Az utóbbi napokban elég nagy port kavart a közösségi médiában, miután többen azt állították, hogy a Ubisoft szó nélkül törölte az inaktív játékosok fiókját, így azok elvesztették a korábban megvásárolt játékaikat. A botrány azután robbant ki, hogy július 19-én egy AntiDRM nevű felhasználó megosztotta a Ubisofttól kapott emailt a Twitteren (bocsánat X-en!), ami alapján törölték a felhasználói fiókját, mert túl rég óta nem jelentkezett be, nem használta azt.
A Ubisoft Support erre reagált egy válaszban, amely szerint csak közölni akarták a felhasználóval, hogy elkerülhető a fiók bezárás. Ha az email kézhezvétele után 30 napon belül belép a fiókba és rámegy a Cancel Account Closure linkre, akkor megmenthető a fiók és az összes játéka. Hiába próbálta a Ubisoft Support orvosolni a helyzetet a tweethez nagyon sok játékos csatlakozott, akik arról számoltak be, hogy elvesztették a fiókjukat és az összes megvásárolt játékukat a szabály miatt. Az ügyfélszolgálat mindegyikre igyekezett megoldást találni, hogy ne vesszenek el a megvásárolt játékok.
A pánik után a Ubisoft az IGN-nek adott július 24-ei közleményében megerősítette, hogy az inaktív fiókokat már évek óta törlik. Ezt pedig a GDPR, vagyis az Európai Unió általános adatvédelmi törvénye szerint teszik, amely arról rendelkezik, hogy a vállalatok meddig tárolhatják a felhasználók személyes adatait. A Ubisoft azt állította, hogy az irányelveik „összhangban vannak a jogi követelményekkel és az iparág szabályaival” és hogy ezek a csalás megelőzését is szolgálják. A kiadó szerint ők nem törölnek csak úgy szó nélkül olyan fiókokat, amelyekhez korábban megvásárolt játékok is kapcsolódnak. A kiadó figyelembe veszi a fiók létrehozásának idejét és a játéktevékenységet, a megvásárolt játékokat, az inaktivitás időtartamát (beleértve a kapcsolódó Steam vagy más platformokat is), az aktív előfizetés meglétét. Szerintük a gyakorlatban nem töröltek olyan fiókot, amelyek 4 évnél rövidebb ideig voltak inaktívak. A kiadó azt is hozzá tette, hogy amennyiben a felhasználó közel 4 éve nem lépett be a fiókjába, úgy előtte 30 nappal kiküldenek neki egy figyelmeztető emailt erről.
Mindenesetre azért érdemes megjegyezni, hogy ugyan a Ubisoft az EU szabályait követte, nem feltétlenül tájékoztatták megfelelően a játékosokat, ugyanis július 23 és 24 körül frissítették az irányelveket a honlapjukon. Az Internet Archive segítségével ellenőrizhető, hogy július 22-én még más információk fogadták a játékost a ubisoft.com oldalán. A The Verge szerint a Ubisoft nagyon hasonlókat nyilatkozott még 2021-ben a PC Worldnek, eszerint azóta sem frissítették az irányelveket? Külön kiemelendő, hogy ez csak a PC-s fiókra vonatkozik, tehát a Ubisoft Connect (korábban Uplay) klienst és ahhoz tartozó fiókokat és játékokat érinti. Azokra is vonatkozik, akik Steam vagy Epic Store platformon keresztül vették meg a játékot, mert azok futtatásához is szükséges a Ubisoft Connect.
Reméljük legközelebb jobban odafigyel mindenki a játékaira és fiókjára. Tanulság: évente egyszer azért lépjetek be a fiókotokba, legyen az email, közösségi média vagy videójáték, vagy töröljétek, ha már nincs rá szükség.
Szólj hozzá!