Az indie játékok egyik legfőbb erénye, hogy valami apróságra építve próbálják lenyűgözni a játékost. Ez lehet egy ötlet, egy bájosan vagy hangulatosan eltalált grafika, de az esetek többségében nem a legfrissebb technológiai vívmányokkal villognak ezek a címek.
Már nem is emlékszem, hogy a Griefhelmet hol és mikor láttam először, de abban egészen biztos vagyok, hogy a látvány fogott meg. Hangulatban kicsit az Amigás Moonstone-ra, játékmenetben pedig egy másik indie gyöngyszemre, a szupernehéz Nidhoggra emlékeztetett. A trailerben egy oldalra scrollozós anyagot láthatunk, ahol egy középkori páncélos lovag keveredik kard csatába mindenféle ötletes settingekben, mint például a tábortűz által megvilágított sátorfal előtt. Egészen különös élmény ahogy az árnyékok összemennek és megnőnek, közben a játékosnak meg a küzdelemre kell koncentrálnia.
Nos igen, a játék valójában tényleg pusztán erre épít. Adott egy karakter, aki balról jobbra halad és háromféle módon tud suhintani a kardjával (fentről, lentről és középen) és ugyanezeket tudja védeni pepitában ha az ellenfél támad. Van még ugrás, illetve meg is fordulhatunk, mert néha hátulról is támadnak ránk. Ennyi? Tulajdonképp igen, ha az alap játékmechanikát nézzük, akkor ennyi a játék.
Persze ez magában kevés lenne, legfeljebb csak egy tech demóra lenne elég. Ezt nyilván érezte a játékot készítő Johnny Dale Lonack is, ezért különféle trükkökkel megnyújtotta a játékélményt és kihívást varázsolt köré, hogy ez a bizonyos alap mechanika ne fulladjon nagyon hamar unalomba. Sztori ugyan nincs (vagy csak nagyon minimális), de nem is hiányzik. Egy elágazásokkal gazdagon tarkított vonalon indulhatunk el, ahol minden küzdelem előtt mi döntjük el, hogy merre haladunk tovább. Változó nehézségű pályák váltják egymást, de ez nem csak az ellenfelek tudásának szintjét jelenti, hanem sok más dologtól is függhet.
Többfajta típusú küzdelem van ugyanis. A Horde módban gyakorlatilag egy rakás ellenség támad ránk több hullámban. A Tug of War ennek a továbbfejlesztett változata, mert közben jobbra is kell haladnunk, hogy a pálya másik oldalán egy szellemharcossal megküzdjünk (ez lesz a mi sorsunk is, ha túl sokszor levernek, csak mi a bal oldalon fogunk védekezni szellemként). A Skirmish és a Boss harcok pedig tulajdonképp ugyanazt nyújtják, győzzük le az ellenfeleket legalább háromszor. A dolog annyiban nehéz, hogy mindösszesen három életet kapunk, ezzel kell boldogulni. Ha mind elfogy, akkor kezdhetjük elölről a teljes kampányt, nincs mentés.
További színesítés, hogy idővel nyerhetünk jobb páncélt, sisakot vagy fegyvert (sőt akár plusz életet, energiát is), de akadnak perkek is, amik segítik majd az utunkat (a felszerelést ráadásul megtarthatjuk akkor is, ha az életeink elfogytak és új kört kell kezdenünk). Utóbbiakból az egyik legjelentősebb például a lángoló kard, amelynek egyetlen csapásától meggyullad az ellenfél (és rövid úton ki is fekszik). De van lehetőségünk a következő forduló nyereményének megduplázására (akkor hasznos ha az egy perk, vagy élet), viszont ha vesztünk, akkor két életet elveszítünk. Akadnak még ötletes darabok, ám ezekkel csínján kell gazdálkodnunk, mert csak az adott körben felhasználhatóak, ha minden életünk elvész, ezeknek is búcsút inthetünk. Célszerű a végső, nehezebb csatákra tartogatni őket (esetleg olyankor duplázni, amikor biztosak vagyunk a dolgunkban).
A játékot lehet többen co-op-ban játszani (akár négyen is) és rendelkezik online szegmenssel is. Előbbit sajnos nem tudtam kipróbálni, de kifejezetten jó lehet (és valamelyest könnyebb is, mint szólóban), utóbbit pedig szintén csak elvétve, ugyanis annak ellenére hogy frissen jelent meg, kevesen játsszák. Akik meg igen, azok meg az esetek többségében vérprofik és arra várnak, hogy valakit hülyére verjenek.
A Griefhelm legnagyobb hibája, hogy a harc hamar kiismerhető, így a könnyebb ellenfeleket borzasztóan egyszerű leverni. A legnehezebb fokozat viszont igen csak magas fokozatba kapcsol és vért fogunk izzadni a végső ellenfeleknél, akik már a master szintet képviselik. A grafika viszont hiába ötletes és néhol látványos, ha más részek meg elnagyoltak és kevésbé kidolgozottak. A UI-ra is ráférne egy alaposabb szépítés, jelen formában nagyon amatőr hatást kelt. Sajnos a hangok és zenék is csak az átlagos szintet ütik meg.
Pár apróbb buggal találkoztam a tesztelés során, de egyik sem volt jelentős. A legdurvább dolog az volt, amikor a karakterem beragadt egy mozdulatba, amiből nem tudtam sehogy kihozni, így csak a futás maradt mint ellenszer. A megoldás az lett, hogy hagynom kellett hogy a karakterem meghaljon, ami persze a kevés élet miatt elég frusztráló élmény, pláne hogy pont a végső boss harcok környékén történt az eset. Azt pedig nem tudom, hogy hiba vagy taktika, de ha egy irányból egyszerre két ellenfél is támad, akkor érdemes megvárni, míg az egyik a támadásával az épp előtte ácsorgó társát öli meg – így nekünk már csak egyikükkel kell foglalkoznunk. Itt említeném meg, hogy a játék még folyamatosan kap javításokat, sőt új tartalmakat is, amelyeket a Steam oldalán követni lehet.
VERDIKT
Nem szeretnék nagyon szigorúnak tűnni, lévén a játékot mégiscsak egy ember hozta össze és nem a AAA vonalat képviseli. Ha valakinek bejön az alapötlet, mindenképp érdemes kipróbálnia, de számítani kell rá, hogy egy idő után kifullad az élmény és a végső csaták el is vehetik a kevésbé kitartó játékosok kedvét. Az induló ár nem túl magas, de nem is mondható olcsónak (16.79 euró), így ha valaki nem ragad rá nagyon a látottak alapján, inkább egy wishlistet tudok ajánlani és amikor akcióban van, akkor lecsapni rá.
Szólj hozzá!