Főoldal Előzetesek Nemzetközi előzetest kapott az Assassin’s Creed
Előzetesek

Nemzetközi előzetest kapott az Assassin’s Creed

Itt a következő nagy játékadaptáció, ami azért küzd majd, hogy bizonyítson Hollywoodban.

366

Itt a következő nagy játékadaptáció, ami azért küzd majd, hogy bizonyítson Hollywoodban.

Egyre több játékból készítenek filmet a tengerentúlon. Idén már láttunk két nagy játékot, amik megpróbálkoztak a filmes szakmával is, de kevesebb sikerrel. Az Angry Birds és a Warcarft: A kezdetek sem sikerült túlzottan jóra, és eléggé megosztotta a nézőket a két film. Idén decemberben jöhet a következő játék, aminek mindenben túl kell teljesíteni az említett két filmet, mert a jövőben több játék is filmes változatot kap (Tom Clancy’s The Division, Watch Dogs).

A film középpontjában Callum Lynch (Michael Fassbender) áll majd, aki egy genetikai gép segítségével képes lesz visszamenni az időben, hogy átélje az ősei emlékeit. A 15. századi Spanyolországba megyünk, az inkvizíció idejére. Itt ismerkedik meg Aguilerral, aki egy titkos orvgyilkos társaság tagja volt. Időközben a főhős rádöbben, hogy nincs is nagy különbség a múlt és a jelen között, és fel kell vennie a harcot a Templomosokkal modern korban is, mert ők irányítják a világot.

A mozit december 21.-én mutatják be, főszerepben pedig Michael Fassbender lesz.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Avatar: Frontiers of Pandora
Játékok

Két sztori DLC-t is kap az Avatar: Frontiers of Pandora

A Ubisoft leleplezte a játék megjelenése után érkező tartalmakat.

Assassin's Creed Mirage
Játékok

Assassin’s Creed Mirage teszt

Az orgyilkos széria legújabb része visszanyúlt az alapokhoz.

The Crew Motorfest
Játékok

The Crew Motorfest teszt

Kihívója akadt a Forza Motorsportnak?

Tom Clancy's The Division 2
BREAKINGJátékok

Készül a Tom Clancy’s The Division 3

A Ubisoft egy sajtóközleményben leplezte le, hogy készül a poszt apokaliptikus széria...