Főoldal Filmek Novemberre halasztotta a Disney a Lelki ismeretek bemutatóját
Filmek

Novemberre halasztotta a Disney a Lelki ismeretek bemutatóját

A legújabb Pixar-film sem kerül a mozikba nyáron.

456

A legújabb Pixar-film sem kerül a mozikba nyáron.

A koronavírus-járvány a filmvilágot is igen komolyan befolyásolja, számtalan film bemutatóját halasztották már el eddig is, sőt, a forgatások is szünetelnek. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy a Disney a Pixar következő nagy dobását, a Lelki ismereteket sem küldi nyáron a mozikba, a film bemutatójára novemberben kerülhet sor (ezzel egyébként július légvégéig minden fontosabb premiert töröltek, július 24-én a tervek szerint a Mulan nyithatja meg a bemutatók sorát). Ez pedig kisebbfajta dominóeffektust indított el a stúdió berkein belül, az eredetileg november 25-re tervezett Raya és az utolsó sárkány premierje március 12-re csúszott, míg az arra az időpontra tervezett, eddig meg nem nevezett előszereplős film egyelőre kikerült a tervezetből.

A Lelki ismereteket Peter Docter rendezi, a főszerepben pedig egy középiskolai zenetanárt láthatunk majd, aki fényes jazzkarrierről álmodik. Egy baleset eredményeként azonban lelke elhagyja testét, a férfi célja pedig innentől kezdve, hogy még időben visszaszerezze lelkiismeretét. A szinkronstáb a Pixarhoz méltó módon impozáns, többek között Jamie Foxot, Tina Feyt és Angela Bassettet is hallhatjuk majd a filmben.

Ez lehet a stúdió második idei mozis premierje, az Előre azonban nem aratott hatalmas sikert a kasszáknál, így azon filmek sorát erősíti, amelyek viszonylag hamar streamingre kerültek.

Az új premierdátum tehát november 20-a.

Szerző

Fiatal korom ellenére régóta a mozgókép nagy szerelmese vagyok, de itt leginkább a sorozatok képzik rajongásom tárgyát.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

CinemaCon Disney
Filmek

CinemaCon: A Walt Disney Studios bemutatója

Volt minden a Disney bemutatóján: majmok, szuperhősök, rajzfilmek, igaz történetek, borzongás.