Főoldal Filmek Robert Downey Jr. majdnem szerepelt A sötét lovag-trilógiában
Filmek

Robert Downey Jr. majdnem szerepelt A sötét lovag-trilógiában

Robert Downey Jr. felfedte, hogy annak idején megpályázta a DC univerzum egyik legkedveltebb gonosztevőjének szerepét.

289
Robert Downey Jr.

Robert Downey Jr. sokak számára egyet jelent Vasemberrel. A színész 2008-ban csatlakozott a Marvel Moziverzumhoz, s ugyan már előtte is hosszú lista volt Downey neve mellett, de kétségtelen, hogy a várt áttörést az első Vasember hozta meg. A színész a 2000-es években drogproblémákkal küzdött, de visszakapaszkodott a csúcsra, s ma az egyik legnagyobb sztárnak számít.

Egy X/Twitter-felhasználó osztotta meg a klipet pár napja, melyben Downey arról beszélt, hogy találkozott Christopher Nolannel, a Batman: Kezdődik! munkálatai előtt. A színész Madárijesztő szerepére pályázott, de gyorsan rá kellett döbbennie, hogy alulmaradt Cillian Murphyvel szemben.

Emlékszem, hogy összefutottunk egy teára, és közben arra gondoltam, nem úgy tűnik, hogy annyira érdekelné ez az interjú. Udvarias volt meg minden, de egyértelműen ott keringett a levegőben, hogy az egész nem tart sehová.

Robert Downey Jr.

A történet egyébként azért is vicces, mivel Murphy eredetileg a főszereplőt, Bruce Wayne-t akarta megcsípni, amit végül ugyebár meg ő nem kaphatott meg, hanem Christian Bale. Egyik színész számára sem úgy alakult a találkozás, ahogy azt gondolták, viszont Nolan később is előszeretettel dolgozott együtt Murphyvel (Eredet, Dunkirk), Robert Downey Jr. pedig az MCU sarokköve lett Vasemberként. Kevin Feige, a Marvel Studios feje tavaly úgy nyilatkozott, hogy nélküle ma nem is létezhetne a stúdió olyan formájában, ahogy ismerjük.

Downey egyébként az Oppenheimert népszerűsítette, melyben együtt játszottak Murphyvel, s amely a tavalyi év egyik legnagyobb sikere lett, mind pénzügyileg, mind pedig kritikailag. A közelgő Oscar-gálán ráadásul mindkettőjükért lehet majd izgulni.

Forrás: People
Szerző
Kajtár Virág

A Transformers-szeretete hozta a WS csapatába. 2010 környékén ismerkedett meg az alakváltók világával, hála a Prime szériának, a lelkesedése pedig azóta is töretlen, legyen szó mozgóképről vagy figurákról. 2021-ben kezdett újságírással foglalkozni, jelenleg a Rebo.hu kreatív igazgatója és felelős szerkesztője is. Jelmondata: Soká éljen Starscream!

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Oppenheimer
Filmek

Hány millió dollár ütötte Christopher Nolan markát az Oppenheimer és az Oscar után?

Mennyi volt Christopher Nolan fizetése az Oppenheimer után, ami tarolt az idei...

Oscar
BREAKINGFilmek

Oscar 2024: Íme a nyertesek listája

Kiosztották a legjobb filmeknek járó díjakat. Ők lettek az Oscar 2024 nyertesei.