Christopher Nolant nem kell bemutatni. Ő a modern filmművészet egyik legkiemelkedőbb alkotója. Stílusos megközelítése összetéveszthetetlen, függetlenül attól, hogy milyen témát dolgoz fel filmjeiben. Tizenkettedik játékfilmje, az Oppenheimer nem kis teljesítmény. Az American Prometheus: The Triumph and Tragedy of J. Robert Oppenheimer regény alapján készült filmje átfogóan mutatja be a címszereplő elméleti fizikus életét, az atombomba megszületésétől az új-mexikói Los Alamosban, a Trinity-kísérleten át egészen addig, amíg Oppenheimer a nyilvánosság előtt felszólalt az atombomba ellen, miután a II. világháború végén szemtanúja volt a japán Hirosima és Nagaszaki elpusztításának. Az Oppenheimer hűen adja vissza az életrajzi drámát, amit megélt az elméleti fizikus.
Az Oppenheimer egy hatalmas film, amely még Nolan korábbi munkájánál is nagyobb léptékű. Az általunk ismert történet úgy kezdődik, hogy a Cillian Murphy által alakított J. Robert Oppenheimer Európa-szerte előadásokat hallgat meg vezető orvosoktól, köztük Werner Heisenbergtől (Matthias Schweighöfer) – a náci fizikustól, aki az atombomba saját változatán dolgozik az Amerika és a szövetséges erők elleni versenyben. Miután visszatér az Egyesült Államokba, Oppenheimer saját órát indít, hogy diákjai atomfizikát tanuljanak. Gyorsan ismert személyiséggé és úttörővé válik a saját területén, majd felkeltette az amerikai hadsereg figyelmét is, akik mindent elkövetnek, hogy megalkossák az ember által épített valaha volt legpusztítóbb fegyvert, az atombombát, amivel egyszerre likvidálhatják Hitlert és rettenthetik el a nagyhatalmakat. Leslie Groves tábornok (Matt Damon) Oppenheimert bízza meg a Manhattan-terv vezetésével – a kormány szigorúan titkos projektje, hogy megépítsék a világ első működő atombombáját.
Christopher Nolan elfogulatlanul közelíti meg Oppenheimer életét. Még ha empatikusak is vagyunk a főszereplővel szemben, Nolan forgatókönyve minden lehetséges nézőpontot megvilágít, és mélyen foglalkozik Oppenheimer pszichéjével. Oppenheimer atomkísérletei sokkal nagyobb kockázatot jelentettek, mint néhány ezer ember élete, akár a teljes Föld pusztulásához is vezethetett volna, ha lángba borítja a légkört. Nolan ugyanabba a tartós, egzisztenciális rettegésbe kényszeríti a nézőt, amely teljesen felemészti Oppenheimert, ahogy a háromórás játékidő alatt végig elméleteket gyárt arról, mi minden mehet félre a robbantási kísérlet alatt. A háború utáni kihallgatásokkal és megtorlással tovább fokozzák ezt a feszültséget, amikor Oppenheimer hűségét megkérdőjelezik és árulónak bélyegzik, amiért információkat adott át az oroszoknak. Oppenheimer a II. világháború után ellenzi a hidrogénbomba kifejlesztését, és ezzel fenyegetést jelent a nagyhatalom (az Egyesült Államok) számára, amely egy még pusztítóbb fegyvert akar építeni a versenytársa, a Szovjetunió előtt.
Oppenheimer kihallgatásának jelenetei, valamint az Atomenergia Bizottság (AEC) biztosának, Lewis Straussnak (Robert Downey Jr.) a saját kormányzati meghallgatásán való fekete-fehér jelenetei végigkísérik a filmet. A rendezőtől nem szokatlan, hogy a folytonos narratíva helyett szeret eljátszani az idősíkokkal, és egyidőben akár több időszálon is zajlanak az események; a Dunkirkhöz hasonlóan a múltat, a jelent és a jövőt ütköztetik egymással. Nolan életrajzi filmjéhez vagy háborús eposzához semmi sem fogható, amit eddig láttunk.
A mandalóri és a Fekete Párduc zeneszerzője többször dolgozott már a rendezővel. Ludwig Göransson olyan magával ragadó zenei témát alkotott a filmhez, amely döntő fontosságú a történelem egyik legnagyobb és legszomorúbb pillanatában. A lehető legtöbb érzelmet hozzák ki a közönségből a hangszerekkel. Emellett a hangkeverés is nagy előrelépés a Tenethez képest. Grandiózus kivételezésről csak akkor beszélhetünk, ha a rendezés mellé olyan magas színvonalú operatőri munka társul, amit Hoyte Van Hoytema (Nem, Csillagok között) képvisel. A premiert megelőző interjúkból megtudtuk, hogy a filmet az elérhető legjobb minőségben rögzítették – 65 mm-es IMAX-filmtekercsekkel dolgoztak -, valamint speciálisan készített fekete-fehér jeleneteket is, hogy még jobban visszaadják a kor feszült és idegtépő pillanatait.
