Odüsszeia (2026) • (16) • brit történelmi fantasy, 172 perc – Bemutató ideje: július 16.
Itt állíthatod be, hogy a Google keresőben elsők között szerepeljen a Wide Screen
Míg a Sony az exkluzív játékaik alacsony számát éppen a lemezek teljes eltörlésével és digitális vásárlások visszavételével igyekszik kompenzálni; míg a Microsoft a saját problémáit leépítésekkel, és teljesen meggondolatlan, megfontolás nélküli stúdióbezárásokkal próbálja befoltozni, addig a Nintendo (a saját botrányaik közepette természetesen) igyekszik egy egészen egészséges és változatos játékfelhozatalt nyújtani a játékosai számára. Tény, hogy az elmúlt év eléggé hullámos volt a cégóriásnak, hiszen a kezdeti felhördülésből az árak miatt szépen lassan az egyik legelérhetőbb konzollá avanzsált az elmúlt időben, miközben a saját gyártású játékaik mellett jobbnál jobb indie és AAA címek is megjelentek a kézkonzolon – több esetben még akár jobban is futva, mint a Series S-en.
A legújabb cím, amit fogadunk az a Star Fox. A karakter már feltűnt a Super Mario Galaxis: A film című filmben, Glen Powell által szinkronizálva, és egyre több forrás is igyekezett arról hírt adni, hogy itt valami bizony fő a héttérben. Nos, a Nintendo a Star Foxot élesztette fel, ráadásul nem is ez az első alkalom, hogy az N64-es klasszikushoz nyúltak volna. Ez a verzió bátor, meglepő, és mégis egyértelmű a konzol jelenlegi helyzetében.
Kövess minket Facebookon is!
Történetről nem igazán beszélhetünk – ami van, az egyfajta körítés az árkádos játékmenet mellé. Azonban ha összehasonlítjuk a korábbi verzióval, akkor már sokkal jobban észrevehető az előrelépés. Az eredetiben a sztori legfőképpen kódexek és leírások alapján bontakozott ki előttünk – s bár ez most is elérhető, és rengeteg háttérinformációt tudhatunk meg a leírt adatokból, a Nintendo ezúttal egy egészen új köntösbe forgatta az eredeti sztorit. Adott egy különleges csapat, a Star Fox-különítmény, vagy Team Star Fox, mely bolygóközi kalandokba vethető be egy galaktikus kormányzat által. A játék elején megismerjük az eredeti Star Foxot, James McCloudot aki sajnos nagyon hamar fűbe harap – de sebaj, hiszen évekkel később a fia beugrik a helyébe, hogy vele az élen új életet leheljenek a szétszéledt, antropomorf állatokból összeállított csapatba.
A Nintendo a legjobb animációs filmek szintjét majdnem megkarcoló formában élesztette újra a Star Fox történetét – a 30fps-ben pergő átvezetők szép, kellemes keretet adnak a játéknak, és olyan érzésünk van tőle, hogy már emiatt megérte kifizetni az amúgy is nyomott árat a remake-ért. A sztori persze nem túlzottan bonyolult, de nem is ez áll a középpontban a játékban – bolygóról bolygóra ugrunk, vagy éppen mellé, egy aszteroidamezőbe, és különféle feladatokat teljesítünk Fox McCloud vezetésével, hogy megmenekítsük a Lylat rendszert a mániákus tudóstól, Andross-tól. A játék önmagában először meglehetősen egyszerűnek tűnhet, és tény, hogy a játékvilág egy sokkal szimplább időszakába repít vissza minket szinte azon nyomban, miután betöltöttük. Egy hosszas tutorial után beugrunk rögtön a játékba, ahol egy sínen vezetve kell lövöldöznünk a ránk érkező ellenfeleket, miközben felveszünk mindenféle fejlesztéseket és buffokat, hogy jobb esélyeink legyenek az egyre inkább nehezedő gonoszok ellen. Rendelkezésünkre állnak különféle mozdulatok és trükkök, amit végrehajthatunk hajónkkal, valamint többféle módon lehet kombinálni a fegyvereinket is: az alap lézert és bombát akár keverhetjük, akár feltölthetjük kicsit erősebbre, vagy éppen fejlesztgethetjük őket az útközben felvehető, már korábban említett kapszulákkal. És lényegében ennyi lenne a játék.
A fejlesztők mindent megtettek azért, hogy a lehető legjobb minőgében és technikai prezentációban élvezhessük újra az alap klasszikust – a már korábban említett átvezetők nagyon sokat hozzáadnak az élményhez, de maga a játék is röccenésmentes, 60fps-sel fut végig, ami azért elvárható egy ilyesfajta címnél, mégis külön öröm, hogy megvalósítható volt Switch 2-n (mely rendszer már bebizonyította több AAA címmel is hogy jóval magasabbra tud ugrani, mint amit elsőre hittünk volna róla). De ha csak az alapvető, színtiszta nettó “tartalmat” nézzük, akkor bizony a Star Fox pár óra alatt befejezhető.
Viszont soha nem is ez volt a lényeg ennél a címnél: a Star Fox a régi árkád játékokat igyekszik megidézni, ahol nem az számít, hogy meddig tartanak a pályák, hanem hogy milyen nehézségi modifikációkkal mennyire gyorsan és milyen magas high score-ral tudjuk befejezni az adott pályákat. Akár egyedül, akár coop-ban, így a Nintendo olyan játékot hozott most, mely bár nagyon hamar végigfutható, mégis szinte a végtelenségig újrajátszható, és meglepően magával ragadó főleg akkor, ha nem egyedül vágunk neki a kalandnak.
VERDIKT
Mindezek mellett azonban érthető, ha valakinek ez a tartalom egy kicsit kevés lesz. A Nintendo is érezte ezt azért, no meg azt is, hogy már sokadjára adják el nekünk lényegében ugyanazt a játékot, és ezért valamelyest olcsóbban tette elérhetővé a videójátékot. Viszont akik szerették az eredetit, vagy éppen odavannak az ilyesfajta árkád-szerű élményekért, azok számára talán nem is lehet tökéletesebb játékot említeni, mint a Star Fox.
