Alig egy hónap múlva érkezik az Alien: Covenant, és ennek apropóján úgy gondoltuk újra elővesszük a sorozatot a kezdetektől és kivesézzük őket mai szemmel.
A nyolcadik utas: a Halál (Alien), 1979-ben jelent meg Ridley Scott rendezésében, és a film sikere, illetve hagyatéka minden várakozást felülmúlt. Lássuk hogy muzsikál az első Alien film 38 évvel a megjelenése után!
Elsőként leszögeznék néhány dolgot. Ebben a kritikában egy kalap alá veszem az eredeti és a rendezői változatot, de később kitérek majd a különbségekre. Továbbá figyelembe véve a film korát feltételezem, hogy a kedves olvasónak volt már alkalma megnézni, így a cikk spoilereket tartalmaz a cselekmény egyes részeit illetően. Most pedig, miután a kötelező köröket lefutottuk, nézzük meg hogyan is zajlott Ripley és az idegenek első randevúja!
A TÖRTÉNET
A sztori első blikkre egyszerűnek tűnhet, de mire a film végére érünk kibontakoznak a rétegei. 2122-ben járunk, a Nostromo nevű teherszállító űrhajó fedélzetén. Főszereplőink a hajó legénysége, hét talpraesett, de első látásra teljesen átlagos ember. Illetve velük tart a Jones nevű vörös kandúr, és persze a hajót irányító mesterséges intelligencia, akit csak simán Anyának neveznek. A bonyodalmak akkor kezdődnek, mikor a legénységet Anya felébreszti a hibernációból, mivel rejtélyes jeleket fogott egy közeli ismeretlen bolygó felszínéről. A csapat a lehetséges jutalom reményében leszáll az LV-426-ra, de az ott talált hajóroncson csak a tojásba zárt halált találták. Az idén elhunyt színészlegenda, John Hurt egyik ikonikus, de igen rövidke alakítását nyújtotta az Alienben. Az általa játszott karakter, Kane volt az első ember aki megtapasztalta egy facehugger nem túl kellemes ölelését.
A film egyik legemlékezetesebb jelenetében a Kane mellkasából kirobbanó véres kis Alien megjelenése végképp horrorrá változtatja a legénység rutin felderítésnek indult kalandját. Innentől a film túlélőhorrorba csap át, és a későbbi fordulatoknak köszönhetően az is kiderül, hogy a Nostromo nem véletlenül talált rá az idegen tojásokra.
A LÁTVÁNY
A nyolcasik utasnak mai szemmel nézve sem kell szégyenkeznie. Az űrhajó megjelenése, és belső felépítése az általam nagyon kedvelt stílust követi: koszos, sötét és a körülményekhez mérten realisztikus. Az idegenek, a tojások, illetve az űrhajóroncs megjelenése pedig H. R. Giger “beteg” elméjéből pattant ki, és borzongatóan gyönyörű vizualizációja Giger rémálmainak, melyben ötvözete a biomechanikát, az emberi anatómiával.
A korai koncepciós rajzokról is süt az a felkavaró érzés, ami a filmet is áthatja, és ami olyan sikeressé tette ezt az univerzumot. Emlékszem mikor először olvastam Alien regényt még tizenévesen, olyan érzés volt mintha filmet néznék, hiszen az idegenek megjelenése és az a nyers horror annyira beleégett már ifjú elmémbe, hogy szinte kiléptek a lények a könyv lapjairól. És ez bizony nagyban ennek a filmnek is köszönhető, hiszen itt elevenedett meg először a Xenomorphok bizarrul gyönyörű világa.
A FILM
A nyolcadik utas mai szemmel nézve is megőrizte a szavatosságát, nem véletlenül lett alapmű több generációnyi fiatal számára, akik még csak ismerkedtek a sci-fi és a horror műfajával. A maga idejében forradalminak számított több tekintetben is. A látvány, és az egyedi megvalósítás mellett kiemelendő a kompetens női főhős szerepeltetése is, ami nem volt megszokott akkoriban. Külön érdekesség volt számomra, hogy mikor először láttam a filmet, a cselekmény első harmadában nem igazán jöttem rá ki is lenne a főszereplő, és egyaránt szurkoltam a legénység minden tagjának, hogy túléljék ezt a kalandot. Aztán persze beindultak a dolgok és Ripley igazi túlélővé alakul a film végére.
A 2003-as rendezői változat, bár egy perccel rövidebb mint az eredeti, de több extra jelenetet is tartalmaz, míg néhány jelenetet rövidebbre vágtak. Az egyik kedvencem a hozzáadott jelenetek közül az, amelyikben Ripley megtalálja a lény fészkét, és Brett és Dallas begubózott testét. A kapitány még él, de könyörög a halálárt, és végül a lángszóró teljesíti is a kívánságát. Szerintem ez volt az a jelenet ami megmutatta, hogy sokkkal-sokkal rosszab sors vár a lény áldozataira mint az egyszerű halál.
VÉGSZÓ
Összességében azt mondhatom, hogy az Alien varázsa mit sem csökkent az elmúlt évek alatt. Gondolom nem meglepő ha azt mondom, hogy ez a kedvenc részem az eddig megjelent filmek közül. Bár a második rész sok tekintetben kibővítette a világot, és technikailag felül is múlta az elődjét, de az már inkább akciófilm volt. A nyolcadik utas: a Halál pedig a túlélő horror mintapéldája, és mint olyan szinte tökéletes. A karakterek kellően érdekesek, a szörnyet már eleget dicsértem, a látvány pedig a korához képest gyönyörű. Talán az egyetlen kisebb negatívum az időzítés lehet, helyenként túl hosszúnak ható kevésbé izgalmas jelenetekkel, de a rendezői változatban ezeken is csiszoltak. Egy szó mint száz, csak ajánlani tudom, hogy a Covenant-ra való hangolódás gyanánt vegyétek elő az első részt és nosztalgiázzatok egy jót. Az űrben még mindig nem hallják a sikításotokat…
Szólj hozzá!