Beszámolunk mivel találkoztunk eddig a Cannes-i Filmfesztiválon.
Az idei év mérföldkőnek számít a Cannes-i filmfesztivál, na meg a streamingóriás, Netflix történetében. Idén ugyanis először került sor arra, hogy nem egy, hanem két olyan film is helyet kapott a versenyprogramban, amit streaming-szolgáltató forgalmaz. S bár a Sundance-en megjelent “Manchester by the Sea” is később az amazon szárnyai alatt indulhatott a mozikban, azt mégsem nevezhetjük “igazi” példának, hiszen az amazon csak megvásárolta, nem pedig gyártotta a filmet. Az a film sikeres volt, két Oscar-t is bezsebelt, de nem volt igazi áttörésnek tekinthető.
Idén azonban a Bong Joon-ho (Snowpiercer) által összehozott szörnyfilm, az “Okja”, és a “Frances Ha”-t és a “While We Are Young”-ot is tető alá hozó Noah Baumbach (aki nem mellesleg rendkívül népszerű és elismert indie-filmes) új filmje, az Adam Sandler és Ben Stiller főszereplésével készült “The Meyerowitz Stories” is helyet kapott a fesztivál “Competition”, azaz “verseny” szekciójában. Mindkét filmet a Netflix gyártotta, és már a bemutatásuk előtt is nagy várakozás előzte meg őket, ráadásul rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk Sarandos-ék csapata felől. Bong Joon-ho például izgatottan nyilatkozta, hogy a Netflix teljes szabadságot adott neki abban, hogy megvalósítsa filmjét, amit el is hiszünk neki, és a streaming-giant legnagyobb előnyének tartjuk.
Ahogyan azt már az összes Netflix Original sorozatnál is láthattuk, a csatorna szinte soha nem szab semmilyen gátat a készítőinek. Nincs túlzott korhatárszabályozás, sem tartalmi előírások: az egyetlen kívánság pusztán annyi, hogy a film, vagy sorozat jó legyen. Ez a fajta együttműködés meg is hozza az eredményét többnyire, hiszen olyan alkotások jönnek létre általa, mint a “House of Cards”, vagy éppen az “Orange is the New Black”. A Netflix arról is híres, hogy rég elfeledett, befejezetlen közönségkedvenceket éleszt újra, melyek esetenként nem kaphatták meg a nekik járó bánásmódot. Ilyen volt az “Arrested Development”, vagy éppen a “Gilmore Girls: A Year in the Life”.
A Netflix tehát egy szabad, előremutató platform, ami mindenkinek jó. Jó nekünk, nézőknek is, mert olcsó, szabad, eredeti tartalmat láthatunk, amit nem szabályoz semmilyen stúdiós beavatkozás. És jó a filmeseknek is, hiszen ők szabadon garázdálkodhatnak saját képzeletükkel, valamint úgy kivitelezhetik filmjüket, ahogyan azt megálmodták: pont úgy, mint régen. Többek között ez is az oka annak, hogy rengeteg filmes nyargal át a sorozatok világába, hiszen ott sokkal nagyobb szabadsággal alkothatnak, a kissé erőszakos Hollywood-i “Nagy Testvér”, vagy testvérek vigyázó szeme nélkül. David Lynch és Steven Soderbergh is kifejezetten jól érzi magát a televízióban, előbbi épphogy visszahozta egyik legnagyobb legendáját, a “Twin Peaks”-t.
Mi is akkor itt a probléma, joggal kérdezhetnénk? Egy olyan, nem elhanyagolható tényről van szó, mely szerint a Netflix üzletpolitikája szerint a saját filmjeiket nem mutatják be nagyvásznon, csak a kisképernyőn. Ennek következtében rengetegen elkezdtek fellázadni, Franciaországban teljes felháborodottsággal álltak azelőtt a tény előtt, hogy a lehetséges Arany Pálma nyertest esetleg nem láthatják majd a mozikban. A zsűri elnöke, Pedró Almodóvar is felszólalt az ügy érdekében. Szerinte szükségünk van arra a meghunyászkodásra, amit csak a nagyvászon előtt élhetünk át. A képernyőnek nem szabad kisebbnek lennie, mint a széknek, amin ülünk.
