Megkaptuk az első képet Gordon rendőrfőkapitányról

Hétvégén tartották a Batman Day-t – 2014-ben volt Batman 75. születésnapja, azóta fennmaradt – , amiről a rendező gyorsan meg is osztott egy képet.

Hétvégén tartották a Batman Day-t – 2014-ben volt Batman 75. születésnapja, azóta fennmaradt – , amiről a rendező gyorsan meg is osztott egy képet.

Zack Snyder rendező jelenleg épp az Igazság ligája című DC Comics-os filmen ügyködik Londonban, de még így is volt ideje arra, hogy képet osszon meg magáról. A fényképen a rendező mögött láthatjuk az új Batman lámpát is, amit a Gotham-i kapitányság tetején láttunk már annyiszor. Tavasszal, a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala filmben mutatkozott be az új Batman karakter, akit Ben Affleck keltett életre. Sokan állítják, minden idők legjobb, legerősebb Batman figuráját láttuk a vásznon, és szerencsére nem utoljára. Komolyan kell számolni a képregényhőssel, hiszen az Igazság ligájában, valamint a hivatalosan bejelentett Batman reboot-ban is találkozunk majd az új Sötét lovaggal.

Batman, Wonder Woman, The Flash és Cyborg által verbuvált Ligához már Gordon rendőrfőkapitány is csatlakozott, így rendje és módja szerint megkaptunk az első képet is róla. Nem sokkal azután, hogy a rendező kitűzte Twitter falára a Batman logóról készült képet, egy másikat is megosztott követőivel, de azon már nem ő, hanem ténylegesen a rendőrfőkapitány áll. Íme az első kép a J.K. Simmons által játszott Gordon-ról:

Total
0
Shares
Previous Article

KRITIKA: Snowden

Next Article

Azt pletykálják a The Batman filmről, hogy ...

Related Posts
Wide Screen YouTube