Wide Screen
Image default
Filmek

Michael Fassbendernek dupla szerepet jutott az Alien: Covenantban

A színész megerősítette, hogy duplán fogja játszani az androidot a Prometheus folytatásában.

Micheal Fassbender hivatalosan is megerősítette, hogy kettős feladata lesz Ridley Scott által rendezett Alien: Covenantban. Kiderült ugyanis, hogy az új android szerepe mellett visszatér majd a titokzatos David szerepében is. Fassbender már akkor megerősítette visszatérését az Alien: Covenantban, mikor a rendező elkezdte megosztogatni a fényképeket a forgatásról. Az egészben a legfurcsább csak az, hogy többen barna hajjal látták a színészt, ellenben a Prometheusban mutatott külsőjével, ahol egy szőke szintetikus robotot játszott. A rejtélyes kép után azonnal beindultak a találgatások, Michael Fassbender esetleg dupla szerepet tölt majd be a folytatásban? Végre kiderült, hogy igazak voltak a pletykák, és valóban őt látták barna hajjal.

A hollywoodi sztár a The Irish Timesnak adott interjújában erősítette meg, hogy egy másik robotot is játszani fog, akit Walternek hívnak. Feltehetően Walter lesz a Covenant hajó asszisztense.

Megengedték, hogy meséljek a két robotos szerepről, Walterről, és Davidről. Azt hiszem remek, hogy Ridley visszatért az eredeti Alien DNS-hez, ez is a horror része. De az Alien: Covenant is a Prometheus része lesz. Ridley már megvágta, ő egy gép. Hihetetlen milyen ember, és milyen jó formában van. Képzelet ereje nagy, egy igazi betyáros figura Ridley Scott.

Az Alien: Covenant története röviden annyi, hogy egy új legénység a Covenant hajón elindul a távoli űrbe, hogy gyarmatosítsanak egy új bolygót. Az égitestről sokáig azt gondolják, hogy lakatlan, és maga lesz a Paradicsom, és talán az élet kialakulására utaló bizonyítékokat találnak itt. Hamar rá kell döbbenniük, hogy a bolygó felszínén nincs élet, és zordabb, mint amire felkészültek. A bolygónak csupán egy lakója van, David (Michael Fassbender), aki a Prometheus legénységének megmaradt utolsó hírmondója, s aki egy szintetikus asztronauta.

Miután az androidok azonos megjelenéssel bírnak – különösen az Alien franchiseban -, így érdekes lesz látni, hogy Fassbender megjelenése és személyisége miben fog különbözni a két karakterében. Az Alien: Covenant sztárjai Michael Fassbender, Katherine Waterston, Demien Bichir és Danny McBride.

Ridley Scott új filmje, az Alien: Covenantot 2017. augusztus 4-én érkezik a mozikba.

Még több a témában...

Ridley Scott: Az Alien 5-nek soha nem készült el a forgatókönyve

Kévés Bence Mihály

Az Alien franchisenak már nincs szüksége a Xenomorphokra?

Kévés Bence Mihály

[PLETYKA] Készül egy Alien tévésorozat?

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább