korábban nem látott területekhez vagy értékes alapanyagokhoz juttathatnak minket. Az itt szerzett tapasztalati pontokra nagy szükségünk lesz a főküldetések során is, főleg nehezebb szinteken.

Bőven akad majd teendőnk a két kiemelt küldetéstípuson kívül is. Pár órányi játékot követően elérkezünk a Chimera nevű bázisra, ami lényegében az egész singleplayer élmény központjaként funkcionál majd. Itt találhatjuk meg a HARM szobát, ahol hullámokban érkező seregek ellen bizonyíthatjuk rátermettségünket, és letesztelhetjük bármelyik irányítható hős képességeit. A War Table felületén keresztül utazhatunk új helyszínekre, és itt választhatjuk ki a kívánt küldetéseket is. A már említett típusokon felül napi és heti kihívásokat is felkínál a játék, amik teljesítéséért limitált jutalmak üthetik a markunkat. Az egyik legizgalmasabb opció az Iconic Missions csoport, ahol a hősök saját fejezetet kapnak, és az adott szereplő erősítésére szolgáló tárgyakat kaphatunk az abszolválásukért.

Lehetőségünk nyílik a bázison továbbá a felszereléseink fejlesztésére, és a különböző, képregényekből merített különleges öltözékek vásárlására. Ezek elég borsos áron kaphatóak az in-game valutában mérve. Vagy rengeteg kihívást kell teljesítenünk, hogy elegendő kreditre tegyünk szert, vagy mélyen a zsebünkbe nyúlnunk a digitális áruházak kasszájánál. Nem szeretjük a mikrotranzakciókat, így ezért egy csúnya fekete pontot írok a játék füzetébe, de szerencsére csak a ruházatokra vonatkozik a dolog, semmilyen játékmenetet érintő bónuszhoz nem juthatunk valós pénzért.

A játék egyik, kezdetben fontosnak tűnő elemét személy szerint teljesen feleslegesnek éreztem. A felszerelések fejlesztése, és az ehhez szükséges alkatrészek gyűjtögetése inkább időrabló teher, mint kielégítő élmény, ugyanis semmilyen markáns különbséget nem fogunk érezni egy-egy magasabb szintű eszköz használata során. Az ellenfelek és a hősök szintrendszerbe sorolása is kissé erőltetett funkció, ugyanis az ellenséges erők és a játékos fejlődése nagyjából párhuzamos, így a kihívás mértéke független attól, hogy hányas számot látunk az egységek neve mellett. Az alkatrészek mellett képregényekre és információs elemekre is szert tehetünk, amik a sebzés vagy az életerő növelése mellett a játék világát is bővítik, extra információkat és érdekességeket szolgáltatva.

A klasszikus képességfa lehetőséget biztosít arra, hogy növeljük már meglévő támadásaink sebzését, de akár teljesen új mozdulatok feloldására is. Minden szintlépés egy ponttal gazdagít minket, ez azonban minden hős esetén külön érhető el, nincs közös fejlődési rendszer. A képességfán megnyitott bónuszok sem járulnak hozzá jelentős mértékben a fejlődéshez, erről is azt tudom mondani, mint a felszerelésekről: felesleges és túlbonyolított funkció. Sokkal jobban működne a játék, ha elengedné ezeket a sablonos és kötelezőnek érződő elemeket, és egy dinamikus nehézséget megcélozva, szintek és felszerelések nélkül tenné próbára képességeinket. Arról nem is beszélve, hogy a harc közben az ellenfelek fölött feltűnő szintjelző sáv kifejezetten zavaró, főleg a kiváló látványvilág tekintetében.