Egyrészt ebben teljesen igazuk van, mind az ellenkezőknek, mind Almodóvar-nak. A problémának viszont van egy egészen más oldala is. A Netflix bár nem mutatja be filmjeit mozikban, rajtuk keresztül viszont aprócska filmek is eljuthatnak milliókhoz. Olyan alkotásokról van szó, amit esetleg a nagyobb közönség vagy alapból kihagyott volna, vagy esetleg nem lett volna rá lehetősége, hogy megtekintse azt nagyvásznon, mivel a helyi mozi éppen nem vetíti azt. Valljuk be, erre egyes országokban, de még az Egyesült Államokban is bőven van és volt precedens. A Netflix által az olyan filmek is, mint az “Okja”, bizonyosan meg fogják találni közönségüket, és rengeteg emberhez eljutnak majd. Persze annak a veszélye is fennáll, hogy a film elvész majd a Netflix süllyesztőjében, és a nagy választékban senki sem fogja éppen ezeket az alkotásokat megtekinteni. Erre is volt példa: a Sundance-en méltatott, Netflix által megvásárolt “The Discovery” csöndesen kullog a félhomályba márciusi premierje óta, vagy éppen a “Beasts of No Nation”, ami jóval nagyobb figyelmet is kaphatott volna, de erre nem volt lehetősége, mivel az Akadémia és úgy összességében mindenki még mindig furcsán tekint a streaming-szolgáltatók által gyártott tartalomra.
Az igaz, hogy a filmeket nagyvásznon is látnunk kell, tehát a Netflix-nek legalább esélyt kellene adnia minden filmnézőnek, hogy megtekinthessék a filmet a nagyvásznon, viszont az irányában érzett ellenszenv teljesen megalapozatlan. Cannes-ban éppen ez a fajta ellenségesség érezhető, sokan még arra is gyanakodnak, hogy a fesztivál mozigépészei szándékosan szabotálták az “Okja” premierjét. A sajtóvetítésen ugyanis először hibásan indult el a film, amit aztán rövid várakozás után újra elindítottak, ezúttal már hibamentesen. Mindkét alkalommal a Netflix logójának megjelenésekor a közönség hangosan fújolt. Jogos, vagy nem, az egész hercehurca talán egy kicsit elvonta a figyelmet a fesztivál és a film igazi értelméről: nevezetesen arról, hogy nézzünk jó filmeket. És az “Okja” kifejezetten jó film: a kritikusok odavannak érte, és a panaszkodók is elhallgathatnak, hiszen a Netflix végül be fogja mutatni a filmet annak hivatalos, június 26-ra időzített Netflix premierje előtt. Így talán még Will Smith gyerekei is látják majd, hiszen az akciósztár, aki szintén az idei zsűri tagja, teljes vállszélességgel kiállt a gyártó mellett, felidézve, mennyire kényelmes számukra otthonukban a szolgáltató.
Véleményem szerint nem lenne szabad ilyen szinten a Netflix elé állni, hiszen attól, hogy valami egészen félelmetes “dologként” tekintenek rá sokan, a szolgáltató egy olyan jövőkép része is lehet, ami a filmezést nem hogy keretek közé zárja, hanem éppen felszabadítja. A Netflix által a kalózkodás nagy mértékben csökkent, hiszen egy olyasfajta, elérhető szolgáltatást nyújt mindenkinek, ami fölöslegessé teszi az illegális filmletöltést. A Netflix az aprócska, elfeledett filmeket is előhozhatja, és olyan emberekhez juttathatja vissza a filmnézés élményét, akik már régen elbúcsúztak tőle, és nem is érdekelte őket a mozibajárás varázsa. Mert igen, mondhatjuk, hogy nem túl fényes jövő az, amelyben az új generáció “telefonmozin” fog felnőni, azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez a generáció nem is érdeklődött túlzottan a nagyvásznas mozizás iránt. De ez már egy másik probléma.
Mindez talán sok hűhó a semmiért, azonban mégis érdemes végiggondolni az előnyeit és a hátrányait a dolognak. Nem szabad elfelejteni, hogy ha valami új, és kissé szokatlan, még nem biztos, hogy rossz. Addig is mindenki menjen, és nézze meg a “The Discovery”-t. Támogassuk az elveszni látszó, aprócska indie-filmeket, hogy a fanyalgók se szólhassanak semmit.
Szólj hozzá!