Jön A titán átka. Vagyis a harmadik regény végre képernyőkre kerül, mostantól a könyveket nem ismerők új terepen járnak, hiszen a filmek sosem jutottak el idáig. A Disney+ a San Diego Comic-Conon tegnap levetítette a Percy Jackson és az olimposziak 3. évadának első néhány percét, hozzá pedig bejelentették, hogy az új évad november 20-án érkezik is. Ezúttal Percy Jackson (Walker Scobell), Grover Underwood (Aryan Simhadri), valamint a Félvér Tábor többi lakója – néhány új szereplővel kiegészülve – útnak indulnak, hogy megmentsék Annabeth Chase-t (Leah Sava Jeffries) és Artemisz istennőt (Dafne Keen) a titán Atlasz (Holt McCallany) fogságából.
Már a második évad előkészületei közben megerősítést kapott, hogy a Disney berendelte a harmadik etapot is, mely természetesen a harmadik regénybeli kalandot, vagyis A titán átkát adaptálja majd. Levi Chrisopulos lesz Nico di Angelo, míg Bianca Olive Abercrombie. A harmadik regény tovább emeli a téteket, Kronosz új csapdákkal készül, felbukkan két ismeretlen, mindenkinél erősebb félisten, sőt Annabethnek is nyoma vész.
A Percy Jackson és az olimposziak harmadik évada tehát november 20-án érkezik!


A sivatag fia (2026) • (6) • francia családi kalandfilm, 92 perc – Bemutató ideje: július 23.