A harcrendszer semmilyen forradalmi újítást nem nyújt az akciójátékok műfaján belül, azonban kifejezetten élvezetes tud lenni, ha változatosan használjuk a képességeinket. Minden karakter rendelkezik egy gyengébb, egy erősebb és egy távolsági támadással, ezen felül pedig három különleges akció is jut minden hősre. Ezek egyike egy passzív, statisztikákat növelő mozdulat, ezt kíséri egy jelentős sebzést biztosító közvetlen támadás, illetve egy úgynevezett Ultimate Heroic Move, ami az adott hős legerősebb mozdulatsorát aktiválja. Ezeken felül minden szereplő rendelkezik egy speciális csíkkal, ami mindegyikük esetén különböző bónuszokkal jár. Hulk például megnövekedett sebzéshez jut általa, Kamala képes gyógyítani magát, Vasember ellenben távolsági fegyvereit tölti ebből az erőforrásból. Ez a sáv különösen fontos szereppel bír a kooperációs módban, érdemes tehát annak függvényében összeválogatni a csapatunkat, hogy mindenki hozzá tudjon járulni a sikerhez a saját bónuszával.

Ellenfelek szempontjából sajnos kissé szegényes a felhozatal. Habár az in-game adatbázis szerint több mint húsz ellenféltípus található szerte a világban, ez a szám inkább 4-5, ha igazán őszinték akarunk lenni. A nevük talán más az egyes helyszíneken, de lényegi különbséget nem fogunk felfedezni sem az ellenfelek kinézetében, sem harcstílusukban. A minden akciójátékban feltűnő sémákat vehetjük észre itt is, lényegében a minibossok jelentik az összes változatosságot. Ezek azonban inkább kiábrándítóak, mint üdítőek, ugyanis kevés életerővel és még kevesebb különleges képességgel rendelkeznek. Az sem segít a helyzeten, hogy kifejezetten kevéssel küzdhetünk meg a sztori folyamán, így nem is olyan nagy élmény szupererővel rendelkezni, mintha epikus csatákban győzedelmeskednénk.

Az online szegmens sajnos messze nem sikerült olyan izgalmasra, mint amilyet a singleplayer kaland után várna az ember. Lényegében a sztoriban már felfedezett szakaszokat járhatjuk végig 2-4 fős csapatban, ahol mindenki saját hőst választhat, és a legkülönbözőbb felállásokat válogathatjuk össze. Itt is különféle küldetéstípusok közül választhatunk, és barátainkkal, de akár a hasonló küldetések között kereső idegenekkel is harcba vonulhatunk. A feladatok azonban gyakran ismétlődnek, a megszokott capture-the-flag elemeket vegyítik a hullámokban érkező ellenfelekkel, így az élvezeti faktor hamar elhalványul.

A vizualitás az egyik olyan tényező, ami miatt igazán kiemelkedő cím a Marvel’s Avengers. A jelenlegi generáció minden lehetőségét kihasználva, a next-gen határait feszegető látványt varázsoltak a képernyőkre a fejlesztők. Néhol egészen hihetetlen panorámákban gyönyörködhetünk, miközben a karakterek arcmimikája és a felszerelések apró részletei is döbbenetes mértékű munkáról tanúskodnak. Abba már belegondolni is félelmetes, hogy fog mutatni a felskálázott PlayStation 5 és Xbox Series X változat, ugyanis már a jelenlegi állapotában is a generáció legszebb címei között tarthatjuk számon a játékot. Az átmenet, az átvezetők és a gameplay között nagyon elegáns, nincsenek felesleges töltések és kizökkentő fekete képernyők. Új helyszínre utazás esetén kissé hosszabbak a töltési idők, de a külön ezekre az alkalmakra elkészített utazási animációk szórakoztatóvá teszik a várakozást.

Hangok terén szintén csak pozitív jelzőket tudnék felsorolni, ugyanis mozifilmeket megszégyenítő hatással bírnak. A szinkronhangok tökéletesen passzolnak a karakterekhez, főleg az Uncharted után újra összeálló Nolan North és Troy Baker párosa viszi a prímet. A két legenda közös jelenetei a legszórakoztatóbb részei a játéknak, szurkálódó soraik és színes orgánumuk a tőlük megszokott hatást eredményezik. Az aláfestő zenék és a harcjelenetek alatt felhangzó feszült ütemek is rendkívül sokat emelnek a hangulaton, és minden esetben igazodnak a jelenet intenzitásához. Az igazi dicséret azonban az effektekért felelős stábot illeti, ugyanis a robbanások, fegyver- és járműhangok, de még a fémes felületek koppanása is lenyűgöző hatást kelt. Kevés hidegrázósabb pillanat fog jutni az évre, mint a Mjöllnir villámainak tomboló robaja, ezt azért nem túl kockázatos kijelenteni.

