A történelem során a fehérek újra és újra bebizonyították, hogy nem lehet megbízni bennük. Igaz ez az egyik főszereplőt alakító Leonardo DiCaprio karakterére is. Martin Scorsese a huszonhatodik, Megfojtott virágok című filmjében ezt a témát boncolgatja majdnem 4 órán keresztül, miközben megdöbbentően valós példákon keresztül mutatja be az emberi gyarlóságot. A David Grann nagysikerű bestsellere alapján készült mozifilm az 1920-as évek Oklahomájában játszódik, és az olajból meggazdagodott oszázs indián nemzet tagjainak sorozatos meggyilkolását meséli el; egy sor olyan brutális bűneset krónikája, amely az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezete volt. A film másról sem szól, minthogy az árulás bárhonnan jöhet, nehéz megbízni felebarátodban, és leggyakrabban azok követnek el ilyet tetteket, akiket legjobban ismersz és legjobban szeretsz. A film nem más, mint egy elrettentő történet az emberi alattomosságról, és ebben a történetben ezt a fehér férfiakon keresztül mutatja be, akik az utolsó szalmaszálat is elvették az indián nemzet tagjaitól.
Ahogy azt már megszokhattuk korábban, Hollywood legnagyobb színészeit kéri fel rendre Scorsese. A szereposztás kifogástalan, sőt, véleményünk szerint a főszereplőt alakító DiCaprio élete legjobb alakítását adta, brillírozik az önző és gerinctelen Ernest Burkhart szerepében. A férfi azért érkezik Oklahomába, hogy nagybátyjánál, a Robert De Niro által alakított William Hale-nél munkát vállaljon, s próbáljon boldogulni az életében. Burkhart most tért haza a frontról az I. világháborúból, nincs semmije és senkije. Amikor Hale-től lehetőséget kap, felcsillan a szeme, hogy talán számára is eljöhet a nagy nap – a körülötte élő kedves, önzetlen bennszülöttek kárára. DiCaprio azonban a nehezebb, nyomorúságosabb utat választja, mert képtelen nemet mondani álnok rokonának, aki kihasználja Burkhart gyengeségét.
Robert De Niro játssza ezt a bizonyos álnok férfit. DiCaprio mellett vele is számolni kell, ha szeretnénk kiosztani a film legjobb színészének járó díjat. Hale egyfelől nagylelkű, mert befogadja a nincstelen unokaöccsét, ugyanakkor atyai oldala mellett maga a megtestesült ördög. Ő a felbujtója, ő áll minden erőszak és gyilkosság mögött, azonban a közösség képtelen gyűlölni ezt az aljas karaktert, és ez De Niro jártasságának köszönhető, mivel a veterán színész több alakalommal is játszott már a mostani szerepéhez hasonló alávaló gazfickót. Scorsese pazarul dolgozta át a film alapjául szolgáló regényt, és nem kérdés, hogy ezt a filmet a szereposztások, DiCaprio és De Niro csavaros, kapzsi és csaló játéka teszi igazán naggyá.
A film nagy meglepetése a csendes, elgondolkodtató, mégis erőteljes Lily Gladstone, aki Burkhart oszázs feleségét, Mollie-t alakítja. Az őslakos színésznő elképesztően nagy magabiztossággal játszik a filmben. Kizárt, hogy ne alakuljon ki valamiféle kötődés Gladstone karakterével és szörnyű, tragikus helyzetével, és még filmvásznon keresztül is szenvedés látni, ahogy a két férfi lassan kivégzi az egész családját. Azzal, hogy Scorsese egy bűnöző szemszögéből is bemutatja a cselekményt, nagy hatást gyakorol a nézőkre, rávilágítva arra, hogy mennyire esztelenek voltak a gyilkosságok. Gladstone a lelke ennek a tragikus, lesújtó darabnak – minden az ő érzelmes arckifejezésén és tekintetén keresztül mutatkozik meg igazán, gyakran szavak nélkül sokkal kifejezőbb arcmimikájával.
Amikor jegyet váltunk Martin Scorsese filmjére, jó eséllyel tudjuk, hogy mit kapunk a pénzünkért. Egyfelől a minőség borítékolható, biztosra vehető, hogy a színészi játékok kiemelkedőek lesznek, és szerkesztés szempontjából is a legjobbat kapjuk, egyszóval a tökéletes film élményében részesülünk minden tekintetben. Scorsese egészen sajátos megközelítést alkalmaz, és ezeket többnyire a gyors és ötletes vágások jellemzik. Kezdetben szerkezetileg és tematikailag kiegyensúlyozott a film, mindkét kultúra nézőpontját jól felépítve és egyenrangúan mutatja be, amihez társul egy apró rejtély is a történetben. A cselekmény előrehaladtával azonban a hangsúly Ernest szemszögére tolódik, amikor az FBI nyomozni kezd. Itt válik érezhetővé a stílusváltás, ahogy a filmen kibontakoznak a direktor kézjegye: lendületes darufelvételek, dinamikus világítás és a bűnügyi perspektíva a történet előrehaladtával egyre fontosabb szerepet kap.
A feldolgozás szempontjából elengedhetetlen a nagyszerű és magával ragadó forgatókönyv, amelyet Scorsese a Forrest Gump és a Dűne forgatókönyvírójával, Eric Roth-tal közösen írt. A film az első pillanattól az utolsóig magával ragad, és több mint három órán keresztül nem ereszt a szorításából. A filmet nagyrészt az oszázs nemzetség leszármazottai és jelenlegi tagjai szerkesztették és rekonstruálták a világjárvány alatt, és ennek ismeretében már érthető, hogy a végső forgatókönyv miért inkább a szörnyű gyilkosságokat mutatja be, nem pedig az FBI megalakulását, ahogy azt eredetileg eltervezték. Scorsese időben felismerte ezt, és gyakorlatilag a teljes forgatókönyvet átírta, hogy a fókusz ne a tetteken, hanem az elüldözött és megkínzott oszázsokon legyen, amiből még tanulságokat is levonhatunk.
VERDIKT
Martin Scorsese 80 évesen is képtelen hibázni. Tagadhatatlan, hogy a Megfojtott virágok Scorsese monumentális filmje. Második alkalommal dolgozott fel történetet valós gyilkosságok alapján, de most azzal a plusz nyomással, hogy egy teljesen új, számára is idegen kultúrát kell képviselnie. És ebben mutatkozik meg Scorsese profizmusa, hogy produkciójában mennyire nagy tisztelettel és méltósággal mutatja be az oszázs nemzetséget. Sokkal többről beszélünk, mint egy egyszerű gengszterfilmről, hiszen Scorsese egyfajta tanulságként mutatja be az oszázs törzs tragikus és megrázó múltját a világnak. Már a film bemutatója előtt arról lehetett olvasni, hogy komoly esélyekkel indul a jövő évi Oscar-gálán, és van benne potenciál, hiszen Leonardo DiCaprio minden idők egyik legjobb alakítását nyújtja a remek Robert De Niro társfőszereplő és Lily Gladstone empátiával teli alakítása mellett.
Szólj hozzá!