Jennifer Lame (Örökség, Házassági történet) az évtized egyik legjobb vágójaként fog bevonulni a történelembe az itt végzett munkájáért. Az Oppenheimer tempója nyaktörő, ami igencsak dicséretes, ha azt nézzük, hogy a film cselekményszála nem lineáris utat jár be, de az is dinamikussá teszi, hogy a valóságot Oppenheimer vízióival törik meg az atomok ütközéséről bevágott kis jelenetekkel. Ez utat nyit a tudós elméjébe, de egyben feszültségnövelőként is működik, mivel minden egyes gyors felvétel egy lehetséges katasztrófát jelent. Nolan szinte lehetetlen feladatot adott Lame-nek, aki ezt zseniálisan abszolválta, és a vágásaitól a több mint 3 órás film ritmusa még intenzívebb lett, és bár soknak tűnik a játékidő, ám ezektől a gyors vágásoktól egy percre sem lankad a figyelmünk.
A sztárokkal teletűzdelt szereposztással az Oppenheimer a színészi játék kiterjedt mesterkurzusát mutatja be. A gárda élen Cillian Murphy, aki a címszereplő szerepében karrierjét meghatározó alakítást nyújt – mondhatni Oscar-alakítást látunk tőle. Minden a tekintetére van írva, és nemegyszer gondolatait és a pusztító érzést – különösen a félelmet és a szorongást – nem szavakkal, hanem mimikájával adja vissza. Nyilatkozott, hogy több nehézséggel is szembe kellett néznie a forgatások során, mint például az a tömérdek mű cigaretta, amit elszívott a forgatások alatt, amivel a tudós későbbi betegségét szerették volna reprezentálni. Ehhez képest nem kapott nagy hangsúlyt, Oppeneimer halálát gégerák okozta, amire említést sem tesznek a filmben. De sokan hiányolni fogják a főszereplő egészségügyi problémáit is, hiszen nem bontották ki, ahogy teljesen becsavarodik Oppenheimer. Hogy milyen beteg elme volt az elméleti fizikus, arra csak a visszaemlékezésekben kapunk utalást, de csak pár másodperc erejéig, inkább csak fiktív jeleneteket láthatunk arról, ahogy újra és újra lejátszódik a láncreakció a tudós fejében, elképzeli, ahogy a világ megsemmisül találmánya miatt.
Emily Bluntnak a feleség szerepe jutott, Katherine “Kitty” Oppenheimert alakítja. Blunt hozza a tőle elvárt nagyon magas színészi játékot. Matt Damon magabiztosan játssza Oppenheimer szigorú felettesét. Egyedül talán Florence Pugh okozhat kisebb csalódást Jean Tatlock szerepében, de neki is megvannak az erős pillanatai – és részben Pugh szexuális jelenetei miatt kapott R-besorolást a film. Egész nap lehetne folytatni a színészek listáját, hiszen még közel sem értünk a végére, mert mások mellett olyan nevek tűnnek még fel a filmben, mint például Jack Quaid, Benny Safdie, Kenneth Branagh, Josh Hartnett, Matthew Modine, Rami Malek, Dane DeHaan, Alden Ehrenreich, Jason Clarke, David Dastmalchian és Olivia Thirlby.
Christopher Nolan valóban hatalmas társulatot gyűjtött maga köré Cillian Murphy lebilincselő Oppenheimer-alakítása mellett, de Robert Downey Jr. az, aki Lewis Strauss szerepében a film legkiemelkedőbb mellékszereplője. A szinte teljesen fekete-fehér jelenetekben játszó Downey Jr. visszataszítóan zseniális a sokkoló fordulatokkal teli szerepében, és már ellenpólusként szolgál Murphy Oppenheimerével szemben. Bár ők ketten ritkán osztoznak együtt a vásznon, ellentétük minden pillanatban érezhető. És végül, de nem utolsó sorban a veterán színész, Tom Conti is maradandó benyomást kelt Albert Einstein szerepében, aki a vártnál többször bukkan fel, és a film egyik legjelentősebb és legfeledhetetlenebb jelenetét éli meg.
Meg kell említenünk a magyar vonatkoztatásokat is, ugyanis a történet tele van magyarokkal. Teller Ede (akit Benny Safdie alakít) amerikai atomfizikus volt, aki a hidrogénbomba-kutatásokban végzett kiemelkedő munkájával vált híressé. Teller végig kiveszi a részét, és Oppenheimer mellett egy percre sem éreztük úgy, hogy elnyomták volna. Szilárd Leó, akit Haumann Máté alakít, mindössze két jelenetben szerepelt és a további részekben többször említették a karaktert. Felemelő volt látni, hogy egy ilyen nagyszabású produkcióban magyar színészek is szerephez jutottak, mikor szinte csak A-listás hollywoodi sztárokról beszéltünk eddig. Nolan elmondása szerint a szereplőválogatás során első szempont a színészi tehetség volt, majd pedig a származás.
VERDIKT
Nehéz elképzelni, hogy idén, vagy a közeljövőben bármelyik film felülmúlja Christopher Nolan Oppenheimerjét. Minden ecsetvonás döntő fontossággal bír egy olyan filmben, ami múltunk meghatározó eseménysorozatát mutatja be, ami egyszer és mindenkorra átírta a jövőt. Minden elhangzott párbeszédnek fontos szerepe lesz a történet későbbi részében, szépen ível a cselekmény, és egyúttal masszív és hihetetlenül izgalmas életrajzi drámafilm. A film cselekménye jól követhető az időrendi ugrások ellenére, és a sok információnak köszönhetően azok számára is élvezetes lesz a film, akik esetleg nem ismerték olyan részletességgel Oppenheimer munkásságát. Röviden hogy lehetne összefoglalni ezt a filmet? Talán így: ez Nolan nagy mesterműve.
Szólj hozzá!