Predator: Gyilkosok gyilkosa – Kritika

A Préda sikere után sokan újra felfigyeltek a Predator-mítoszra, de a legtöbben valószínűleg nem számítottak arra, hogy a következő nagy dobás animációs lesz. Dan Trachtenberg viszont pontosan tudta, mit csinál. A Predator: Gyilkosok gyilkosa című új film nemcsak hogy méltó folytatása a sorozatnak, de minden eddiginél bátrabban nyúl a franchise világához. Nem a 2022-es előzményfilm folytatásáról van szó, amire sokan számítottak a stáblista alatti rajzokból kiindulva, hanem egy antológiafilmről, amely olyan korszakokban láthatjuk a ragadozót, ahol eddig még. A történet három különálló fejezetben mutatja be, mit jelent igazán az, ha valaki a “gyilkosok gyilkosa” – legyen az viking harcos, japán nindzsa vagy második világháborús pilóta.

A film antológiaszerű szerkezetet követ. „A pajzs” című részben egy viking harcosnő, Ursa vezeti fiát a bosszú véres útján. „A kard” a feudális Japánban játszódik, ahol Kenji nindzsa testvérgyilkosságra készül. Végül „A golyó” a második világháborúban, egy amerikai pilóta, Torres történetét követi. Mindegyik fejezet egy külön-külön is izgalmas történetet mesél el – de amitől igazán különlegessé válik a film, az az, ahogy a ragadozók szinte láthatatlanul fonják össze ezeket a sorsokat.

Minden fejezetben más-más Yautja (Predator) jelenik meg, mindegyik eltérő stílussal és vadásztechnikával. Van köztük izomkolosszus, aki páncél nélkül, puszta erővel tör utat magának. Egy másik láthatatlanságot és pengeostort használ, mint egy halálos árny. A harmadik – egy veterán, félszemű, dreadlock nélküli Predator – a saját űrhajójáról vadászik, mintha csak egy intergalaktikus kalóz lenne. Ezek az újragondolt vadászok egészen friss energiát adnak a régi formulának.

A Predator: Gyilkosok gyilkosa az első teljes estés animációs film, amit teljes egészben az egyik legnépszerűbb Unreal Engine grafikus motor segítségével készítettek el Hollywoodban. A látvány elképesztő, 3D és 2D stílusokat kevernek, a mozdulatok néhol szándékosan szaggatottak, ami még inkább kiemeli a harcok dinamikáját. A látvány attól lesz igazán egyedi, hogy egy olyan csapat dolgozott a filmen, amely korábban rövid reklámvideókkal hívták fel magukra a figyelmet. Másik sajátosságot az alacsony képkockaszám szolgáltatja, amitől darabos lesz a videó. A jelenteket többségét élőszereplős formában képtelenség vagy nehéz lett volna kivitelezni, ezért áll bitang jól az animációs filmnek. A japán kastélyokban játszódó vérfürdők és a háborús légi csaták egyaránt lenyűgözőek.

A rövid játékidő ellenére mindhárom rész főszerepében álló karaktert alaposan kidolgozták. Mindegyikük más okból, más helyzetben kerül szembe a halálos vadásszal, de közös bennük az, hogy méltó ellenfelei a Ragadozónak. A forgatókönyv intelligensen egyesíti az antológia epizódjait egy nagyobb tematikus ívbe, amely végül új értelmet ad a „gyilkosok gyilkosa” kifejezésnek. Ebből valószínűleg lejön, hogy itt nem a ragadozót állítják főszerepbe, ahogy ősszel visszatér a filmvászonra.

VERDIKT

A Predator: Gyilkosok gyilkosa egyszerre tiszteleg a franchise hagyományai előtt és rúgja be az ajtót egy új korszakba. Dan Trachtenberg bebizonyította, hogy érti és érzi, mitől működik a Ragadozó-mítosz – és azt is, hogyan lehet azt új szintre emelni. Ez az animációs film nemcsak látványos, de valódi tartalommal is bír. Ha a Préda új reményt adott a szériának, akkor ezt az animációs egész estés film végérvényesen valóra váltja. Ez a Predator-univerzum új csúcspontja – és csak remélni tudjuk, hogy még sok hasonló film követi majd.