Főoldal Filmek Mégis elkészülhet a második Maszk-film?
Filmek

Mégis elkészülhet a második Maszk-film?

Újabban ismét felröppent a pletyka, mely szerint Jim Carrey főszereplésével készülhet újabb Maszk-film.

522

Újabban ismét felröppent a pletyka, mely szerint Jim Carrey főszereplésével készülhet újabb Maszk-film.

Fontos azonban kiemelni, hogy a következőkben felvázolt koncepció egyelőre csupán pletyka szinten létezik, semmilyen konkrétummal nem rendelkezünk. Az információk szerint a Warner Bros. és a New Line Cinema mindenképp szeretné, ha Jim Carrey ismét feltűnne. Cameron Diaz, és Amy Yasbeck visszatéréséről azonban egyelőre nincs hír (sőt, előbbi több interjúban is kijelentette, hogy szeretne felhagyni a filmezéssel).

A franchise-ról legutóbb néhány hónapja hallottunk, amikor felvetődött egy női főszereplővel készülő reboot lehetősége. Egyenlőre azonban nem tudni, hogy melyik projekt lesz a befutó.

A Maszk című filmet 1994-ben mutatták be, Chuck Russel rendezésében, és Jim Carrey főszereplésével. A mű főhőse egy trükkmester, aki a címbéli tárgy segítségével szinte bármire képes. A film óriási sikert aratott a kasszáknál, 23 millió dolláros költségvetés mellett 351 millió dolláros bevételt termelt.

Jim Carrey
Szerző

Fiatal korom ellenére régóta a mozgókép nagy szerelmese vagyok, de itt leginkább a sorozatok képzik rajongásom tárgyát.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...