Hangulatát tekintve egy életre kelt Marvel képregény a játék. A kiadóra jellemző könnyed humor, a frappáns megjegyzések és a remek látványvilág párosul a feszült akcióval és a belső drámával, ami a karakterek felelősségtudatát hangsúlyozza. Tökéletesen sikerült adaptálni mindent, aminek legendás státuszát köszönheti a brand. Talán a karakterek élvezeti értéke nem egyezik, de személyiségük, szövegeik és személyes történetük mind-mind hűek a képregények lapjain látottakhoz, így a legrégebbi rajongónak is mosolyt fog csalni az arcára az összkép, ami a képernyőn fogadja.

Technikai oldalról nézve a bétában látottak és a végleges kiadásban tapasztaltak még csak távoli rokonságban sem állnak. El sem tudom képzelni, hogyan sikerült kiküszöbölni minden hibát, de közel hibátlanul fut az egész játék. A bétatesztben ezt jelöltem meg az egyik legnagyobb hibaként. Széteső textúrák, a pályaelemek elmosódása és hosszú töltési idők jellemezték a próbaverziót. Ezeknek még csak a nyomait se lehet felfedezni a teljes verzióban. Pillanatok alatt betöltenek egész küldetések, a távoli panoráma is tűéles minden helyszínen, és a konzol hűtője sem adott ki veszélyes hangokat a futtatás közben. Apróbb bugokba is csak elenyésző alkalommal akadtam, de ezek abszolút nem befolyásolták a játékélményt. Egyedül a képfrissítési ráta hagy némi kívánnivalót maga után. Ez a probléma a helyszínek közötti váltás és az intenzív csatajelenetek idején gyakran felüti a fejét, de messze nem olyan zavaró, mint amilyennek hangzik. Óriási taps és kalapemelés jár a Square Enixnek, hogy ilyen formában sikerült kiadniuk a kezükből a programot, döbbenetes a változás az egy hónapja látottakhoz képest.

A játék szeptember 4-től kapható PlayStation 4, Xbox One és PC platformokra, valamint a next-gen debütálása után megkapja PlayStation 5 és Xbox Series X változatait is. A vásárlók ingyenesen frissíthetik jelen generációs változataikat. A teszt a PS4 változat alapján készült.

VERDIKT

A Marvel’s Avengers egy remek játék, amely sajnálatos módon saját népszerűségének esett áldozatul. A gigantikus marketingkampány és a Bosszúállók-filmek elképesztő sikere olyan magasra tette a lécet, hogy a megugrása nagyjából a lehetetlen feladat kategóriájába esik. Megvannak a hibái, azonban az összképet tekintve számomra az év legkellemesebb meglepetése, főleg annak tükrében, hogy mennyit javult a bétához mérten a szoftver. Nem fogjuk a generáció legendás címei között emlegetni. Nem lesz ott a Batman Arkham és a Marvel’s Spider-Man mellett a legjobb adaptációk listáján, és nem lesz a The Last of Us Part II és a Half-Life: Alyx ellenfele sem az év játéka díj kiosztásakor. Ennek ellenére büszkén és bátran merem ajánlani mindenkinek, akinek a gyerekkorát szebbé tették a képregények, és azoknak is, akik minden Marvel Moziverzum alkotás premierjét piros betűs ünnepként kezelték. Ugyanis minden hiányossága ellenére ez egy grandiózus, felejthetetlen, vérbeli Marvel-kaland, amire Stan Lee is büszke lenne. A titok csak annyi, hogy nem szabad elérhetetlen csodát várni tőle. Excelsior!